Megromlott közbiztonság

2022.09.29. 13:30

Amint leszáll az éj, pokollá változik a francia nagyváros (videó)

Kiugró mértékben megnőtt a bűncselekmények száma a francia nagyvárosban. Egy rendőr elmondása alapján a bűncselekmények több mint felét migránsok követik el, a legutóbbi eset a minap történt, három szudáni bevándorló csoportos nemi erőszakot követett el.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Több francia városban is egyre rosszabb a közbiztonság. A szocialista vezetésű Párizsba a bűnözési ráta elérte a koronavírus okán bevezetett karantén előtti szintet és a második legnagyobb francia város, Marseille, valamint Lyon is rendkívül veszélyesnek számít. Utóbbiban már sem a lakosok, sem a turisták nincsenek biztonságban. A listához csatlakozott az ország nyugati felében lévő nagyváros, Nantes is, ahol a minap a városközpontban egy migránsbanda kollektív nemi erőszakot követett el egy asszonyon – írja cikkében a V4NA.

A Le Figaro értesülései szerint az áldozat egy 40 éves nő, aki a barátaival töltötte az estét, majd hajnali 5 órakor gyalog indult haza. Útközben megállt egy társaság mellett, hogy tüzet kérjen tőlük, ám azok felszólították, hogy adja nekik a pénzét és a telefonját. A nő ennek nem tett eleget, ezért a társaság tagjai megütötték, elvették a telefonját, majd egy közeli bokros területre vitték, ahol tovább ütlegelték és levetkőztették, számolt be a történtekről Renaud Gaudeul nantes-i ügyész. A nő sikoltozására felfigyelő járókelők hívták ki a rendőröket, akik kisvártatva elfogtak két ittas állapotban lévő fiatal férfit. Sajtóértesülések szerint a 17, illetve 27 éves férfiak szudáni állampolgárságú illegális bevándorlók, akik néhány éve érkeztek Franciaországba és eddig nem volt dolguk a hatóságokkal, nem szerepelnek a bűnügyi nyilvántartásban. A két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték és letartóztattak egy harmadik, szintén szudáni állampolgárságú férfit is, akit szeptember 26-án, hétfőn bíróság elé állították. A férfit felmentették a nemi erőszak vádja alól, de eljárás indult ellene, amiért letartóztatása közben megütött egy rendőrt, tettéért 4 hónap börtönbüntetésre ítélték.

A brutális támadás nagy felháborodást keltett és újra fellángolt a vita Nantes városának közbiztonságáról, ami az utóbbi időben sokak szerint rendkívül megromlott, a lakosok évek óta panaszkodnak a nagyváros utcáin megszaporodott támadásokról. Didier Martin, Loire-Atlantique megye prefektusának elmondása alapján a rendőrség minden francia városban azt tapasztalja, hogy a bűnözés fellendülőben van és ide tartozik Nantes is. Az egyik helyi lakos arról számolt be a BFMTV nevű hírportálnak, hogy a város napközben kifejezetten kellemes, élhető, de amint leszáll az éj, pokollá változik, elmondása alapján több banda is garázdálkodik a városban, akik magányos járókelőkre vadásznak. Több helyi lakos és a városba látogató turista szerint komoly gondok vannak a közvilágítással is, ami különösen nagy problémát okoz a város központjában lévő île de Nantes nevű kerületben, itt ugyanis sok bár és étterem található és ha valaki sötétedés után akar eljutni a villamos megállóba, egy rendkívül rosszul megvilágított sétányon kell átmennie.

Megszólalt a Nantes-ban tapasztalt rossz közbiztonsággal kapcsolatban Philippe Guibert író, a CNews hírportál munkatársa is. Elmondása alapján Nantes sokáig nagyon nyugodt város volt, de aztán mintegy húsz évvel ezelőtt elkezdődtek a gondok. Az első lépés a kábítószer-kereskedők megjelenése volt, a második pedig az illegális migránsok megjelenése, majd egyre nagyobb számú jelenléte a városban. Guibert szerint ennek az az oka, hogy a városi rendőrkapitányság igencsak bőkezűen bánik a bevándorlóknak adható dokumentumokkal, állítólag itt könnyebb iratokat szerezni, mint máshol és ez odáig vezetett, hogy valóságos migránshullám lepte el a várost.

Matthieu Valet, az SICP rendőrszakszervezet szóvivője szintén a BFMTV-nek adott interjút, melyben kiemelte, hogy a szóban forgó férfiak azzal mondtak köszönetet az őket befogadó országnak, hogy a nyílt utcán megerőszakoltak egy nőt.

Valet elmondása alapján Nantes belvárosában mindennaposak a lopások, támadások és betörések, a kialakult helyzetet pedig már sem a lakosok, sem az üzlettulajdonosok nem bírják. Arról is beszélt, hogy a rendőrség napi szinten tartóztat le illegális bevándorló bűnelkövetőket, ugyanis ők a felelősek a városban elkövetett bűncselekmények nagy részéért.

A bűnöző migránsok nagyszámú jelenlétéről beszélt egy másik műsorban Christophe Rouget francia rendőrszakszervezeti vezető is, elmondása alapján a közterületen elkövetett bűncselekményeknek több mint 50 százalékát migránsok követik el. Arról is beszámolt, hogy Nantes-ban az utóbbi öt évben elképesztő mértékben, 70 százalékkal nőtt a szexuális erőszak, míg 2017-ben 428 esetet regisztráltak addig az idei évben eddig 728 ilyen jellegű bűncselekmény történt a nagyvárosban.

Az utóbbi időben különös figyelmet szentel a bűncselekményt elkövető külföldieknek Gérald Darmanin belügyminiszter, aki arra törekszik, hogy azonnal kitoloncolja az országból a bűnöző bevándorlókat. A Twitteren közzétett bejegyzése alapján az év eleje óta 20 százalékkal nőtt az illegális bevándorlók kitoloncolása, 3200 személyt utasítottak ki Franciaországból. A belügyminiszter arra kérte a rendőrfőnököket, hogy folytassák ezt a politikát, különös tekintettel a külföldi bűnelkövetőkre.

A nantes-i nemi erőszak elkövetőivel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozott a francia belügyminiszter, de mivel a városban az utóbbi napokban több bűneset is történt, rendőri erősítést küldött Nantes-ba, az intézkedést a város polgármestere, Johanna Rolland a Twitteren üdvözölte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában