Meteorológia

2023.02.04. 16:01

Kiderült, mi alakítja az országszerte tomboló viharos széllökéseket (videó)

Az ország keleti és északnyugati tájai között hatalmas, 15 hektopascalos (hPa) légnyomáskülönbség alakult ki, ez okozza az országban tomboló viharokat – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a közösségi oldalán.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A közlés szerint, 

míg keleten, a ciklon középpontjában 1012, addig az északnyugati tájakon 1027 hPa a légnyomás mért értéke. 

Ez a hatalmas nyomáskülönbség alakítja ki a viharos, erősen viharos széllökéseket az országban – tették hozzá.

A meteorológiai szolgálat a honlapján közölt veszélyjelzésben azt írta, szombaton az országban sok helyen várható 70 kilométer/óra fölötti széllökés. Erősen viharos - 90-100 kilométer/órát meghaladó - szélrohamok elsősorban a Dunántúlon, a Duna vonalának környezetében, valamint az északkeleti tájakon (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében) várhatók.

Emellett kiemelten 

a Dunántúli-középhegységben, főként a Bakonyban és a Vértesben, a Mecsek környékén és a Balaton térségében, illetve a Budai-hegyek területén 110 kilométer/óra körüli, vagy azt meghaladó lökésekre is lehet számítani.

Hozzátették: a késő délutáni, esti óráktól mindenütt jelentősen veszít a szél az erejéből, de továbbra is nagy területen erős, vagy viharos közeli marad, a hegyekben még este is 70 kilométer/óra fölötti széllökések várhatók.

Vasárnap a szombatihoz képest már jóval kedvezőbb szélviszonyokra lehet számítani.

A viharos széllökés miatt szombat délben hét vármegye - Baranya, Tolna, Somogy, Zala, Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom - területén volt érvényben a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztás.

Viharos Balaton

Félelmetes és egyben gyönyörű a viharos Balaton. Február 4-én reggel Fonyódon már 102 km/h-s széllökéseket mértek. A Balaton hullámai pedig helyenként elérik az 1 méter magasságot – adta hírül a LikeBalaton. A vihar tépte tóról egy videót is készítettek Siófokon:

Továbbra is sok munkát ad a vihar a tűzoltóknak elsősorban a Dunántúlon, szombaton kora délután országszerte már meghaladta a 2300-at a beavatkozások száma - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a legtöbb riasztás Somogy, Baranya, Fejér, Tolna, Veszprém és Zala vármegyékből érkezik, itt okozza a legtöbb kárt az erős szél.

A riasztások többsége letört faágak és kidőlt fák miatt érkezett, de sok épület tetőszerkezetét, kéményét is megbontotta a viharos szél.

A széltől meglazult a Szent Ferenc sebei katolikus templom lemezborítása Budapesten, az I. kerületi Fő utcában 2023. február 4-én
Fotós: Lakatos Péter / Forrás: MTI
Budapesten, a Normafapark igazgatósága délelőtt zárta le a területet, ahol viharos erejű szél tombol, ágak, gallyak szakadnak le a fákról, fák dőlhetnek ki. Az erdei utak jegesek, csúszósak
Fotós: Lakatos Péter / Forrás: MTI

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában