Ukrán válság

2022.10.28. 16:12

Szijjártó Péter: Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán (videó)

Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán, ugyanis a közel-keleti béke előmozdítása érdekében az amerikai elnök közvetítésével megkötött megállapodások során kulcsfontosságú volt, hogy a szembenálló felek tárgyaljanak egymással - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI/KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésére érkezve arról számolt be, hogy 

az elmúlt évtizedek sikertelen próbálkozásai után Trump nevéhez fűződik az első eredményes kezdeményezés, amely valóban közelebb vitt a közel-keleti békéhez.

Szavai szerint az úgynevezett Ábrahám-megállapodások tető alá hozása során az volt a kulcs, hogy az amerikai kormány el tudta érni, hogy olyan országok építették újra a kommunikációs csatornáikat, amelyek hosszú évtizedekig nem tárgyaltak egymással, mivel háborúban vagy legalábbis nagyon súlyos konfliktusban álltak.

"Ez a kulcs Ukrajnában" - szögezte le. "A békéhez teljesülnie kell annak az előfeltételnek, hogy a háborúban álló felek beszéljenek egymással, a kommunikációs csatornák újra jöjjenek létre, tárgyalás nélkül soha nem lesz béke"

 - tette hozzá.

"Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán is, tehát orosz-amerikai tárgyalásokra van minél előbb szükség" - vélekedett. "Ukrajnában is akkor lesz béke, ha beszélnek egymással azok, akik egymással szemben állnak"

 - mondta.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az ENSZ létrehozásának célja az volt, hogy elősegítse a békét világszinten, így ezt kell napjainkban is szem előtt tartania a világszervezetnek, és miután az ENSZ Közgyűlésének jelenleg magyar elnöke van, így hazánknak is lehetősége van hozzájárulni a szembenálló felek közötti párbeszéd megindításához - mutatott rá.

 

A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy Európa ma a második világháborút követő időszak legsúlyosabb biztonsági válságával néz szembe.

"Ha még egy biztonsági kockázattal kellene egyszerre szembenéznie az európai kontinensnek, akkor azt már nem gondolom, hogy tudná kezelni" - fogalmazott.

Majd közölte, ezért is nagyon fontos, hogy sikerüljön előrelépést elérni a Közel-Kelet biztonsága terén, a térség instabilitása ugyanis azonnali hatással van Európa biztonságára is, például a terrorfenyegetés és az illegális migrációs hullámok révén. "A közel-keleti béke és stabilitás Európa alapvető érdeke" - mondta.

Szijjártó Péter ennek kapcsán érintette a globális élelmezési krízis kérdését is, amely jelentős részben az ukrajnai fegyveres konfliktus következménye, mivel a megszakadt ukrán és orosz gabonaszállítások nyomán a világ számos pontján élelmiszerellátási válság alakult ki.

 

Ahol pedig élelmezési problémák lépnek fel, ott felüti a fejét az erőszak, a terrorizmus, és emiatt újabb bevándorlási hullámok indulhatnak meg - figyelmeztetett.

 

Hozzátette: ezért is fontos lépés, hogy nemrég átadták Fényeslitkénél, a magyar-ukrán határon azt a vasúti átrakodóterminált, amelynek kapacitása a kétszerese az eddigi legnagyobb ilyen létesítménynek Európában. Itt így óránként 800 tonna gabonát tudnak átrakni, amely folytathatja útját az észak-adriai kikötőkbe, onnan pedig a világpiacra.

Eddig egyedül Törökországnak sikerült lépéseket tenni a béke érdekében

Szijjártó Péter a török állami médiának adott interjúja kapcsán hozzátette: a háború kitörése óta egyedül Törökországnak sikerült tényleges lépéseket tenni a béke érdekében, mivel eddig egyedül a török közvetítési kísérlet volt sikeres Oroszország és Ukrajna között, aminek köszönhetően újra tudott indulni az ukrán gabonaexport, és ezzel enyhülni tudott a világélelmezési válság.

Mint írta, az elmúlt hónapok történései 

a török közvélemény számára is világossá tették, hogy Európában a magyarok a leginkább békepárti nemzet ebben az egyre csak eszkalálódó konfliktusban,

 ezért is kért interjút tőle a török állami csatorna az ENSZ Biztonsági Tanács margóján. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában