Jogerős

2023.02.15. 14:14

Másodfokon is elítélték hivatali visszaélés miatt Demeter Mártát

A volt politikus országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd ezeket közzétette.

Sándor Erika bíró ítéletet hirdet a Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő ellen hivatali visszaélés miatt indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2022. március 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék ma lényegében helyben hagyta a Demeter Márta ellen hivatali visszaélés miatt első fokon kiszabott ítéletet. A törvényszék annyiban módosította a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi döntését, hogy a volt LMP-s képviselőre kirótt 1,8 millió forintos pénzbírságot 900 ezer forintra csökkentette – adta hírül a Mandiner. 

A lap felidézte, a volt politikus ellen 2019-ben emelt vádat az ügyészség, amiért hamisan vádolta meg a Magyar Honvédséget, hogy az egyik katonai repülőgépén szállította haza Ciprusról Orbán Viktor miniszterelnök Flóra nevű lányát.

A vádirat szerint Demeter – országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, hogy a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.

Amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, Demeter a törvényi kötelezettségét megszegve, bizalmas adatokat hozott nyilvánosságra.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában