Ország-világ

2021.10.06. 06:49

Erőt adhat a nyolcadik Békemenet

Meg kell mutatnunk, hogy nemcsak a politikusaink küzdenek a hagyományos értékeinkért, hanem a magyar civil társadalom is – hangsúlyozta Fricz Tamás.

Nem szeretnénk egy bizonyos pártideológiára alapozott birodalmi rendszerben gondolni a jövőnkre. Meg kell őrizni szuverenitásunkat!

– mondta a Magyar Nemzetnek Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulójára összehívott békemenettel kapcsolatban. Hozzátette: egyre nagyobb nyomás nehezedik a magyar kormányra, és ezzel együtt a magyar népre is Brüsszelből. Eközben – folytatta – a baloldal egész egyszerűen a kormány megdöntésére szövetkezik Brüsszellel. Elmondása szerint Brüsszel a hazai baloldal anyagi támogatásával próbálja érvényre juttatni akaratát. „Demokrácia csak ott van, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket saját sorskérdéseikről, úgy élhetik az életüket, ahogy szeretnék” – hangsúlyozta.

A baloldalról szólva azt mondta:

2002 és 2010 között már bizonyítottak, 2006-ban pedig egy délután alatt államterrorral véres köztársaságot hoztak létre a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Astoriánál.

„Korábban azt mondtam, hogy a következő békemenet október 23-án babakocsival, karon ülő gyerekekkel vonul végig azon az útvonalon, ahol ők ezt a balhét elkövették. A baloldal már ki is forgatta e szavaimat. Mi békésen akarunk végigvonulni, meg akarjuk őrizni a csendet, ezt a kulturált üzenetet, és nem kívánunk olyan csetepatét, mint ami tizenöt évvel ezelőtt történt október 23-án” – mutatott rá.

Gyurcsány nem térhet vissza

„Nem szabad engedni, hogy az elképesztően zajos és agresszív baloldali propagandakampány bárkit is elbizonytalanítson. A békemenet erőt adhat ehhez is” – jelentette ki Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője. Robert Schumant, az EU egyik alapítóját idézve hangsúlyozta: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Bencsik András közölte azt is, hogy

egy veszedelmes politikai bűnöző készül visszatérni a hatalomba, úgy hívják: Gyurcsány Ferenc.

„A volt miniszterelnök, a DK elnöke a felejtésben bízik. Meg kell mutatnunk, hogy ez az ember nem térhet vissza” – hangoztatta Bencsik András.

Végső csatára készülnek

Fricz Tamás politológus a Demokratának úgy fogalmazott: azért van szükség az újabb békemenetre, mert a globalista erők, amelyek az elmúlt két évtizedben vezető szerepet alakítottak ki a bel- és külpolitikában, a nemzetközi közvéleményben, a társadalom szegmenseiben, a végső csatára készülnek: a nemzeti, szuverenista, konzervatív és keresztény politikusokat meg akarják buktatni és totális uralomra törnek.

− Látványos és összehangolt támadás indult meg Magyarország ellen, és a 2022-es országgyűlési választásokon biztosra akarnak menni. A globalisták és a szuverenisták küzdelme a csúcspontjára érkezett.

Meg kell mutatnunk, hogy nemcsak a politikusaink küzdenek a hagyományos értékeinkért, hanem a magyar civil társadalom is, hiszen nélkülünk nem lehet a küzdelmet győzelemre vinni

– jelentette ki Fricz Tamás.

Hozzátette, most kulturális vasfüggöny ereszkedett Európa közepére, és bár a hidegháború idején Magyarország a rossz oldalon állt, ezúttal a jó oldalon vagyunk. „Nincsenek ellenállhatatlan és legyőzhetetlen erők, csak olyanok vannak, amelyekkel szemben nem áll senki. A békemenet ellenáll a legyőzhetetlennek látszó fősodorral szemben, és legyőzi azt” – fejtette ki a politológus.

Százezreket mozgatott meg

A békemenet a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató civil kezdeményezése. A 2012 januárjában tartott első meneten „Nem leszünk gyarmat!” jelszóval mintegy négyszázezren álltak ki a hazai és nemzetközi támadások kereszttüzébe került Orbán-kormány mellett. Ilyen hatalmas tömeg hazánkban még soha nem demonstrált egy fennálló kormány mellett. A második Orbán-kormány (2010–2014) alatt – főként a nemzeti ünnepeinken – ezt követően még öt békemenetet tartottak, négyet Budapesten, egyet Gyulán. Minden fővárosi rendezvényen több százezren álltak ki a nemzeti kormányért, és tettek hitet hazánk függetlensége és szuverenitása mellett. A menethez csatlakoztak a határainkon túl élő magyarok és a kormány iránti szimpátiájukat kifejezni kívánó lengyelek is.

A 2014-es országgyűlési választások előtt egy héttel szervezett hatodik megmozdulás a szervezők szerint minden idők legnagyobb békemenete volt, és egészen biztosan hozzájárult a Fidesz második kétharmados győzelméhez.

A Belügyminisztérium szerint a résztvevők száma 460 ezer volt. A harmadik Orbán-kormány ciklusának végén, három héttel a 2018-as országgyűlési választások előtt megrendezett hetedik békemenet is csaknem négyszázezer embert mozdított meg. Ekkor készültek azok a ma már történelminek nevezhető fotók, amelyek a Margit hídon vonuló, végeláthatatlan tömeget és zászlóerdőt ábrázolják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában