Esély, akarat, cselekvés

2021.11.05. 19:42

Megalakult az ország első cigány nemzetiségi diákköre

Megalakult az ország első cigány nemzetiségi diákköre a Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason pénteken. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az eseményen elmondta: esélyre, akaratra és cselekvésre egyaránt szükség van ahhoz, hogy erősebbé váljon a magyar nemzet mint közösség, amelynek részei a cigány és a nem cigány magyar emberek is.

Hangsúlyozta: Kiskunhalason „az esélyt megteremtik a város vezetői, az itt élőkben pedig megvan az akarat, és ezt cselekvésre is váltják”.

A miniszter fontos lehetőségnek nevezte az első roma nemzetiségi diákkör megalakulását, hiszen „a fiatalok maguk is felismerték, hogy közösséghez tartozva, illetve összefogva erősebbek, és a nekik adott eséllyel érdemes élni”.

Kiemelte: olyan emberek fogtak össze Kiskunhalason, akik felismerték, hogy hol kell lehetőséget teremteni vagy több esélyt nyújtani, illetve vannak, akik rájöttek, hogy nem elég tétlenül szemlélni az esélyt, hanem cselekedniük is kell, és ehhez megvan a kellő akaratuk is – fogalmazott Novák Katalin.

Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos a diákkör megalakítását példaértékűnek és előremutatónak nevezte.

Hangsúlyozta: „ma már a származás nem hátrány”, és az elmúlt tíz év kormányzati politikája megmutatta, hogy pusztán azért, mert valaki cigány, ez nem jelenti azt, hogy kevesebb vagy több másoknál. A kormány semmi mást nem tett, mint „azoknak az emberi értékeknek adott teret és biztosított lehetőséget, amivel rendelkeznek” – tette hozzá.

Bányai Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte:

bízik benne, hogy a hátránnyal induló cigány fiatalok összefogása, a halasi diákkör megalakulása országos példává válik, és mintájára más településeken is megalakulnak a helyi csoportok.

Szűcs Csaba alpolgármester elmondta: kezdeményezésükkel azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok is beleszólhassanak a jövőjüket meghatározó döntésekbe. A diákkörbe olyan elkötelezett fiatalok kerülhetnek be, akik tanulmányi eredményükkel is példát mutathatnak diáktársaiknak.

A tizenhat fős cigány nemzetiségi diákkörben valamennyi helyi általános és középiskola képviselteti magát. A helyi csoport vezetője Tóth Ramóna, a Szilády Áron református gimnázium 17 éves tanulója lett.

Az eseményen részt vett Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára is, aki saját forrásból 750 ezer forinttal támogatja a diákkör tevékenységét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában