Voks

2022.11.09. 06:10

Amerikai félidős választások: tarolnak a republikánusok

A jobboldali Republikánus Párt sikerét hozhatják az amerikai félidős választások az eddigi eredmények szerint.

Szavazók a virginiai Midlothian egyik általános iskolájában

Forrás: AFP

Fotó: Ryan M. Kelly

Így áll jelenleg a verseny! 

Továbbra is rendkívül szoros a verseny az amerikai félidős választásokon. A szenátus sorsa minden bizonnyal nem fog eldőlni, hiszen Georgia államban második körre lesz szükség. Jelenleg a demokraták 48, míg a republikánusok 49 székkel rendelkeznek a szenátusban, a többséghez a demokratáknak 50, a republikánusoknak 51 székre van szüksége. A képviselőházban minden bizonnyal a republikánusok szerzik a többséget, jelenleg 206 hellyel rendelkeznek szemben a demokraták 182 székével. A többséghez ebben az esetben 218 székre van szükség - összegzett az Origo. 

Nem lesz döntés Georgia államban 

Több amerikai hírportál is arról számolt be, hogy Georgia államban egyik jelölt sem tudja megszerezni az 50 százalékot, így második fordulóra lesz szükség, ahol már csak a két legtöbb szavazatot kapott jelölt fog indulni. Ennek dátuma december 6, tehát lehetséges, hogy a szenátusért folytatott versenyben sem lesz döntés addig - írja az Origo. 

Ez az állás jelenleg 

A képviselőházban a republikánusok vezetnek 202-187 mandátummal, 45 képviselői hely eredményére még várni kell, a többséghez 218 mandátum szükséges a Mandiner szerint.

Szavazók a Maryland állambeli Sabillasville-ben 2022. november 8-án
Fotós: Julio Cortez / Forrás: MTI/AP

A szenátusban 48-48 az állás, a többséghez 51 mandátum kell, de a demokratáknak valójában 50 hely is elég a 100 fős szenátusban, mert patthelyzet esetén a demokrata alelnök, Kamala Harris dönti el a szavazásokat. (A mindenkori alelnök a szenátus elnöke, és kizárólag akkor szavaz, ha döntetlen a szavazás.) A többség megszerzéséhez 218 mandátum szükséges. 

A CNN szerint a republikánusok 7 olyan helyen tudtak győzni, ahol eddig demokrata párti képviselő volt, a demokraták két republikánus képviselő helyét vehetik át a jelenlegi állás szerint - írja a Magyar Nemzet.

A felsőházban, a száztagú szenátusban jelenleg 35 szenátori helyért zajlik a verseny, ebből tizennyolcat a republikánusok már biztosan megnyertek, míg a demokraták tizenkettőt. 

A folyamatosan frissülő adatokat a Fox News híroldalán meg lehet tekinteni.

A félidős választások jelentőségéről a Magyar Nemzet itt írt.

A kongresszusi választásokkal párhuzamosan kormányzóválasztásokat is tartanak, ezek közül az országos politikára is befolyással lehet Ron DeSantis floridai kormányzó győzelme, akit Donald Trump előző amerikai elnök mellett a legesélyesebbnek tartják arra, hogy a Republikánus Párt elnökjelöltje legyen két év múlva. DeSantis a szavazatok 57 százalékát szerezte meg demokrata párti ellenfelével szemben.

Szintén győzelmet aratott, a voksok 55 százalékát szerezte meg a Texast 2015 irányító republikánus Greg Abbott kormányzó, aki kemény bevándorlásellenes intézkedései miatt keveredett összetűzésbe Joe Biden elnökkel, illetve New York és a főváros, Washington demokrata párti vezetésével.

A Magyar Nemzet cikke ide kattintva érhető el.

Republikánus képviselőházi győzelmet jelentett be Kevin McCarthy, a Kongresszus kisebbségi csoportjának vezetője

A republikánusok választási győzelmét jelentette be az amerikai Kongresszus alsóházi republikánus kisebbség vezetője szerdán a támogatói előtt mondott beszédében.

Kevin McCarthy, aki hivatalosan a Képviselőház kisebbségi csoportjának vezetője helyi idő szerint hajnali két órakor azt közölte, hogy 

elegendő mandátumot nyertek ahhoz, hogy ki lehessen mondani, a republikánusok többségbe kerültek az alsóházban. Ahogy fogalmazott, "világos, hogy vissza fogjuk venni a Házat".

McCarthy a republikánusok washingtoni választási ünnepségén a győzelmet a republikánus képviselőjelöltek sokszínűségével indokolta. Azt mondta, hogy a párt szélesebbre tárja kapuit, mindenkinek helye van a Republikánus Pártban, aki hisz a szabadságban, a kemény munkában és az "amerikai álomban".

A beszédében az emberek mindennapos problémáinak kezelését, a rendőrség támogatását, a gyerekek védelmét és elszámoltatható kormányzatot ígért.

Megjegyezte, hogy reggelre Nancy Pelosi pártja kisebbségbe kerül. Ezzel a jelenlegi többséget adó demokrata házelnökre utalt.

Nancy Pelosi éjszaka tett nyilatkozatában visszautasította, hogy elismerje a vereséget, ahogy fogalmazott, jelöltjeik országszerte a vártnál jobban szerepelnek.

New York egyik körzetét elhódították a republikánusok

George Santos újdonsült republikánus jelölt legyőzte New York állam 3-as számú körzetében a demokrata Robert Zimmermant, 54,19-45,81 százalékos arányban.

 

Ennek köszönhetően sikerült a republikánusoknak megszerezniük egy fontos körzetet a demokrata fellegvárnak tekintett New York államban.

 

Szijjártó Péter: Magyarország barátai mind győztek az amerikai félidős választásokon 

"Mike Crapo, Adrian Smith, Mike Kelly és Mike Waltz határozottan kiállt hazánk mellett, amikor a Biden-adminisztráció válaszul arra, hogy a magyar kormány nem akart adókat emelni, felmondta a kétoldalú adóügyi megállapodást" - közölte Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter hozzátette: 

"barátaink biztosítottak arról, hogyha visszatér a republikánus többség, akkor helyreállítják a két ország közötti adóügyi együttműködés."

Dél-Karolinában meggyőző fölénnyel győzött az eddigi republikánus kormányzó

A Fox News összesítése szerint Henry McMaster dél-karolinai republikánus kormányzót másodszorra is újraválasztották (58,14 százalék), ezáltal ő lesz az állam leghosszabb ideig hivatalban lévő vezetője, amennyiben kitölti a mostani ciklusát. Dél-Karolinában kétszer négyéves ciklusra lehet megválasztani egy kormányzót, de McMaster annak köszönhetően válhat 10 évre az állam vezetőjévé, hogy 2017 elején ő váltotta a Donald Trump által ENSZ-nagykövetnek kinevezett korábbi kormányzót, Nikki Haley-t. A republikánus politikust első alkalommal így csak 2018-ban választották meg. 

Eredmények Massachusettsből

Az Associated Press hírügynökség szerint mind a négy, eddig is hivatalban lévő demokrata képviselő (Richard Neal, Lori Trahan, Seth Moulton és Bill Keating) újrázni tudott a liberálisnak tartott Massachusetts államban.

Donald Trump egykori szóvivője lett Arkansas első női kormányzója

Az MTI közleményéből kiderül: Trump volt szóvivője, Sarah Huckabee Sanders Chris Jones demokrata párti jelöltet győzte le a hagyományosan republikánus Arkansasban, ahol az egykori elnök továbbra is népszerű. Sanders 63,07 százalékot szerzett, míg Jones csak 35,09 százalékot. 

Az új vezető Mike Huckabee korábbi kormányzó lánya, kampányában pedig

Azt ígérte, hogy Joe Biden elnöksége és a radikális baloldal ellen fog küzdeni.

Kedd esti győzelmi beszédében sem Trumpot, sem Bident nem említette.
"Ez a választás arról szólt, hogy a csúcsra juttassuk Arkansast. Tudom, hogy Arkansas lehet az első, és elszántam magam arra, hogy én legyek az a vezető, aki ezt megcsinálja" - szögezte le az állam új kormányzója.

A republikánus Kevin McCarthy lehet Nancy Pelosi utódja a képviselőház élén

A képviselőház eddigi kisebbségi vezetője,

A republikánus Kevin Mccarthy veheti át a ház vezetését a demokraták veterán politikusától, Nancy Pelositól.

McCarthy megválasztásához az kell, hogy a republikánusok megszerezzék a többséghez szükséges 218 mandátumot, de ez szinte biztosan meglesz.

Pelosival ellentétben Mccarthy nagyon kritikusan szokott nyilatkozni Ukrajna amerikai támogatását illetően;

a republikánus politikus többször kifejette, hogy „nem szeretné ész nélkül önteni a pénzt Ukrajnába".

Orbán Balázs gratulált Florida óriási fölénnyel újraválasztott republikánus kormányzójának

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Twitter-oldalán gratulált Ron DeSantisnak, Florida újraválasztott republikánus kormányzójának. 

Magyar származású lesz Vermont állam első női képviselője

A magyar származású, demokrata párti Becca Balint nyerte az amerikai Vermont állam egyetlen képviselőházi helyéért folyó versenyt a kedden megtartott félidős kongresszusi választásokon. Becca Balint eddig a vermonti szenátus elnöke volt, korábban pedagógusként dolgozott. Nagyapját megölték a holokauszt idején. Apja 1957-ben vándorolt ki Magyarországról az Egyesült Államokba. Becca Balint már ott született 1968-ban.

A demokraták legbőkezűbb adományozója Soros György volt

Arról ír a Mandiner az amerikai Newsweek magazinra hivatkozva, hogy

A legtöbb pénzügyi segítséget a demokratáknak Soros György milliárdos spekuláns adta, aki összesen 128 millió dollárt (átszámítva 51 milliárd forintot) utalt a párt kampányára.

Soros a legtöbb pénzt a PAC Democracy II nevű politikai akcióbizottságnak adta, mely demokrata és liberális ügyeket támogat.

Flipperezik egy férfi, miközben a másik helyiségben választópolgárok szavaznak a Missouri állambeli Ellisville-ben 2022. november 8-án
Fotós: Robert Cohen / Forrás: MTI/AP/St. Louis Post-Dispatch

New York államban a demokrata Kathy Hochul nyert

New York államban a tavaly hivatalba lépett demokrata kormányzó, Kathy Hochul nyert; a politikus Manhattanben, támogatói előtt győztesnek nyilvánította magát, miután a szavazatok többségét összesítették.

Nagy győzelmet hirdetett a republikánus vezető

Kevin McCarthy, a képviselőház eddigi kisebbségi vezetője kedden győzelmet hirdetett, mondván, hogy a republikánusok elegendő helyet szereztek ahhoz, hogy megfordítsák az irányítást az amerikai képviselőházban.

"Szeretnék köszönetet mondani a több millió támogatónak szerte az országban" - mondta McCarthy. "Egyértelmű, hogy vissza fogjuk szerezni a képviselőházat".

McCARTHY, Kevin
Kevin McCarthy, a képviselőház kisebbségi, republikánus csoportjának vezetője beszédet mond a félidős kongresszusi és helyi választások estéjén Washingtonban 2022. november 8-án
Fotós: Will Oliver / Forrás: MTI/EPA

McCarthy a washingtoni győzelmi partin a támogatók tömegének elmondta, hogy ez a bravúr azért volt lehetséges, mert a republikánusok sokféle jelöltet állítottak be ebben a ciklusban.

"Ha hisz a szabadságban, a kemény munkában és az amerikai álomban, akkor ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy van helye a Republikánus Pártban" - mondta McCarthy.

Republikánus siker Nebraskában

Don Bacon jelenlegi republikánus képviselő nyert Nebraska 2. kongresszusi körzetében az amerikai képviselőházi helyért, legyőzve Tony Vargas tagállami szenátort - derül ki az Associated Press előrejelzéseiből.

Nebraska 2. kongresszusi körzetét tekintik az állam egyetlen csataterének a képviselőházi küzdelemben. Az állam másik két másik kongresszusi körzetét a republikánusok foglalják el.

Trump jelöltje nyert Észak-Karolinában

Ted Budd republilánus képviselő győzött az észak-karolinai szenátusi választáson, és ezzel ismét meghiúsította a demokraták régóta tartó törekvését a szenátusi szék megszerzésére az államban.

Az, hogy Budd legyőzte Cheri Beasley-t, az állam legfelsőbb bíróságának volt bíráját, akitől a demokraták azt remélték, hogy ő lesz az állam első fekete szenátora, a legújabb csapás a pártra, amely 2008 óta több százmillió dollárt ölt Észak-Karolinába - anélkül, hogy szenátusi vagy elnökválasztási győzelmet tudott volna felmutatni.

Budd az egyik legkonzervatívabb képviselő a képviselőházban, és Donald Trump volt elnök támogatta.

Ez egyben aggasztó jel a demokraták jövőbeni észak-karolinai erőfeszítései szempontjából is, mindössze két évvel azután, hogy Joe Biden elnök szűken elveszítette az államot Donald Trumppal szemben.

Szavazók az amerikai félidős kongresszusi választásokon New Yorkban, a Közép-brooklyni Közkönyvtárban 2022. november 8-án
Fotós: Sarah Yenesel / Forrás: MTI/EPA

Republikánus győzelem Dél-Dakotában

Kristi Noem republikánus jelölt nyerte a kormányzói választást Dél-Dakotában, ráadásul hatalmas különbséggel verte meg Jamie Smith demokrata jelöltet.

Magabiztos republikánus siker Iowában

Chuck Grassley republikánus szenátor 75 százalékos feldolgozottság mellett a szavazatok 56,2%-val ismét megnyerte Iowa állami szenátusi székét a demokrata Michael Frankennel szemben, aki a szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg.

Georgia államban is eldőlt a kormányzói verseny

Brian Kemp republikánus kormányzójelölt legyőzte Stacey Abrams demokrata jelöltet Georgia állam kormányzóválasztásán.

Szenzációs republikánus siker Virginia államban

Virginia állam kettes számú körzetében Jen Kiggans republikánus képviselőjelölt legyőzte Elaine Luria demokrata jelöltet.

JD Vance lesz Ohio állam szenátora

A republikánus JD Vance magabiztosan nyerte meg a kulcsfontosságú Ohio állam szenátori székét. 87,28 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 53,59 százalékát szerezte meg, míg vetélytársa, a demokrata Tim Ryan a voksok 46,41 százalékát gyűjtötte be.

Eldőlt az oklahomai kormányzóválasztás

Kevin Stitt republikánus jelölt magabiztosan nyerte az oklahomai kormányzóválasztást a demokrata Joy Hofmeisterrel szemben. Stitt második ciklusát kezdheti majd.

Pennsylvania államban demokrata győzelem született

A Fox News előrejelzése szerint Josh Shapiro demokrata főállamügyész legyőzi a republikánus Doug Mastrianót a kormányzóválasztáson.

Shapiro a megszámlált szavazatok 56%-ával vezet, míg Mastriano a szavazatok 42,3%-ával rendelkezik.

A két jelölt kampányuk középpontjába a bűnözés kérdését állította. A jelöltek megfogadták, hogy keményen fellépnek az államot és a polgárokat nagymértékben sújtó kérdéssel szemben.

Elsöprő republikánus siker Dél-Karolinában

Tim Scott republikánus szenátor sikeresen megtartotta a szenátusi székét Dél-Karolinában. Az eredmény nem végleges, de úgy tűnik, hogy hatalmas különbség lesz közte és a demokrata jelölt között.

Missouriban nyert a republikánus szenátorjelölt

Eric Schmitt republikánus jelölt megnyerte a szenátusi széket Missouri államban.

DeSantis: Florida a szabadság és a józan ész citadellája

"Az elmúlt négy évben az államunk és országunk lakosságai hatalmas kihívásokkal kellett szembenéznie. Florida kitartott! Florida volt a szabadság citadellája és a józan ész bástyája, nem csak az amerikaiak, hanem a világ számára is. Szembenéztünk a feladatokkal, állva kibírtuk az ütéseket, átvészeltük a vihart. Ígéreteket tettünk Florida lakosainak, és be is tartottuk azokat az ígéreteket. Ma, négy év után, az emberek is döntöttek: a szabadság itt marad" - mondta DeSantis, miután újraválasztották Florida kormányzójának.

A floridai republikánus kormányzó, Ron DeSantis feleségével, Casey DeSantis-tel a floridai Tampában, 2022. november 8-án
Fotós: Giorgio Viera / Forrás: AFP

A konzervatív politikus kedd éjszakai győzelmi beszédében támogatói előtt kijelentette, hogy átírta Florida politikai térképét, amivel arra utalt, hogy az állam hagyományosan demokrata többségű megyéiben - mint Miami-Dade és Palm Beach - is fölényesen győzni tudott.   

Hozzátette, hogy harcolni fognak a "woke" ellen a törvényhozásban, az iskolákban, a vállalatokban, és soha nem hódolnak be a "woke-csőcseléknek".   

Florida államban a szavazatok 59 százalékával győzött DeSantis demokrata párti kihívójával, Charlie Cristtel szemben, aki 39 százalékot ért el. Négy évvel ezelőtt Ron DeSantis alig 1 százalékpontos fölénnyel lett első alkalommal kormányzó.

Republikánus siker Dél-Karolinában

Henry McMaster dél-karolinai republikánus kormányzó történelmi jelentőségű újraválasztást nyert a demokrata jelöttel szemben.

Republikáns kormányzó Arkansas államban

A republikánus jelölt és a Fehér Ház korábbi sajtótitkára, Sarah Huckabee Sanders az előrejelzések szerint megnyeri a kormányzói választást Arkansas államban.

Több szenátusi és kormányzói verseny dőlt el

Az AP szerint Alabama államban a republikánus Katie Britt nyerte meg a szenátusi versenyt. Illinois államban a kormányzói és a szenátusi széket is a demokraták vitték el. Connecticut államban a demokrata Richard Blumenthal nyert a szenátusi székért zajló harcban, Markwayne Mullin republikánus jelölt pedig Oklahomában vitte el a szenátusi széket.

Óriási republikánus siker Floridában

Marco Rubio nyerte a szenátusi széket és Ron DeSantis a kormányzói választást Floridában. Több amerikai újság szerint Anna Paulina Luna republikánus képviselőjelölt nagy meglepetésre nyert Florida 13-as számú körzetében.

Mike DeWine republikánus kormányzó nyert Ohióban

Mike DeWine republikánus kormányzót könnyedén választották újra Ohio államban - írja a Fox.

Rand Paul nyert Kentucky-ban

A republikánus Rand Paul nyert Kentucky államban a szenátori székért folytatott versenyben, ezzel már harmadik ciklusát kezdheti meg - számolt be róla az AP.

Georgia államban már van republikánus siker

Marjorie Taylor-Greene republikánus jelölt győzött Georgia állam 14. kongresszusi körzetében - írja a Breitbart.

Az infláció aggasztja a leginkább a választókat

A CBS News exit pollja szerint az általuk megkérdezettek 73 százaléka nem elégedett az Egyesült Államok jelenlegi helyzetével. Kiderült az is, hogy a válaszadók 46 százaléka szerint Joe Biden politikája rossz irányba viszi az országot - írja az Origo. A CBS több témával kapcsolatban is kérdezte az embereket, akiket leginkább az infláció aggaszt (32%).

A CBS News arról kérdezte a választókat, hogy támogatják-e Joe Biden 2024-es indulását az elnöki székért. A válaszadók kétharmada nemmel válaszolt a kérdésre.

Guam szigetén 29 év óta először győzött a jobboldal

Republikánus győzelem született az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó, a Csendes-óceán nyugati részén fekvő Guam szigetén a keddi félidős választáson - közölte a Pacific Daily News.

Az Egyesült Államok szövetségi államai közé nem sorolt területnek 1993 óta folyamatosan demokrata kongresszusi küldötte volt.   

James Moylan a republikánus jelölt, a sziget törvényhozásának szenátora a 32 502 leadott szavazatból 17 075-öt szerzett meg, és lett ezzel Guam második jobboldali delegáltja Washingtonban.   

Fennakadások a szavazásban három állam egy-egy megyéjében

Illinois állam, Champaign megyéjének közigazgatási hivatala a közösségi médiában azt közölte, hogy szavazógépeik internetes kapcsolatával akadt gondjuk, aminek az oka "kibertámadás".   

Arizona államban Maricopa megye választást felügyelő testülete a szavazógépek hibájáról számolt be, ami akadályozta a szavazás menetét.   

Pennsylvania állam Luzern megyéjében egy bíró elrendelte a szavazás meghosszabbítását, miután a választás menetét a szavazógépből kifogyott papír akadályozta. A megyében két órával meghosszabbítják a szavazóhelyiségek nyitvatartását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában