Afgán hatalomátvétel

2021.11.02. 17:02

Ismét megnyílt egy fontos átkelő a pakisztáni határon

Egy hónap szünet múltán ismét megnyílt egy fontos határátkelő Afganisztán és Pakisztán között – közölte kedden Hazrat Ali helyi afgán tisztségviselő.

Mint mondta, a megnyitás utáni első nap emberek ezrei, köztük nők és gyermekek keltek át a Szpin Boldak/Csaman határátkelőhelyen, ami a két ország közötti egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalon fekszik.

A közös határ lezárása számos olyan afgánt érintett, akit pakisztáni kórházakban kezeltek, vagy családja van a határ másik oldalán. Olyanok is megszenvedték ezt a helyzetet, akik a szomszédos államban működő nyugati nagykövetségekbe nem tudtak eljutni, hogy evakuálják őket ezekbe az országokba.

A határzárat Afganisztán új urai, a radikális iszlamista tálibok legutóbb október elején rendelték el – mondta Hazrat Ali. Hozzátette, hogy augusztusi hatalomátvételük óta a tálibok több alkalommal is hoztak ilyen intézkedést a Szpin Boldak/Csaman átkelőre vonatkozóan.

A két ország közös – 2500 kilométer hosszú – határszakaszán több mint tíz határátkelő van. A második legnagyobb, a torkhami átmeneti szünetet követően jelenleg nyitva áll a forgalom előtt, de a bonyolult bevándorlási- és biztonsági szabályok következtében naponta legfeljebb néhány százan haladnak rajta keresztül.

Pakisztán gazdasági és szociális problémákra hivatkozva már korábban jelezte, hogy nem tud újabb menekülthullámot befogadni. A szomszédos Afganisztánból az 1970-es évek óta érkeznek menedékkérők, és jelenleg már eléri a 2,7 milliót a Pakisztánban élő afgán menekültek száma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában