Erős emberek

2022.05.26. 07:43

Újabb részletek a jobbikos nemierőszak-botrányról: bűntanyáról beszélt az áldozat

Eddig nem hallott részleteket árult el a Blikknek V. Anita, aki azt állítja, a párt egyik politikusa, Földi István meg akarta erőszakolni egy tavalyi rendezvényen. Az asszony Szilágyi György, a Jobbik korábbi alelnökének élettársa, egy négyéves kislány édesanyja. Mint mondja, azért is vállalta fel a nyilvánosságot, hogy kiállásával gyermekének példát mutasson.

„Nagyon lassan érik be egy nőben az, hogy ami vele történt, nem hagyja annyiban. S mivel találja magát szemben, ha elmondja, mi történt? Azzal, hogy ő hazudik, amúgy is egy „könnyűvérű" teremtés és egyebek. A Jobbik vezetése csak papol az erkölcsről, de – sajnos, kiderült – nem úgy élnek” – mondta V. Anita a Blikknek, amit az Origo szemlézett.

Néhány részletet is elárult a bűncselekményről.

– Az elkövető az ottani regionális igazgatóval becsalatott a szobába, becsukta a regionális igazgató mögöttem az ajtót, s az elkövető már rántott is be a vécébe, készen állva a közösülésre. Ha Gyüre Csabának nem szólok, amikor a szoba felé mentem, hogy majd jöjjön utánam, s nem tör be a szobába engem kiszabadítani, akkor a fizikai erőfölényével megerőszakol az elkövető.

– Több nő volt a helyszínen, bár jelentősen több férfi. A társaság nagy részét nem is ismertem, mert ugyan jobbikos rendezvénynek adták elő, Földi István baráti körének volt a rendezvénye, akik közül csak a családját ismertem. Nem mondtam én semmit ott, hanem Gyüre Csabával együtt a lehető leggyorsabban eljöttünk, hogy minél hamarabb kikerüljek erről a bűntanyáról. Bár az is igaz, hogy úgysem sokan értettek volna belőle bármit is, hiszen majdnem mindenki nagyon részeg volt.

– Sokat ivott a támadó is, de elég jól bírja az alkoholt. Pontosan tudta, mit csinál. Ő hívott fel jó párszor másnap reggeltől délutánig úgy, hogy sem előtte, sem azóta soha nem hívott fel engem. Egyik hívással azt kérdezte, tényleg tett-e ilyet, a másik hívással fenyegetett, hogy el ne mondjam senkinek. A harmadik hívásnál sírdogált, hogy talán nem volt magánál. Egyet nem tett, hogy bocsánatot kért volna.

Borítókép: Illusztrációfotó / hu.123rf.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában