szavazás

2021.09.26. 11:00

Elkezdődött a parlamenti választás Németországban

A második világháború utáni 20. Bundestag – szövetségi gyűlés – megválasztására jogosult 60,4 millió állampolgár reggel 8 órától este 18 óráig szavazhat az egyéni képviselőjelöltekre és tartományonként felállított pártlistákra.

Országszerte mintegy 60 ezer szavazókör nyitott meg, a választás lebonyolításában több mint 650 ezer önkéntes vesz részt. Két tartományban, Berlinben és Mecklenburg-Elő-Pomerániában helyi törvényhozási választást is tartanak.

A Bundestag-választásról a szavazóhelyiségből távozó választók megkérdezése alapján készített felmérések (exit poll) közvetlenül az urnazárás után jelennek meg. A koronavírus-járvány miatt valószínűleg minden korábbinál többen szavaznak levélben, ami várhatóan torzítja az exit pollokat.

A hivatalos előzetes végeredmény hétfőre várható.

A felmérések alapján a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) 2005 óta megszakítás nélkül kormányzó szövetsége csak a második helyet éri el, támogatottsága történelmi mélypontra süllyed és akár ellenzékbe is szorulhat.

A pártszövetség a legutóbbi, 2017-ben tartott Bundestag-választáson elért 32,9 százalék után a szavazatok 21-23 százalékát szerezheti meg.

A legtöbb szavazatot várhatóan az eddigi koalíciós társ, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) gyűjti össze, 23-25 százalékra számíthat a 2017-es – történelmi mélypontot jelentő – 20,5 százalék után.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában