Megvásárolt újságírók

2022.03.05. 09:12

Így dolgoznak Sorosék Magyarországon: kulcsszerepben a Magyar Jeti

A Magyar Nemzet az elmúlt hetekben több olyan bennfentes szereplő véleményét közölte, akik valamilyen formában kötődnek vagy kötődtek Soros György alapítványához. A lap által nyilvánosságra hozott Skype-interjúkból egyértelműen kiderült, hogy az Open Society Foundations (OSF) által finanszírozott szervezetek a külföldi újságírókat befolyásolva torz képet festenek Magyarországról és a magyar kormányról. Mostani cikkükből világossá válik, hogy Soros György bizalmasai rajta tartják a kezüket a hazai balliberális sajtó egy részét is. Az OSF több magyar médiumot pénzel, és aktivistái ügyelnek a „megfelelő” tartalmak megjelenésére is.

Mielőtt a balliberális magyar sajtó működését boncolgatnánk, érdemes felidézni, hogy az elmúlt időszakban milyen információk láttak napvilágot a Soros-alapítvány ténykedéséről. A Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) korábbi igazgatója ugyanis őszintén beszélt arról, hogy milyen mélységben szövi át a nemzetközi balliberális médiát a tőzsdespekuláns hálózata. A Magyar Nemzet birtokába került Skype-beszélgetésekben Andrej Nosko arról számolt be, hogy a manipulációs eszközök széles palettájával miként érik el, hogy külföldön torz kép alakuljon ki hazánkról, valamint térségünk több szuverenista államáról.

 

Újságíró egész hónapra

Szavai szerint a jogvédő NGO-k például előszeretettel élnek vissza a külföldi újságírók hiányos nyelvtudásával, s pontatlan, elfogult, másodlagos forrásokkal látják el a médiamunkásokat. Sőt fizetnek is azért, hogy a sajtó az ő narratívájukat közvetítse.

Nosko az egyik felvételen arról tájékoztatta beszélgetőpartnerét: többször is előfordult, hogy még az OSF divízóvezetőjeként ő maga is felbérelt újságírókat. Akkoriban a közép-európai térség országaiban – például Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és Észtországban – a holdudvarukhoz tartozó közvélemény-kutató intézeteknek juttatott ösztöndíjakról döntött, s évi tízmillió dolláros büdzsé felett diszponált.

A felbérelt újságíró feladata például a közvélemény-kutató intézetek anyagainak publikálása volt.

A szolgálatokért cserébe Nosko nagyvonalúan számolta el az adott médiamunkás utazási, szállodai, étkezési és egyéb költségeit, amelyek akár tízezer euróra is rúghattak egy hónap alatt. Több anyag létrejöttében azzal az Andrew Connelly nevű újságíróval működött együtt, aki korábban a migrációs válság kapcsán félrevezető cikkekben élesen támadta a magyar kormányt.

Andrej Nosko beszámolója alapján a fősodrú európai balliberális lapok jelentős része hajlandó lehozni az NGO-k közreműködésével készült anyagokat. A Newsweek mellett a Politicót és a Financial Timest is megemlítette, sőt szavai szerint olyan magazinokban, mint például a National Geographic vagy a New Europe akár hosszabb, riportosabb formában is meg lehet írni különböző politikai tartalmú anyagokat. Figyelemre méltó, hogy szerinte akár meg is lehet kreálni a hírértéket, ha az hiányzik egy témából.

A Soros-hálózathoz kötődő NGO-k közreműködésével készült anyagok alatt egyébként olyan cikkeket, tanulmányokat, kutatásokat kell érteni, amelyek kiállnak az emberi jogok fogalmának folyamatos kiterjesztése mellett, további melegjogokat követelnek, támadják a keresztény egyházakat és a hagyományos család fogalmát. Sürgetik továbbá a drogliberalizációt, valamint támogatják a bevándorlást és persze az egyesült Európa eszméjét.

 

Gansperger is megmondta

A Magyarországon működő balliberális médiumok közül többről is tudni, hogy Soros alapítványának bőkezű anyagi támogatását élvezik - emeli ki a Magyar Nemzet cikke.

Érdemes felidézni, hogy milyen kijelentéseket tett erről a kérdésről a magyar baloldal holdudvarához tartozó Gansperger Gyula, akire Bajnai Gordon volt kormányfő is régi harcostársaként tekint.

A Wallis egykori vezére a Városháza-gate nyilvánosságra került felvételeinek egyikén arról beszélt, hogy például a 444.hu-nál közvetlenül érvényesül az amerikai tőzsdespekuláns befolyása. A portál főszerkesztőjéről úgy fogalmazott, hogy „az Uj Péter. (…) Kiment az Indexből, tudod. (…) Ő a Sorosnál van, meg a Veres Tibinél, a Wallisosnál. (…) Támogatja, persze.”

Gansperger Gyula nem beszélt mellé. Rövid kutakodást követően ugyanis kiderül, hogy az Uj Péter által irányított 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt.-ben két külföldi személy is található, Marie Nemcova és Valer Kot, akik prominens alakjai egy úgynevezett Media Development Investment Fundnak (MDIF). Az MDIF egy New York-i székhelyű, nonprofit befektetési alap, amely az egyik legfőbb védelmezője a „független” – vagyis a Soros-hálózat véleményét közvetítő – médiának az olyan országokban, ahol szerintük a szabad és független média fenyegetés alatt áll.

Ez a szervezet finanszírozza a 444.hu működését, az alapot pedig hatalmas összegekkel támogatja a Soroshoz köthető Open Society Foundation.

Ezt a két személyt Soros jobbkezének is tartják, őket feltehetően azért küldték, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a saját témáikat megfelelő módon terjeszti Magyarországon a 444.hu.

 

A 444 és a többiek

Nemcova tevékenysége jóval kiterjedtebb Amerikában, egyebek mellett tagja volt a texasi illetőségű vezetési tanácsadással foglalkozó, BRS Consultingnak is. Több csehországi gazdasági társaság vezetőségében is megtalálható, ilyen például az MZMD s.ro. könyvvizsgáló és könyvelőcég, valamint az SFS Ventures, amely vezetési tanácsadási szolgáltatásokat nyújt. Az utóbbi a prágai székhelyű Sourcefabric.z.u. és az MDIF közös vállalkozása, aminek célja, hogy világszerte támogassa a „független” újságírást.

2019 februárjában az SFS Ventures jelentős részesedést szerzett az Eurozetben, ami Lengyelország egyik legnagyobb rádióadója.

Mindezek erős nyomok arra vonatkozóan, hogy Uj Péter sokkal jobban kapcsolódik az Egyesült Államokhoz, minthogy csak a független média és a nonprofit ügyek magányos harcosa lenne.

A Soros-alapítványnak mindemellett résztulajdona van a Magyar Narancs című hetilapban, de több oknyomozó portált is fenntart. Ilyen például az Átlátszó.hu vagy a Direkt 36. Ez a kör a támogatója továbbá a Tilos Rádiónak is, mely arról vált híressé, hogy korábban egy karácsonyi ünnep alkalmával az egyik műsorvezetőjük a keresztények kiirtására szólított fel.

Meglehetősen képmutatónak tűnik a fentiek fényében, hogy az Open Society Foundationsnek egy külön „független” újságírást támogató programja is van. Ennek keretében például 2020-ban egy sor vidéki baloldali médiumot is finanszíroztak Soros Györgyék, amelyek helyben egyértelműen a kormányváltást igyekeznek elősegíteni: Szabad Pécs, Nyugat, Enyugat, Debreciner, Szegeder, Veszprém-Kukac.

A választás előtt különösen érdekes, hogy a magyar származású amerikai pénzemberhez köthető Korányi Dávid – éppen a 444-en – a minap arról a tervéről számolt be, hogy „Magyarországon belül is támogatnak majd kezdeményezéseket, például a kormánypárti sajtó vidéki fölényének ellensúlyozása érdekében”.

 

Milyen az a „targetált befektetés”?

Jól jelzi a hazai balliberális sajtó és a különböző NGO-k (nem kormányzati szervek) együttműködését, összjátékát az a Skype-interjú, amelyben Jeney Orsolya, az Amnesty International korábbi igazgatója vázolja fel a különböző tartalmak elhelyezésének lehetőségeit.

Jeney azt ajánlgatta a beszélgetőpartnerének, hogy fizessenek az egyik ismert balliberális magyarországi hírportálnak azért cserébe, hogy tudósítsanak a tevékenységükről.

A volt igazgató azt is felajánlotta a feltételezhetően egy másik NGO-t képviselő személynek, hogy összeköti a Telex munkatársaival a virágnyelven csak „targetált befektetésnek” aposztrofált művelet kapcsán.

A beszélgetésből kiderül, hogy az új balliberális portált megalapító újságírók akkoriban távoztak az Index szerkesztőségéből, s Jeney szavaiból érzékelhető, hogy utóbbival is szorosan együttműködött az Amnesty. Az egykori igazgató elismerte: ha egy szervezet fizet a lapnak, akkor sérülhet a szerkesztőség függetlensége, ezért egy körültekintően kigondolt és a köreikben jól bevált megoldást kínált.

– Én leülnék a szerkesztőkkel, és megbeszélném, hogy mondjuk finanszírozunk egy blogot, amelyen emberi jogi abúzusokról írunk – fejtette ki Jeney Orsolya.

A fenti tények jól mutatják, hogy a nemzetközi mellett a hazai sajtó sajtóban is érvényesül a Soros-hálózat akarata. A különbség csupán annyi, hogy míg Magyarországon a balliberális és a konzervatív médiumok hasonló arányban vannak jelen, addig a külföldön a fősodratú médiumok gyakorlatilag egyeduralkodók.

Borítókép: Soros György

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában