Ország-világ

2021.10.12. 07:20

Már saját szövetségesei sem bíztak Karácsonyban

A nyár végére megrendült a Karácsony Gergelybe vetett bizalom, aki végül pszichikailag adta fel a miniszterelnök-jelöltségért folytatott küzdelmet.

Nyáron még töretlen volt a hit Karácsony Gergely esélyességében, utána viszont már látszott, hogy nem ad bele mindent a kampányba – állították a Magyar Nemzet szocialista forrásai a korábban favoritnak tartott és általuk is támogatott főpolgármester visszalépésének okairól. Szerintük Karácsony végül pszichikailag adta fel a miniszterelnök-jelöltségért folytatott küzdelmet belátva, hogy „nem ő az erős legény a gáton”.

Az MSZP-ben ezért a főpolgármester visszalépése nem okozott meglepetést, az viszont egyenesen megdöbbentette őket, hogy ezt Márki-Zay Péter javára tette meg. Mint a lap forrásai magyarázták: miután háromszereplőssé és viszonylag kiegyenlítetté vált a küzdelem, az első fordulóban a fővárosban egyébként jól szereplő Karácsonynak volt mit kockáztatnia.

„Korrektebb lett volna, ha azt mondja, hogy inkább csak Budapesttel akar foglalkozni, ezért visszalép, de nem más javára. A választókra kellett volna bíznia, hogy Dobrev Klárát vagy Márki-Zayt támogatják” – méltatlankodtak a lapnak az MSZP-ben, ahol ennek ellenére állították: a párt nem megy szembe Karácsony kockázatos döntésével, de nem is állnak be mögé. Arról, hogy Karácsony kérése ellenére mégis számos MSZP-s prominens Dobrev mellett fogalt állást Márki-Zay helyett, egyik a forrás úgy fogalmazott,

ezek után azért Karácsony Gergely ne mondja már meg, hogy kire szavazzunk.

Az MSZP-ben megerősítették Kunhalmi Ágnes minapi nyilatkozatát, miszerint a kialakult helyzet miatt a párt megosztottá vált, ám állításuk szerint veszekedés nincs.

Mint magyarázták: a tagságban és a vezetésben egyaránt vannak Dobrev mellett állók, és olyanok, akik szerint Márki-Zay nemcsak az előválasztást, hanem az áprilisi országgyűlési megméretést is meg tudja nyerni.

A Magyar Nemzet forrásainak többsége mégis elismerte, hogy Dobrev „kulturálisan közelebb áll” az MSZP-hez mint Márki-Zay, még úgy is, hogy a DK sokszor bántotta a szocialistákat. Felvetésünkről, miszerint Márki-Zay esetleges miniszterelnök-jelöltté válása milyen hatással lenne a közös listáról szóló tárgyalásokra, forrásaink egyértelműen úgy vélekedtek: egy ilyen forgatókönyv komoly zavart okozna az előválasztás első fordulója alapján kialakult, ezért szerintük objektív igényekben.

Amennyiben ő vezetné a közös listát, Márki-Zay Péter egészen biztosan irreális és teljesíthetetlen kérésekkel állna elő

– fogalmazott egyikük.

Mindeközben kiderült, Karácsony Gergely egy hét szabadságot vesz ki azért, hogy Márki-Zaynak kampányolhasson, erről utóbbi beszélt az ATV-ben. „Az ő felajánlása az, hogy a kampányban maximálisan támogat, minden rendezvényre, amire hívjuk, el fog jönni, járni fogja az országot, tehát egy hét szabadságot fog kivenni, ahogy én, és kampányolni fogunk” – mondta Hódmezővásárhely polgármestere. Minden jel szerint Karácsony egyre jobban elszigetelődik, hiszen kérése ellenére sem az őt eddig támogató MSZP és LMP, de még saját pártja, a Párbeszéd sem állt be Márki-Zay mögé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában