Bukaresti kilencek

2022.06.10. 16:27

Novák Katalin: az országunk, a térségünk és szövetségeseink biztonsága mindennél előbbre való

„Sikeres B9 találkozón vagyunk túl!” – írta közösségi oldalán a köztársasági elnök, aki pénteken részt vett a román fővárosban megrendezett Bukaresti kilencek (B9) államfőinek találkozóján.

„A Bukaresti Kilencek által ma elfogadott nyilatkozat világosan és egyértelműen tükrözi azt az álláspontot, amit beiktatási beszédemben egy hónapja tíz pontban megfogalmaztam” – írta a Facebook-oldalán Novák Katalin. A bejegyzésben leszögezte: 

Határozottan elítéljük Oroszország Ukrajna elleni indokolatlan agresszióját, mely hatalmas emberi szenvedést és pusztítást okozva döntötte romba Európa békéjét. Gyászoljuk a tragikus emberáldozatokat. Megerősítettük elkötelezettségünket Ukrajna szuverenitása és demokratikus működése mellett. Ez azt is jelenti, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak teljes körű biztosítása az ukrán állam mindenkori kötelezettsége.

Novák Katalin közösségi oldalán azt is elárulta, hogy Andrzej Duda lengyel elnökkel is találkozott a B9-fórumon, hiszen az ő meghívására érkezett az eseményre:  

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy „a háború miatt éppen azokban a térségekben kerülhet veszélybe a biztonságos élelmiszerellátás, ahol most is nehezek az életkörülmények”, emiatt pedig számolni kell a migráció további növekedésével. Hangsúlyozta, hogy a magyarországi haderőfejlesztés gyors ütemben halad. 

2024-re ledolgozzuk a régi restanciát és a védelmi költségvetés eléri majd a GDP 2%-át. Vállalásainkat teljesítjük és nem állunk meg: az országunk, a térségünk és szövetségeseink biztonsága mindennél előbbre való 

– zárta bejegyzését Novák Katalin.


Iohannis a nemzeti kisebbségek hídszerepét hangsúlyozta

A román fél pragmatikus és korrekt kapcsolatokban érdekelt Magyarországgal, és meggyőződése, hogy a nemzeti kisebbségek hidat képeznek a két ország között, fontos szerepet játszanak az együttműködés elősegítésében - emelte ki a román elnöki hivatal abban a közleményben, amelyet Novák Katalin és Klaus Iohannis bukaresti találkozójáról adott ki pénteken.

A négyszemközti találkozóról kiadott román sajtóközlemény szerint Iohannis ismételten gratulált Novák Katalinnak köztársasági elnöki megbízatásának átvételéhez, és kifejezte készségét, hogy a Románia a legmagasabb szinten mélyítse el a párbeszédet és együttműködést a magyar féllel.

A román elnök a pragmatikus, korrekt, őszinte, európai szellemű, valódi stratégiai partnerekre jellemző együttműködés fontosságát hangoztatta, az 1996-ban Temesváron megkötött román-magyar alapszerződés, illetve a húsz éve aláírt magyar-román 21. századi stratégiai partnerségi nyilatkozat szellemét nevezve irányadónak.

Iohannis párbeszédet szorgalmazott minden közös érdeklődésre számot tartó ügyben, szerinte az egyoldalú megközelítések nem eredményezhetnek tartós és hatékony megoldásokat. A gazdasági együttműködés fontosságát aláhúzva a román elnök a román és az európai jog tiszteletben tartása, illetve az etnikai megkülönböztetés ellen érvelt, hozzátéve: a projektek nem korlátozódhatnak Románia bizonyos térségeire - zárult a román elnöki hivatal közleménye.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában