Ország-világ

2021.06.30. 15:38

Vincze Loránt: az EB igent mond az állatok jogaira és nemet a kisebbségi jogokra

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke méltatlannak, diszkriminatívnak és cinikusnak tartja, hogy az Európai Bizottság (EB) igent mond az állatok jogaira, de megtagadja a jogalkotást az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében.

Vincze Loránt európai parlamenti (EP-) képviselő, FUEN-elnök állásfoglalását szerdán közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírlevele.

Az RMDSZ jelöltjeként megválasztott EP-képviselő az európai polgári kezdeményezések jelentéstevőjeként üdvözölte, hogy az EB végre kedvezően döntött egy polgárokról érkező javalatról. Az EB ugyanis szerdán bejelentette, hogy 2023-ig jogszabályt javasol a tenyészállatok ketrecben tartásának fokozatos megszüntetéséről, majd betiltásáról. Az End the Cage Age című kezdeményezés, amelynek aláírásgyűjtése 2018 szeptemberében kezdődött, a hatodik sikeres polgári kezdeményezés volt és az első, amelynek esetében az EB jogalkotást indít.

„Elkeserítőnek tartom ugyanakkor, hogy a bizottság jogalkotást indít az állatok jogainak védelmében, de a Minority SafePack kezdeményezés esetében ezt megtagadta. A bizottság két döntését egymás mellé helyezve minden jó szándékú ember számára adott a következtetés: a bizottság igent mond az állatok jogaira és nemet a kisebbségi jogokra. A bizottság mai döntése alapján az őshonos nemzeti közösségek ügyében született határozat nem csupán jogilag és szakmailag hibás, de méltatlan, diszkriminatív és rendkívül cinikus is”

– idézte Vincze Loránt állásfoglalását az RMDSZ hírlevele.

Az RMDSZ kezdeményezésére és a FUEN koordinálásával indított Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés ötvenmillió, kisebbségben élő uniós polgár jogairól szól, de az EB azt nem tartotta eléggé fontos ügynek. Vincze Loránt emlékeztetett: miután az Európai Bizottság idén januárban úgy döntött, hogy nem kezdeményez jogalkotást a Minority SafePack javaslatai alapján, a kezdeményezők az Európai Unió Törvényszékéhez fordultak, a bizottsági döntés semmissé nyilvánítását kérve.

Az EB asztalára hamarosan újabb kisebbségi témájú kezdeményezés kerülhet, hiszen az aláírások hitelesítését követően a nemzeti régiók támogatásáért indított kezdeményezéssel is foglalkozniuk kell.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában