Ország-világ

2021.06.09. 06:19

Ideális célpont volt a kecskeméti fiú az Iszlám Állam toborzói számára

A terrorcselekményekre való előkészület miatt elfogott V. Kende esküt tett az Iszlám Államra, arab nevet választott. Azonosult is az ISIS tevékenységével és taktikájával, hiszen öngyilkos robbantásra is hajlandónak mutatkozott, valamint szimpatizált azzal a gondolattal is, hogy járművel a tömegbe hajtson.

Forrás: Fővárosi Nyomozó Ügyészség

Ideális célpontja volt az Iszlám Állam (ISIS) toborzóinak V. Kende, akit terrorcselekményekre való előkészület miatt fogtak el múlt héten a Terrorelhárítási Központ felszámoló egységei Kecskeméten. A Pentagon által a terroristák jellemzésére használt csoportokból háromba is beletartozik. Így az identitáskeresők közé, akik hajlamosak elszigeteltnek vagy elidegenedettnek, saját környezetükben kívülállónak érezni magukat, ezért próbálnak azonosulni egy másik csoporttal, az Iszlám Állam pedig „előre csomagolt”, nemzetek fölött álló identitást biztosít számukra. Oda lehet sorolni az izgalomkeresők közé, akik kalandvágyból csatlakoztak az ISIS-hez. Végezetül ott a helye a halálkeresők csoportjában is, akik valamilyen jelentős traumát vagy veszteséget szenvedhettek el életükben, szenvedésükből a halált tartják az egyedüli kiútnak, az Iszlám Állam pedig a mártírhalált kínálja számukra öngyilkos merénylet formájában – sorolja a Magyar Nemzet cikke.

Más megközelítést alkalmaz Horváth L. Attila A terroristacsoportok toborzásáról című, a Belügyi Szemlében megjelent tanulmányában. A szakíró arra kereste a választ, milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki – így V. Kende – egy terrorszervezet tagjává váljon. Ezek a feltételek természetesen folyamatosan változnak, de a szervezeti jellegtől függetlenül a következő elemek lehetnek dominánsak: motiváltság a szervezet (politikai, ideológiai, vallási, etnikai stb.) céljait illetően; a szervezeti felépítés, az alá- és fölérendeltségi viszonyok maradéktalan elfogadása; a családi, baráti kötelékek, egyéni érdekek alárendelése a szervezet érdekeinek; a szigorú konspirációs szabályok elfogadása; azonosulás a csoport tevékenységével és taktikájával.

V. Kende motiváltságát jelzi, hogy esküt tett az Iszlám Államra, arab nevet – Hüsseyin Ziyad V. – választott és azonosult az ISIS tevékenységével és taktikájával, hiszen öngyilkos robbantásra is hajlandónak mutatkozott, valamint szimpatizált azzal a gondolattal is, hogy járművel a tömegbe hajtson.

Arra pedig, hogy miért az interneten hálózták, majd szervezték be a kecskeméti egyetemistát, szintén választ ad Horváth L. Attila. Eszerint korunk terrorizmusának egyik fő jellemzője, hogy a terrorszervezetek rugalmasan alkalmazkodnak a működési területük vagy a kiszemelt célpontjuk politikai, társadalmi, etnikai, vallási, gazdasági és egyéb jellemzőihez.

A korábban bevált módszerek mellett – például a személyes kapcsolatok kiépítése és elmélyítése a vallási, etnikai közösségekben, egyetemeken, menekülttáborokban és börtönökben – kihasználják a technikai fejlődés, elsősorban az infokommunikáció vívmányait.

Zsebe Zsolt a Nemzet és Biztonság című szaklapban a Külföldi harcosok az Iszlám Állam mellett című munkájában részletezi a közösségi média szerepét. Mint írja, a korábbi tapasztalatok szerint a harcosok toborzása során, az arra fogékony külföldi közösségeken belül egy, a helyi nyelvet ismerő vallási vezető biztosította a morális és intellektuális támogatást a konfliktusövezetbe történő utazáshoz. Ez mostanra átalakult, ugyanis a közösségi médián keresztül a fiatal külföldi harcosok toborozzák az otthonukban a számítógép előtt ülő, radikalizmusra fogékony fiatal muszlimokat.

Az ISIS által működtetett Twitter- és Facebook-profilok, valamint a YouTube közösségi médiaszolgáltatóra feltöltött tartalmak rendkívül gyorsan eljutnak a célközönséghez. A videók gyakran nem mentesek az erőszaktól, így a toborzás mellett a politikai nyomásgyakorlás eszközeként is használják őket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában