Ország-világ

2021.10.05. 13:18

Pintér Sándor: meg kell védeni az EU külső határait

Meg kell védeni az Európai Unió külső határait az illegális migráció jelentette veszélytől – mondta Pintér Sándor belügyminiszter kedden Budapesten, a visegrádi országok (V4) és Ausztria, valamint Szlovénia belügyminiszteri találkozóját követően.

Pintér Sándor belügyminiszter beszél a visegrádi négyek (V4) és Ausztria belügyminisztereinek találkozóján rendezett sajtótájékoztatón Prágában 2019. november 21-én.

Forrás: MTI / EPA

Fotó: Martin Divisek

Pintér Sándor a V4 (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) soros magyar elnökségéhez kapcsolódó megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón megköszönte, hogy

Ausztria folyamatosan részt vesz a magyar határvédelemben, Csehország 50 rendőrt küld erre a feladatra, Szlovéniával pedig közös járőrözéseket tartanak. Mint mondta, ez is azt mutatja, nem csak Magyarország védi az EU külső határait.

A miniszter beszámolt arról: egyetértés volt a megbeszélésen abban, hogy az EU külső határait meg kell védeni, a tanácskozás résztvevői pedig egy közös nyilatkozatot is elfogadtak, hogy álláspontjukat az EU-n belül is megfelelően tudják érvényesíteni.

Azt mondta, látható, hogy az illegális bevándorlás nem csak Magyarország számára probléma, jelentős a Fehéroroszország felől érkező migrációs nyomás is. Hozzátette: 2014-ben Magyarország irányába 44 ezren jöttek egy év alatt, 2015-ben januártól szeptember 15-éig, a kerítés felállításáig 391 ezren, majd visszaesett ez a szám, de idén ismét növekedni kezdett. Ebben az évben eddig 84 ezren próbáltak meg Magyarország területére bejönni vagy a magyar határt ostromolni – ismertette.

A miniszter kiemelte, az afganisztáni helyzet mindenki számára kihívásokat jelent majd.

Jelenleg senki nem tudja, hányan fognak megindulni Európa irányába, és hogyan tudjuk teljesíteni határvédelmi kötelezettségünket úgy, hogy a menekültügyi elvárásoknak is eleget tegyünk – jegyezte meg.

Pintér Sándor közölte, áttekintették a járványügyi helyzetet is. Mint mondta,

a negyedik hullám jön, de a második és harmadik hullámban szerzett tapasztalatokat fel tudják használni, hogy a negyedik hullámban a gazdaság ép maradjon, és az állampolgárok egészsége egyre kevésbé legyen veszélyeztetve. Az oltottakkal kapcsolatban jelezte, mivel ők védelemmel rendelkeznek, a korlátozásukat „a legkevésbé szeretnék bevezetni”.

Ales Hojs szlovén belügyminiszter a sajtótájékoztatón arról beszélt, meglepődött azon, mennyi illegális migráns érkezik Magyarországra naponta, és kiemelte, teljesen egyetért az elfogadott nyilatkozat tartalmával, hogy a határokat meg kell védeni. Szólt arról is, hogy nagyon jó volt eddig is az együttműködés a szomszédos országokkal, az EU-val és Magyarországgal a pandémia idején is.

Roman Mikulec szlovák belügyminiszter arról beszélt, a tanácskozáson egyetértés volt abban is, hogy elutasítják az illegális migráció politikai célú felhasználását, ahogyan azt Fehéroroszország csinálja. Hozzátette: fontos, hogy támogassák az Afganisztánnal szomszédos országokat és a tranzitországokat, hogy megvédhessék Európát a migrációtól. Fontosnak nevezte a schengeni övezet bővítését Romániával, Bulgáriával és Horvátországgal.

Jirí Novácek cseh belügyminiszter-helyettes elmondta: mindenki számára fontos, hogy ne ismétlődjön meg a 2015-ös migrációs válság. Felkészültünk a megoldások keresésére és arra, hogy ott nyújtsanak segítséget, ahol szükséges – mondta.

Bartosz Grodecki lengyel belügyi államtitkár is a V4-es közös fellépés szükségességét emelte ki az illegális migráció ellen. Mint mondta, ennek jó eszköze a most elfogadott közös nyilatkozat, amellyel az EU bel- és igazságügyi minisztereinek pénteki tanácsokozásán a visegrádi országok egységesen tudnak fellépni. Hozzátette: precedens nélküli, „hibrid háború” folyik Lengyelország ellen, Fehéroroszország kihasználja az illegális migrációt a nyomásgyakorlás érdekében.

Borítóképünkön Pintér Sándor belügyminiszter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában