Járvány

2021.06.28. 20:15

Hongkong tiltja az Egyesült Királyságból érkező légijáratokat

Hongkong megtiltja, hogy területére az Egyesült Királyságból utasszállító repülők érkezhessenek a delta, indiai eredetű koronavírus-variáns miatt.

A közlemény szerint Hongkong az Egyesült Királyságot „rendkívül magas kockázatúnak” sorolta be a fertőzöttek ottani számának újbóli megugrása miatt. A repülőjáratok tilalma csütörtöktől lép életbe.

Immár másodszor határozta el Hongkong kormányzata, hogy lezárja repülőtereit a Nagy-Britanniából és Észak-Írországból érkezők előtt. Először tavaly decemberben folyamodott ehhez, akkor az angliai eredetű, úgynevezett alfa vírusváltozat miatt.

Az Egyesült Királyságban az utóbbi héten 104 ezer új fertőzöttet regisztráltak, 59 százalékkal többet, mint egy héttel korábban, a ragály miatt pedig 72 százalékkal nőtt a halálozás, 124-en vesztették életüket a múlt héten annak ellenére, hogy a felnőtt lakosság 84 százaléka kapott már legalább egy oltást, 62 százaléka pedig megkapta mindkettőt koronavírus ellen.

Ami Hongkongot illeti, ott hétfőre – egy nap alatt – mindössze három új fertőzöttet regisztráltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában