Elnökválasztás

2022.03.23. 11:10

Zemmour: ha minden így megy tovább, Franciaország 2060-ra muszlim állam lesz (videó)

A jobboldali politikus megválasztása esetén öt év alatt egymillió illegális és bűnelkövető migránst toloncolna ki az országból.

Éric Zemmour francia jobboldali politikus arról beszélt egy műsorban, hogy a kolonizáció korántsem emberiség elleni bűn, sokkal inkább jótétemény. Az elnökjelölt azt is kifejtette, hogy megválasztása esetén öt év alatt egymillió illegális és bűnelkövető migránst toloncolna ki az országból – írja a V4NA.

Két különböző műsorban a gyarmatosításról, valamint a migrációról is kifejtette véleményét Éric Zemmour francia jobboldali államfőjelölt. A politikus az RMC csatorna les Grandes Gueules című műsorában a kolonizációval kapcsolatban elmondta, hogy véleménye szerint nem emberiesség elleni bűn, hanem inkább jótett.

Zemmour hangsúlyozta, hogy ebben a témában teljesen eltérő állásponton van, mint Emmanuel Macron, mivel szerinte a gyarmatosítás az emberiség történetének a része, minden nép gyarmatosító volt és minden népet gyarmatosítottak, például annak idején a franciákat a rómaiak gyarmatosították, ám ők ezt soha nem vetették az olaszok szemére. Zemmour úgy véli, hogy még maguk az algériaiak is gyarmatosító nép, mivel berber származása révén őt magát is gyarmatosították az algériai arabok, akik jelenleg az országot vezetik. Ezt követően a franciák gyarmatosították Zemmour-t, amit ő jótékony folyamatnak tekint, mivel ily módon juthatott el Párizsba és ismerhette meg olyan nagy francia alkotók műveit, mint Victor Hugo, Chateaubriand vagy Pascal.

 

Éric Zemmour ezzel párhuzamosan hangsúlyozta véleményét a migrációval kapcsolatban is. A Twitteren jelentette be, hogy államfővé választása esetén létrehozna egy úgynevezett remigrációs minisztériumot, amelynek az lesz a dolga, hogy kitoloncolja az országból az illegális bevándorlókat és a bűnelkövető migránsokat, valamint az S-kartonnal rendelkező, a társadalomra nézve különösen veszélyes, radikalizálódott alakokat.

Az M6 csatorna Élysée 2022 című műsorában Zemmour elmondta, hogy az általa elképzelt minisztériumnak meglennének az eszközei a kitoloncolás végrehajtására, charter gépekkel gyűjtőjáratokat indítanának. Megválasztása esetén elmenne az észak-afrikai országokba, hogy az algériai, marokkói és tunéziai vezetőkkel egyeztessen a fent említett bevándorlók kitoloncolásáról.

A jobboldali elnökjelölt hangsúlyozta, hogy míg a jelenlegi államfő, Emmanuel Macron ötéves regnálása alatt kétmillió bevándorlót engedett be Franciaországba, addig ő megválasztása esetén öt éven belül hazaküldene egymillió migránst.

Éric Zemmour a műsorban elmondta a véleményét Franciaország jövőjével kapcsolatban is. Szerinte, ha minden így folytatódik, akkor 2060-ra muszlim országgá válik Franciaország.

Zemmour szerint Franciaországnak az a szerepe, hogy megvédje a népét, a politikus pedig azt szeretné, hogy Franciaország Franciaország maradjon – idézte fel a műsorban kampányszlogenjét.

 

Borítókép: Éric Zemmour francia jobboldali publicista, a Visszahódítás párt elnökjelöltje a közép-franciaországi Chateaudunben kampányol 2022. január 7-én. Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában