Ország-világ

2021.09.27. 15:26

Áder János felszólal az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének vitáján

Áder János köztársasági elnök szerdán felszólal az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése hétfőn kezdődött, a környezetvédelem témájában összehívott őszi ülésszakán – tájékoztatta az MTI-t Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban.

Áder János köztársasági elnök a gödöllõi Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon 2021. szeptember 10-én.

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Németh Zsolt ennek kapcsán kiemelte, hogy

a koronavírus okozta válságot követően a zöld átmenet kérdése az egyik legfontosabb történelmi kihívás Európa és a Közép-Kelet számára.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának vezetője elmondta, az Európa Tanács és Miniszteri Bizottsága a hét folyamán két tanulmányt is megrendelhet arról, hogy az Emberi Jogok Nemzetközi Egyezményének olyan kiegészítő jegyzőkönyve szülessen, amely a környezeti emberi jogokra vonatkozik.

A tanulmányok megvalósulása az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának május 21-én kezdődött, féléves magyar elnöksége idején szervesen illeszkedik a nemzetközi környezetvédelmi és emberi jogi törekvések sorába – emelte ki.

„Az emberi jogok rendszere újabb átalakulás előtt áll, ugyanis a politikai jogok után a szociális, most pedig a környezeti emberi jogok kerülnek előtérbe”

– fogalmazott.

Fontos, jelentősen javíthatja az életminőséget, ha sikerül hatékonyan fellépni a környezetvédelem területén, ugyanis Magyarország számára különös veszélyt jelent a környező országokból, főként a folyókon keresztül esetlegesen érkező szennyezés – tette hozzá Németh Zsolt.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának magyar elnöksége a fél év során hangsúlyt kíván helyezni a nemzeti kisebbségek védelmének kérdéskörére, a nemzeti kulturális, jogi és történelmi hagyományok tiszteletben tartásának erősítésére, a családvédelemre, a vallások közötti párbeszéd előmozdítására, a mesterséges intelligencia okozta kihívásokra adható válaszokra, illetve a kiberbűnözés kezelésére, valamint a környezetvédelem kérdéseire.

Borítóképünkön Áder János köztársasági elnök

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában