Újabb információk

2022.02.17. 15:10

Magyar középiskolában tett érettségije sem volt a baloldal jelöltjének, amikor már közgazdászként hivatkozott magára

Újabb információk láttak napvilágot a baloldal hegyvidéki jelöltjének, Hajnal Miklósnak a végzettségéről.

Az önmagára közgazdászként hivatkozó Hajnal Miklósról ugyanis ezúttal kiderült: 

még magyar középiskolában tett érettségivel sem rendelkezett, amikor magára már közgazdászként hivatkozott. 

A Mandiner cikke szerint a baloldali politikus évekig járt a Radnóti gimnáziumba, azonban az intézményben nem tett magyar nyelven középiskolai érettségit, semmilyen tárgyból. Ezt követően egy magániskola, az International British School diákja lett, ahol nemzetközi érettségi bizonyítványt szerzett 2014-ben. A dokumentumot az International British School Budapest állította ki, ami nem mellesleg egy méregdrága magániskola. Ha valaki ugyanis jelenleg ebben az intézményben szeretné taníttatni a gyermekét, 

akkor annak életkorától függően 100 ezer forintos jelentkezési díjat, 350 ezer forint regisztrációs díjat, valamint 300 ezer forintnyi letétet kell fizetnie 

(utóbbi összeget az intézmény optimális esetben visszatéríti, amikor a gyermek befejezi tanulmányait az intézményben). 

Az intézményben a tandíjak a 2021/22-es tanévre vonatkozóan 3 682 000 forint, valamint 7 001 000 forint között mozognak, a gyermek életkorától függően (kedvezmények nélkül). A International British School Budapest weboldalán található információk szerint a tandíj összege egy összegben vagy három részletben fizethető be.

A Mandiner információi szerint Hajnal 2021-ben végül történelem érettségit is tett, de diplomával jelenleg sem rendelkezik.

Borítókép: Hajnal Miklós (Fotó: Magyar Nemzet/Bach Máté)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában