Pamír

2021.09.26. 16:56

Exodus: az anyaországba költöztetik a kirgizeket Afganisztánból

Szadir Zsaparov kirgiz elnök bejelentette vasárnap, hogy az anyaországba költöztetik az Afganisztánban élő kirgiz közösség tagjait.

Zsaparov az Osi megyében tett látogatása alkalmával adott ki ilyen értelmű közleményt az elnöki hivatal.

„Az elnök a helybéliek előtt felszólalva ismét hangsúlyozta szándékát, hogy megóvásuk érdekében áttelepítik a megmaradt afganisztáni kirgizeket a történelmi szülőhazájukba” – olvasható a közleményben.

Az elnöki hivatal szerint Zsaparov elhelyezte vasárnap az időkapszulát a Cson-Alajszki járásban kezdődő építkezésen, ahol

egy új települést létesítenek a zömében Pamír hegység Afganisztánba átnyúló részén élő kirgiz kisebbség számára.

A tervek szerint háromszáz-négyszáz házat építenek számukra, egy 275 férőhelyes iskolát, illetve egészségügyi és szociális intézményeket is. Részben költségvetési pénzből, részben pedig egy jótékonysági alapból finanszírozzák az építkezést.

Zsaparov nem részletezte, hogy miként zajlik majd a kirgizek betelepítése. A TASZSZ szerint

Afganisztánban mintegy három-négyezer etnikai kirgiz él.

A tálibok augusztus 15-én vonultak be Kabulba, majd bejelentették, hogy ők Afganisztán urai, és ellenőrzésük alá vonták az ország szinte teljes területét. Jelenleg a nemzetközi közösség megfigyeli, hogy ezúttal is olyan könyörtelenül, a nőket és kisebbségeket elnyomva fogják-e irányítani az országot, mint a kilencvenes évek végén, vagy enyhítenek a szigoron.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában