Járvány

2021.10.11. 19:26

Thaiföld fokozatosan megnyitja határait a beoltott turisták előtt

Thaiföld novembertől fokozatosan megnyitja határait a koronavírus ellen beoltott turisták előtt – jelentette be az ország miniszterelnöke hétfőn.

Televíziós bejelentésében Prajuth Csan-ocsa azt mondta, hogy első lépésben tíz, járványügyi szempontból alacsony kockázati besorolású országból várják az érkezőket. E kategóriába tartozik a többi között az Egyesült Államok, Kína, Németország, Szingapúr és az Egyesült Királyság is.

A tájékoztatás szerint a listát az elkövetkezendő hónapokban bővíthetik.

A turistáknak a rendelkezés értelmében egy negatív vírustesztet kell felmutatniuk érkezéskor és egy másikat a helyszínen kell csináltatniuk. „Ezután szabadon mozoghatnak az országban” – fogalmazott a miniszterelnök.

Eddig a turisták két negatív teszteredmény után is először csak a népszerű üdülőhelyre, Phuketre mehettek, ahol egy hét karantén várt rájuk.

Thaiföldön a turizmusból származó bevételek a hazai össztermék (GDP) egyötödét teszik ki, a szigorú járványügyi korlátozások miatt viszont a szektor súlyosan meggyengült: 2020-ban 83 százalékkal esett vissza a turisták száma, azaz körülbelül 6,7 millióan látogattak el az országba, jóllehet 2019-ben ez a szám elérte a rekordnak számító 39,9 milliót.

A 68 millió lelket számláló Thaiföldön a hatóságok áprilisig viszonylag kordában tudták tartani a járványt, azóta viszont rekordmagasra ugrott a diagnosztizált fertőzöttek száma, így az országban már több mint 1,7 millió fertőzöttről tudni, a vírus okozta Covid-19 betegségnek pedig 18 ezer igazolt halálos áldozata van.

Helyi hatóságok szerint a fertőzéses esetek ugrásszerű emelkedéséért a vírus delta variánsa okolható.

Eddig a lakosság több mint 30 százaléka kapta meg valamelyik oltás két dózisát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában