Ország-világ

2021.08.20. 21:55

Magyarország jövőjét hangsúlyozták az ünnepi beszédekben

Az összetartozás és az együttműködés fontossága mellett Magyarország jövőjét hangsúlyozták az idei augusztus 20-i ünnepi beszédek szónokai.

Budapest, 2021. augusztus 20. Az államalapító Szent István király ünnepén tartott Szent Jobb-körmenet a Szent István-bazilika elõtt 2021. augusztus 20-án. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A nap első felében nagy érdeklődés mellett zajlottak a Szent István-napi fesztiválsorozat programjai: a tisztavatáson, a légi parádén és a további színes programokon sok tízezer ember vesz részt.

A programok reggel 8 órakor kezdődtek a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót. Utána letették esküjüket a frissen végzett honvédtisztek.

A tisztavatáson Áder János köztársasági elnök azt hangsúlyozta: a nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az esküt tevő tisztekhez szólva azt mondta: kövessék bátran katonahőseink példáját. Harcoljanak és őrizzék, védjék meg az elődeink által alkotott vagy kiharcolt nemzeti kultúránkat, a nemzeti értékeket!

– Álljanak élére ennek a küzdelemnek! – szólította fel a katonákat a miniszter.

Az ünnepség után a Parlament előtti Duna-szakaszon légi parádét tartott a Magyar Honvédség.

Áder János köztársasági elnök később átadta a Szent István Rendet Lovász László matematikusnak és Vizi E. Szilveszter orvosnak. Délután az Országházban átadták – a koronavírus-járvány miatt március 15-ről elhalasztott – Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyancsak állami elismerések átadásakor tartott beszédében Európa kevés ősi államai egyikének nevezte Magyarországot, s azt hangsúlyozta: a magyar állam megmaradása nagy mértékben összefügg azzal, hogy a szuverenitást, a függetlenséget választotta. A kereszténység felvétele jelentette Magyarország számára a függetlenséget és a megmaradást.

Varga Judit igazságügyi miniszter Soltvadkereten jó döntésnek nevezte, hogy Szent István király – elfogadva a római pápa fennhatóságát – népét a keresztény kultúrkör részévé tette. Ez a döntés ma is meghatározza Magyarország helyét Európában és a világban.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Nagymaroson kiemelte: a sok történelmi megpróbáltatás, sorscsapás ellenére az idő minket igazolt, és a magyarok továbbra is a Kárpát-medence vezető nemzete. Szent István egy független, önálló, keresztény magyar államot hozott létre, amely az elmúlt ezer évben kiállta az idő próbáját, megőrizte a magyarokat, és „nem gondoljuk azt, hogy ezt a működő példát bármilyen kordivat miatt valamilyen másra kellene cserélni”.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Csepelen azt mondta: Magyarország most azért van, mert megvédte magát mindig az ellen, ami létét fenyegette.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Piliscsabán azt hangsúlyozta: Magyarország van, de hogy lesz-e, és ha igen, milyen lesz, az csak rajtunk múlik.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár korábbi videójában elmondta, hogy nyugodt körülmények és óriási érdeklődés mellett zajlanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjai, a délelőtti programokon sok tízezer ember vett részt.

A nap folyamán további színes programok várták az ünneplőket Budapesten és szerte az országban. A központi programok között délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet, este pedig „Európa legnagyobb tűzijátékát” tartják a fővárosban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szinte kizárt a csapadék, zavartalanul lehet majd élvezni az esti tűzijátékot.

Borítókép: Szent Jobb-körmenet a Szent István-bazilika előtt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában