Nemzeti összetartozás napja

2022.06.04. 12:48

Novák Katalin: minden nap igent kell mondanunk a magyarságunkra

A köztársasági elnök összetartozás napi beszédében kiemelte, meg kell őriznünk az elmúlt évszázadban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.

Mint a víz a halnak, olyan magától értetődő számunkra a magyarságunk

– kezdte Novák Katalin köztársasági elnök a Rákóczi Szövetség nemzeti összetartozás napi rendezvényén tartott ünnepi beszédét szombaton.

Az államfő kiemelten köszöntötte a Kárpát-medence minden részéről megjelent fiatalokat. Mint fogalmazott, 

ma nem a veszteségeinket siratjuk, hanem gazdagságunkat ünnepeljük. 

– Nincs különbség határon túl és innen élő magyar között, a magyar az magyar – szögezte le. Elmondta, azért jött most ide, hogy közösen tegyük fel a kérdést, mit jelent ma a nemzeti összetartozás, a magyarságunk.

Az államfő arról is beszélt, hogy amikor húsz évvel ezelőtt a házasságkötésekor kimondta az igent, nem gondolta volna, hogy ezt az igent nap mint nap ki kell mondani, akkor is, ha nem mindig könnyű. Ugyan így van ez a magyarságunkkal is – mondta. 

– Magyarnak lenni döntés, nap mint nap igent kell mondanunk a magyarságunkra – hívta fel a figyelmet. Úgy folytatta, szeretnénk, ha egyre több magyar kimondaná az igent a magyarságára, a házasságra és a családalapításra. Hogy egyre többen legyenek azok, akik akarnak magyarok lenni. Ehhez bátorság kell a Kárpát-medence minden részén – tette hozzá.

A köztársasági elnök emlékeztetett, ezt a bátorságot látta két hete Erdélyben, Gyulafehérváron a frissen felavatott Bethlen-szobornál, majd a református egység napán, amikor háromezren énekelték együtt a magyar himnuszt.

Az államfő ezután számos határon túli látogatását megemlítette, ahol a magyarság bátorságát tapasztalta és szavai szerint ezt a bátorságot ő maga is nap mint nap tanulja.

Az a dolgunk, hogy ismerjük, őrizzük és gyarapítsuk a magyarságot

 – fogalmazott.

Novák Katalin beszédében ezután a Rákóczi Szövetséget méltatta, amely a maihoz hasonló találkozásokkal erősíti a nemzeti összetartozást.

Mint mondta, 

gyermekeink és unokáink harcait nem vívhatjuk meg, ezért ismerni, őrizni és gyarapítani kell magyarságunkat. Ha közelebb jutunk egymás megértéséhez, mások is jobban fognak érteni minket

– magyarázta. Hozzátette, ezért utazott Varsóba, Berlinbe, majd a jövő héten Prágába és Bukarestbe is.

– Ma nemzetünk gazdagságát ünnepeljük, de mindezt beárnyékolja a szomszédban zajló háború – folytatta Novák Katalin. Elmondta, hogy ha a szomszédunkban háború van, ott a magyarok is veszélyben vannak, ami többletfelelősséget ró ránk. – Ezért kell vigyáznunk rájuk és mindent megtenni annak érdekében, hogy mielőbb béke legyen Ukrajnában – húzta alá. A köztársasági elnök külön köszöntötte a Kárpátaljáról érkező magyarokat.

Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázadban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét

– szól a hitvallás – emlékeztetett Novák Katalin, ez pedig ma mindenkit arra kötelez, hogy valóra váltsuk ezt az ígéretet – zárta ünnepi beszédét az államfő.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök a Rákóczi Szövetség nemzeti összetartozás napi rendezvényén (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában