Paks II

2022.03.01. 20:23

Századvég: a nukleáris energia elengedhetetlen az energiabiztonsághoz

Az energiaellátás biztonságának, megfizethetőségének és tisztaságának záloga, hogy energiamixben gondolkodjon az ország, ebből pedig a nukleáris energia sem hagyható ki – hangzott el a Századvég Rezsi Konferenciája keretében kedden Budapesten megtartott energiapolitikai kerekasztal-beszélgetésen.

A rendezvényen az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, a Miniszterelnökség államtitkára és a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. szakembere fejtette ki véleményét.

 

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy energiamixben kell gondolkodni annak érdekében, hogy ne sérüljön az energiabiztonság, egyik napról a másikra nem lehet teljesen átállni a megújuló energiákra.

 

Megjegyezte: a zöld energiák nagy előnye, hogy helyben előállíthatók, így értelemszerűen lépéseket kell tenni a megújuló energiatermelés irányába. Közben azonban figyelni kell arra, hogy az energiaigények kiszolgálása folyamatos legyen, ehhez pedig szükség van a gázra – fűzte hozzá.

A gáztüzelésű üzemeket szükség esetén gyorsan be lehet indítani – hangsúlyozta.

Kitért arra, hogy a Mátrai Erőmű kapacitásairól nem lehet lemondani, modernizálni kell a vállalatot, ami Magyarország legnagyobb klímavédelmi programjának tekinthető.

Az államtitkár aláhúzta, hogy Magyarország 34 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest, amely eredménnyel az EU élvonalához tartozik. Összehasonlításképpen hozzátette, hogy Ausztria közben ugyanezen időtávon belül növelte kibocsátását. Beszélt arról is, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően hozzávetőleg 2600 milliárd forint maradt az állampolgároknál.

Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa úgy fogalmazott, hogy a nukleáris energiát nem lehet kivezetni, a francia narratíva mára visszaigazolást nyert.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az árképzések ellenőrzésének, a tisztességtelen szolgáltatói magatartások kiszűrésének fontosságáról beszélt.

Az államtitkár szerint azért is fontos az energiaszolgáltatók ellenőrzése, mert csak így lehet megóvni a lakosságot azoktól a hatalmas kilengésektől, amelyek az energiapiacokon tapasztalhatók; a hatóságok ezzel hosszú távon biztosítják a rezsicsökkentés előnyeit.  

Magyarország számára az a legfontosabb, hogy energiapolitikai érdekei ne sérüljenek

– hangsúlyozta.

Megerősítette, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben higgadtságra és megfontoltságra van szükség, továbbá az Európai Unión belül egységet kell felmutatni. Meglátása szerint az atomenergia kérdésköre az unión belül megfelelő mederbe terelődik.

Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 év energiapolitikája a biztosítéka annak, hogy a rezsicsökkentés hosszú távon fenntartható maradjon. Az energiapolitika fundamentumairól beszélve emlékeztetett arra, hogy Paks továbbra is alacsony áron képes energiát termelni, továbbá az ország hosszú távú gázszállítási szerződéssel rendelkezik. Úgy vélekedett, hogy 

a magyar háztartások mára Európán belül túlzás nélkül az energiaellátás ára és biztonsága tekintetében is a legjobb helyzetben vannak.  

Szerinte az atomenergia elleni szakmai érvek mára elfogytak, a nukleáris energiát az Európai Unióban is egyre inkább fenntarthatónak és szükségesnek minősítik.

A Századvég szakembere az intézet konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén rámutatott arra, hogy Európában rövid távon az orosz gáznak nincs alternatívája; továbbá jelezte, hogy a nemzetközi gázszállítás egyelőre a konfliktus ellenére zavartalanul működik.

Borítókép: A paksi atomerőmű 2-es reaktora / AFP / Kisbenedek Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában