Járvány

2021.07.12. 16:31

Romániában ezentúl hat hónapig minősülnek védettnek a betegségen átesettek

Az oltási kampány koordinátora szerint a betegségen átesettek magas száma miatt a közösségi immunitás is jóval meghaladja a harminc százalék alatti átoltottsági arányt.

Romániában egy hétfőn hatályba lépett kormányhatározat szerint ezentúl három hónap helyett hat hónapig minősülnek védettnek azok, akik kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből, az oltási kampány koordinátora szerint pedig a betegségen átesettek magas száma miatt a közösségi immunitás is jóval meghaladja a harminc százalék alatti átoltottsági arányt.

Romániában eddig azok a betegségen igazoltan átesett emberek részesültek a beoltottakéhoz hasonló, a védettség nélkülieknél kedvezőbb utazási és gyülekezési feltételekben, akiknél legalább 14, de nem több mint 90 nap telt el a pozitív koronavírus-tesztjük óta. Az uniós digitális Covid-igazolvány július elsejei bevezetése után most Románia is áttért az európai gyakorlatra, és a hazai jogrendbe bekerül az úgynevezett „zöld útlevél” által elismert hat hónapos védettségi időszak.

A fertőzésből kigyógyultak hozzájárulását a koronavírussal szembeni közösségi immunitáshoz azt követően értékelték fel a román egészségügyi hatóságok, hogy az oltás általi immunizáció üteme az utóbbi másfél hónapban lelassult, és a beoltottak száma még mindig nem érte el a korábban június elsejei célkitűzésként meghatározott ötmilliós küszöböt. Eddig 4 millió 820 ezer embert oltottak be, és számuk naponta kevesebb mint tízezerrel növekszik.

Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampány koordinátora szerint Romániában azért sikerült mégis leszorítani a fertőzési mutatókat, mert a – betegségen átesettekkel együtt – a közösségi immunitás valójában a 40-50 százalékot is elérheti. A koordinátor szerint a közegészségügyi hivatalok által regisztrált minden fertőzés mögött további 2-5 rejtőzködő vagy tünetmentes fertőzés állhat, tehát a betegségen átesettek valós száma többszöröse lehet annak az 1 millió 81 ezernek, ami a hivatalos statisztikában szerepel.

Gheorghita egy múlt héten közzétett felmérésre hivatkozva úgy értékelte: a nagyvárosokban háromszor, a kisvárosokban akár kilencszer annyian rendelkezhetnek természetes immunitással, mint ahány esetről tudnak az egészségügyi hatóságok. Ennek alapján a tisztségviselő úgy véli, hogy a nagyvárosokban, ahol az oltási hajlandóság is magasabb, a közösségi immunitás meghaladhatja a 60 százalékot.

Az oltásparancsnok azonban arra figyelmeztetett, hogy a kigyógyultak immunitása többnyire arra a vírusvariánsra korlátozódik, amellyel megfertőződtek, és nem nyújt védelmet az Európában rohamosan terjedő delta vírusmutációval szemben, amely annyira ragályos, hogy egyetlen beteg további hat-hét embert fertőzhet meg. Az oltás az egyedüli ellenszer a delta vírusvariánsra – hangsúlyozta a koordinátor.

A 19,3 milliós lakosságú Romániában ötven körül stabilizálódott a naponta diagnosztizált koronavírus-fertőződések száma, a járvány negyedik hulláma pedig még nem érte el az országot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában