Dollárbaloldal

2023.01.30. 07:16

Csaknem kétmilliárd forint érkezett az ellenzéki hírportált kiadó cég számlájára

A baloldal piszkos kampányára mehetett a külföldi pénz.

Korányi Dávid

Forrás: Origo

Csaknem kétmilliárd forintot utaltak az Egyesült Államokból és Svájcból a baloldal piszkos kampányának egy részét évek óta intéző EzaLényeg kiadójának. A balliberális portál a lejárató tartalmait súlyos százmilliókkal hirdette az elmúlt években. A kiadó cég vezetője és a portál főszerkesztője egyaránt régi Bajnai-munkatárs, csakúgy, mint az egyik fő pénzosztó, az Action for Democracy alapítója, Korányi Dávid – írja a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Információs Központ múlt szerdán nyilvánosságra került, a nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentése alapján még annál is több pénz érkezhetett a dollárbaloldalnak külföldről, mint amennyiről eddig tudni lehetett. Tavaly novemberben ugyanis előbb hárommilliárd forint átutalása derült ki, viszont múlt hét óta immár négymilliárd forint érkezéséről lehet tudni. A többletet jelentő nagyjából egymilliárdos összeg pedig szinte kizárólag egyetlen vállalkozáshoz, az Oraculum 2020 Kft.-hez került.

A múlt héten Korányi Dávid, valamint az EzaLényeget kiadó cég vezetője és a portál főszerkesztője egyaránt közleményekkel jelentkeztek.

Bajnai Gordon egykori kormányfő és Karácsony Gergely főpolgármester volt tanácsadója arról írt a nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentés kapcsán, hogy politikai pártoknak vagy jelölti kampányoknak soha nem adtak támogatást. Ifjabb Páva Zoltán, az Oraculum 2020 Kft. tulajdonosa és Zentai András, az EzaLényeg főszerkesztője pedig azt állították a HVG kérdéseire válaszolva, hogy „az Oraculum 2020 Kft. nem támogatásként kapta a jelentésben megjelölt összegeket. Jogszerűen megkötött szerződéses jogviszony keretében nyújtottunk szolgáltatást, amelyet számla ellenében egyenlítettek ki a szerződött partnerek. Ezeknek a megbízásoknak semmi köze nem volt Márki-Zay Péter kampányához.” Egy másik írásban múlt csütörtökön, már a nemzetbiztonsági részjelentés megjelenése után az EzaLényeg azt közölte, hogy kiadójuk, „a svájci Fondation Pluralisme alapítványtól kapta azokat a megrendeléseket, ami alapján hír- és tartalomszolgáltatói szolgáltatásokat végzett”.

Kívülről nézve mindenesetre Bajnai Gordon személye az, ami összeköti egyrészt a pénzt intéző Korányi Dávidot, másrészt pedig Zentai Andrást és ifjabb Páva Zoltánt, és Bajnai volt az is, aki szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt Márki-Zay Péterrel egyeztetett egy londoni étteremben. Ráadásul tavaly októberben a Magyar Nemzet részletesen bemutatta: a Bajnai-féle DatAdat Professional Kft. és az EzaLényeg könyvelését egyaránt egy bizonyos Tóth Józsefné végzi a Szegi nevű Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kistelepülésen.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában