Panamázók

2022.08.13. 08:56

Botránybaloldal: sorjáznak a korrupciós esetek (1. rész)

Baloldali politikusok tucatjairól, illetve a hozzájuk köthető vállalkozásokról derült ki az utóbbi időszakban, hogy korrupcióra utaló tevékenységet folytattak, egyes esetekben bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást is indítottak a hatóságok. A Mediaworks Hírcentruma sorra vette a botránybaloldal legsúlyosabb eseteit és azt, hogy ezekben eddig milyen nyomozati, jogi lépések történtek.

Forrás: Magyar Nemzet / Teknős Miklós

A rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalásnak nevezhető az az akció, amelyben az április országgyűlési voksolás előtt nagyjából egymillió embert értek el DatAdat baloldali kampányközpont működtetői. A szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálatából eddig az derült ki, hogy egy közbeiktatott cégen keresztül gyakorlatilag az ország lakosságának tizedét érintő sms-cunamit a Bajnai Gordon volt szocialista kormányfő és titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által kiépített DatAdat-csoport osztrák leánycége rendelte meg, a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

Személyes adattal visszaélés miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a DatAdat nevű cégcsoport választási kampányban folytatott tevékenysége kapcsán.

A nyomozás tényét még májusban közölte a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányság. Az ügyben a rendőrségen kívül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódik.

Vesztegetési botrányok a fővárosban

Nem csak a választást övezte baloldali visszaélésgyanús eset: valósággal úszik a botrányban a baloldali vezetésű fővárosi önkormányzat, akárcsak egyes kerületi önkormányzatok. Az egyik legsúlyosabb eset a zuglói parkolási, illetve informatikai vesztegetési ügy, amely az év elején robbant ki, amikor korrupciós bűncselekményekkel összefüggésben tartott házkutatást a zuglói polgármesteri hivatalban a Központi Nyomozó Főügyészség.

A kulcsfigura, Fuzik Zsolt – aki a hatóságok szerint a társaival együtt összesen 19 milliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat, amelyek a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál keletkeztek – 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal, és több általa ismert, politikusokat érintő bűncselekményről is beszámolt. Az egyik ilyen korrupciós botrány a zuglói parkolási rendszerrel függ össze.

Az ügyészségi dokumentumok szerint Tóth Csaba volt MSZP-s parlamenti képviselő és párttársa, Horváth Csaba, Zugló jelenlegi szocialista polgármestere fejenként 31 millió forint vesztegetési pénzt kért és vett át, miután 2016-ban a Zuglóban tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak. Ezenfelül havonta 10-15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt kaphattak, amit feltehetően elosztott egymás között a két szocialista politikus.

A másik ügy a BKV informatikai rendszerével kapcsolatos. A SYS IT 2019 nyarán nyert el egy jelentős közbeszerzést, amely alapján két éven át milliárdokért működtethették a BKV informatikai rendszereit. Fuzik a gyanúsítotti vallomásában elmondta, hogy Baja Ferenc egykori szocialista környezetvédelmi miniszter és Molnár Zsolt MSZP-s parlamenti képviselő a pályázat beadása előtt keresték fel a SYS IT-t azzal, hogy „nem támadják meg a szerződést”, ha fizetnek nekik.

Molnár 40 millió forintot kérhetett, Baja pedig 30-at, és a megállapodás szerint a „díj” két évre szólt. Lényeges körülmény, hogy a visszaélések idején a jelenlegi főpolgármester, Karácsony Gergely volt Zugló polgármestere.

Kenőpénz a Nagytétényi útnál

A Városháza eladásának kísérletéről szóló leleplező hanganyagok és dokumentumok mellett több, korábban nyélbe ütött fővárosi ingatlanügylet is szerepelt, amelyeknél felsejlik a korrupció gyanúja. Az egyik ilyen tranzakció a XXII. kerületi, fővárosi tulajdonban lévő Nagytétényi úti ingatlan – egy 7400 négyzetméteres telek – eladása volt.

A közvélemény előtt Anonymousként megismert álarcos alak tavaly novemberben mutatott be egy hangfelvételt, amelyből kiderült, hogy a baloldalhoz köthető Wallis Zrt. korábbi vezérigazgatójának, Gansperger Gyulának a cége, a Grébics Ingatlan Zrt. kenőpénz segítségével nyerhette meg az értékesítésre kiírt pályázatot. Az ügyletben Berki Zsolt, a Városházára és a fővárosi vagyonkezelő céghez bejáratos vállalkozó volt a közvetítő, mint ahogy sok más ingatlanügyletben, így a Városháza tervezett eladásában is.

A Nemzeti Nyomozó Iroda később nyomozást rendelt el az ügyben, miután Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő feljelentést tett befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt. Az ingatlant a Grébics Zrt. bruttó 101 millió forintért vásárolta meg, és a nyilvánosságra került hangfelvétel szerint megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek hivatalos személyt befolyásoltak, amikor elmentek a fővárosi vagyonkezelő cég épületébe és megállapodtak egy ott dolgozó ügyintézővel, hogy segítsen megnyerni a pályázatot, amiért kétmillió forint „előleget” is elkértek.

Lakáspanama Pestszentlőrincen

A botránybaloldal egy másik, vesztegetésgyanús ügycsoportja a szocialisták egyik fővárosi háttéremberéhez, Patek Gábor nevéhez fűződik. Az áprilisi választások előtti hetekben a médiában Anonymousként elhíresült álarcos alak a közzétett videóiban több korrupciógyanús üggyel is összefüggésbe hozta Pateket. Előbb egy rejtett kamerával készített felvételt mutatott be, amelyen Patek és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint kenőpénzzel számolt el. A képsorokon jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették.

Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.

Egy másik videóban közölt hangfelvételen Patek Gábor és egy, a nyilvánosság számára ismeretlen személy beszélgetett a pestszentlőrinci ingatlanfejlesztések megcsapolásáról.

A felvétel szerint Patek Gábor, Szaniszló Sándor DK-s polgármester, a helyi alpolgármester, valamint a kerületi vagyonkezelő vezetője számára egy negyvenhat és egy nyolcvanhat lakásos ingatlanból osztottak vissza nyolc lakást.

Az ügyben nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda, azt követően, hogy Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő feljelentést tett csalás, befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt.

Nyomozás a frankfurti villamosbeszerzés ügyében

A jogsértés gyanúját felvető történet a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzatnál is akad.

Súlyos jogsértések miatt megsemmisítette például a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKV használtvillamos-beszerzési felhívását, és 150 milliós bírságot szabott ki a közlekedési vállalatra tavaly ősszel.

A mintegy ötmilliárd forintos beszerzésről Karácsony Gergely főpolgármester egy személyben döntött. Az ügyben versenykorlátozás gyanújával a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el. A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint az uniós irányelv és a közbeszerzési törvény alapján a verseny tisztaságát és az esélyegyenlőséget előíró alapelveket sértette meg a BKV Zrt., amikor még a közbeszerzés megkezdése előtt megegyezett a frankfurti közlekedési vállalattal a harmincöt alacsony padlós, 1993 és 1997 között gyártott használt villamos megvásárlásáról.

Pénz és por Kispesten

Korábbi történet, de a rendőrségi nyomozás még mindig tart a kispesti korrupciógyanús ügyekben, amelyekről 2019 őszén a Magyar Nemzet és a Hír TV rántotta le a leplet, amikor nyilvánosságra hozott számos hangfelvételt és videót, amelyeken Lackner Csaba XIX. kerületi szocialista önkormányzati képviselő a helyi korrupciós ügyekről beszél kábítószergyanús anyagok szortírozása és fogyasztása közben. Ezeken Lackner sok más mellett arról beszélt, hogy a pénzt szerinte nem közvetlenül a büdzséből kell kilopni, hanem az külső vállalkozókon keresztül jön vissza a túlárazott önkormányzati projektek után. Elhíresült mondatai szerint „hülye, aki a helyi politikában nem keresi meg az évi százmillió forintot”.

A képviselő nemcsak a saját korrupciós ügyeiről mesélt, hanem kenőpénz átvételével hozta hírbe Gajda Péter (MSZP) polgármestert és Kránitz Krisztiánt (MSZP), a helyi vagyonkezelő akkori vezetőjét és több más, a baloldalhoz köthető önkormányzati politikust és tisztségviselőt. A Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg költségvetési csalás, vesztegetés, kábítószer-birtoklás, okirat-hamisítás és más gazdasági bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben.

Borítókép: Karácsony Gergely nem véletlenül tart igen ritkán olyan sajtótájékoztatót, ahol kérdésekre válaszol / Magyar Nemzet / Teknős Miklós

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában