emlékezet

2021.09.15. 15:21

Megalakulása 30. évfordulóját ünnepli a Doni Szövetség

Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepli a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség.

A jubileum alkalmából szerdán Budapesten tartott ünnepi közgyűlésen Szabó István honvédelmi államtitkár azt hangsúlyozta: „magyar nemzetként való megmaradásunkban” mindenkinél nagyobb szerepük volt Magyarország katonáinak, akik esküjükhöz hűen tették kötelességüket, mentették bajtársaikat, védték a hazát.

– Nekünk, utódoknak kötelességünk megőrizni emléküket

– szögezte le.

Az államtitkár azt mondta: 1942-43-ban a doni harcokban részt vevő katonák valóban bajtársak voltak, nincs ennél kifejezőbb szó arra a kötelékre, amely a borzalmakban összekovácsolta és életük végéig összetartotta őket.

A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség jogelőd szervezete 1991-ben azért jött létre, hogy a túlélő katonáknak lehetőséget adjon a kapcsolatok felvételére, elesett bajtársaik emlékének ápolására, és arra, hogy a közvélemény számára hiteles képet nyújtsanak a történtekről.

Tisztelet helyett ugyanis évtizedeken át csak szégyen, megaláztatás és állandó kiközösítés jutott a doni hősöknek

– fogalmazott.

Szabó István felidézte, hogy idén februárban 99 éves korában elhunyt az utolsó ismert, a Don-kanyarban harcoló magyar katona, vitéz Smohay Ferenc, aki nélkül elképzelhetetlenek voltak a doni rendezvények. Erkölcsi kötelességének érezte, hogy még kerekesszékben is ott legyen a megemlékezéseken. Az államtitkár azt is elmondta, hogy

a doni veterán egyszer egy újságírói kérdésre azt mondta, ha a Donnal álmodik, az rémálom.

Legtöbben ezzel szóval illették azt a földi poklot, amely 1943. január 12-én vette kezdetét a Don-kanyarban – folytatta az államtitkár, kiemelve: az volt a magyar hadtörténelem legnagyobb vesztesége, a magyar katonák legnagyobb véráldozata.

Szabó István megjegyezte: sokan ebben a rémálomban is emberek tudtak maradni. Visszaemlékezésekből tudni, hogy volt, aki futni hagyta a fegyvertelen ellenséget, másnak elgyötört munkaszolgálatoson esett meg a szíve és enni adott neki. Katonák voltak, akik bátorították, életüket kockáztatva mentették bajtársaikat – emelte ki.

Az államtitkár köszönetét fejezte ki a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetségnek, amely

az elmúlt harminc évben sokat tett azért, hogy a közvélemény hiteles képet kapjon a Don-kanyarban harcoló hős magyar katonákról:

zarándokutakat, kiállításokat szerveztek; könyveket, tanulmányokat, visszaemlékezéseket jelentettek meg; közreműködésükkel épült fel 1993-ban a pákozdi Mészeg-hegyen a Don-kanyar emlékkápolna.

Szabó István kiemelte: a modern technológia mellett, a nemzeti emlékezet szerves részét képező katonai hagyományok, valamint a katonák hazaszeretete a garancia arra, hogy Magyarország és keresztény értékei biztonságban legyenek – szögezte le az államtitkár.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter levélben köszöntötte a rendezvény résztvevőit.

Ebben felidézte, hogy 1991-ben a Don-menti csaták túlélői, családtagjaik, hősi halottak özvegyei, leszármazottai alapították a szövetség jogelőd szervezetét, hogy ápolják a hősök emlékét. A miniszter kiemelte: a szövetség feladata, hogy a fiatalokkal is megismertesse, megértesse a történteket, hogy ők a további generációknak továbbadva segítsék majd az emlékezést.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka a szövetség elnökének, Berdók Gábornak címzett levelében gratulált az évforduló alkalmából.

A Magyar Honvédség megemlékezései között kiemelt jelentőségű minden évben a doni áttörés január 12-ei évfordulója,

amikor csaknem 120 ezer elesett, eltűnt, fogságba esett hős magyar katonára emlékeznek – tette hozzá. Kiemelte: a pákozdi emlékkápolna 1993-as avatása, majd 1999-ben az ismeretlen doni hős katona temetése óta zarándokhellyé vált.

Berdók Gábor, a szövetség elnöke elmondta, hogy a pákozdi doni emlékkápolna veszélybe került, állapota oly mértékben leromlott, hogy teljes felújítása elengedhetetlen. Ezt a Honvédelmi Minisztérium is támogatja, a magyar állam pedig bevette a nemzeti felújítási programba, de országos adománygyűjtő akciót is indítanak, mert nemzeti összefogás kell, bizonyítva, hogy hőseink tisztelete fontos a hazának.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában