Demokráciák Közössége

2021.09.22. 17:40

Szijjártó az ENSZ-ben a tisztelet fontosságát hangsúlyozta (videó)

A demokráciák közötti együttműködésnek a tiszteleten kell alapulnia, az egyes országok kioktatása és bírálata helyett – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

Budapest, 2021. szeptember 10. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. szeptember 10-én. MTI/Soós Lajos

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlése 76. ülésszaka keretében vett részt a Demokráciák Közössége nevű nemzetközi szervezet 10. miniszteri szintű ülésen. A külügyminiszter felszólalásában hangsúlyozta, hogy már a szervezet neve is bizonyítja, hogy a demokrácia fogalma nem igényel további minősítést, illetve különböző típusú demokráciák léteznek a világban az egyes országok történelmi, kulturális, vallási öröksége alapján.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a liberális demokráciák képviselői megpróbálják kisajátítani, monopolizálni a demokráciafogalmat, márpedig ez a megközelítés meglehetősen antidemokratikus.

– A liberális demokrácia pusztán egy típusa a demokráciának, nem maga a demokrácia – fogalmazott.

A miniszter szavai szerint a demokrácia azt jelenti, hogy a nép dönthet a saját és a hazája sorsáról. Aláhúzta: semmilyen külső szereplőnek nincs joga megkérdőjelezni ezt a döntést, függetlenül attól, hogy annak mi az eredménye.

– Senkinek nincs joga ahhoz, hogy egy politikai rendszert tekintélyelvűnek vagy diktatórikusnak minősítsen pusztán azért, mert a nép világos felhatalmazása alapján egy politikai család egyértelmű többséggel rendelkezik a parlamentben – tette hozzá.

Végezetül kijelentette, hogy a demokráciának mindig a tiszteleten kell alapulnia, így a demokráciák közötti nemzetközi együttműködést is a tiszteletre kell alapozni a jövőben. Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a világ országai kölcsönös függőségben vannak egymással, s ez a felismerés friss levegőt hozhat a nemzetközi együttműködésbe.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. szeptember 10-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában