Iszlamista terror

2022.05.16. 22:27

Egyre több ember veszti életét dzsihadista támadások miatt Burkina Fasóban

Szombaton három támadásban mintegy negyven katonát és polgári személyt öltek meg.

Dzsihadisták mintegy negyven katonát, valamint polgári személyt öltek meg szombaton három támadásban a nyugat-afrikai Burkina Faso északkeleti részében − jelentette hétfőn az AFP francia hírügynökség helyi biztonsági és politikai vezetőkre hivatkozva.

A támadást az Önkéntesek a Haza Védelméért (VDP) nevű katonai egység ellen hajtották végre a Száhel-övezetben fekvő Guessel faluban. A támadásban mintegy húszan haltak meg, közöttük a VDP nyolc tagja − közölte az egyik vezető. Hozzátette, hogy ugyanazon a napon a VDP öt másik tagját és egy polgári személyt öltek meg Markoyéban, a térség  másik településén.

– Az övezetben intézkedést hoztak erősítés küldésére és a [...] lakosság megvédelmezésére

− közölte a vezető.

A Togo és Benin határa közelében fekvő délkeleti Kompienga tartományban kiegészítő egységekben szolgáló katonák kísérte konvojra támadtak Namouyouri településen − közölte egy másik regionális vezető, aki hozzátette, hogy mintegy tizenöt polgári személyt öltek meg. A tartomány egyik lakója elmondta, hogy a civileken kívül három katona is meghalt, és tucatnyian megsebesültek a támadásban.

Vasárnapra virradó éjszaka hasonló támadást hajtottak végre csendőr- és rendőrőrsök ellen az ország nyugati részén, a mali határ közelében fekvő Faramanában. A támadásban a biztonsági erők két tagja megsebesült egy biztonsági illetékes szerint.

Burkina Faso 2015 óta olyan dzsihadista támadások célpontja, amelyeket különböző fegyveres mozgalmak, közöttük az al-Kaidához, illetve az Iszlám Államhoz tartozó csoportok hajtanak végre. 

A támadásoknak eddig több mint kétezer halottjuk volt, és 1,8 millióan váltak belső menekültté.

Az ország új erős embere, a dzsihadista erőszakkal szemben tehetetlennek tartott Roch Marc Christian Kaboré megválasztott elnököt január 24-én megdöntő Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredes elsődleges feladatnak nevezte a biztonsági kérdést. A hatalomátvételt követő viszonylag nyugodt hetek után a Damiba vezette kormányzat a feltételezett dzsihadisták növekvő számú támadásaival találta magát szemben. 

A hatalomátvétel óta több száz ember esett áldozatául a dzsihadista támadásoknak.

Egy hete a Burkina Fasó-i hadsereg közleményben jelentette be, hogy legalább ötven terroristát ártalmatlanítottak az ország északnyugati, illetve délnyugati régióiban. 

Borítókép: Csendőrök járőröznek Burkina Fasóban 2018-ban / AFP / ISSOUF SANOGO

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában