A hazáért mindhalálig!

2023.02.25. 14:43

Novák Katalin férje tartalékos lett (videó)

Katonai esküt tettek az egységes alapkiképzési programban részt vevők.

Forrás: Novák Katalin/Facebook

Büszke feleségként voltam szemtanúja annak, hogy férjem, István szakasztársaival együtt, a kiképzést követően letette az önkéntes tartalékosok esküjét. Szükségünk van az erős tartalékos haderőre is!

– írta a Facebook-oldalán Novák Katalin.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a békéhez erő kell, az erőhöz pedig modern, ütőképes hadsereg

A békéhez erő kell, az erőhöz pedig ma egy 21. századi modern, ütőképes hadseregre van szükség – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Szentendrén, az egységes alapkiképzési programban részt vevők nyilvános katonai eskütételén, amelyen jelen volt Novák Katalin köztársasági elnök is.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: a szombati nap egy újabb mérföldkő a magyar haderőfejlesztés történetében.

Katonáink olyan tudást és képességeket sajátítottak el az elmúlt egy hónap során, amely alkalmassá teszi őket hazájuk védelmére, arra a feladatra, amely az elmúlt egy év során egy egész nemzet számára értékelődött fel

– mondta.

Hozzátette, hogy egy évvel ezelőtt tört ki az ukrajnai háború, és egy háború mindig mindent megváltoztat.

Eljöhet a pillanat, amikor a hazánkat, a kultúránkat, a hagyományainkat, a családjainkat és főleg a jövőnket meg kell védeni és mindent meg kell tennünk ennek érdekében

– hangsúlyozta.

Az a célunk, hogy megvédjük Magyarországot, hogy biztosítsuk minden magyar ember számára a legalapvetőbbet, a békét és a biztonságot – szögezte le.

A miniszter kiemelte, hogy egy új magyar honvédséget építenek; ez egy high-tech, modern, digitális haderő lesz és ehhez szükség van a digitális nemzedékre.

RUSZIN-SZENDI Romulusz; NOVÁK Katalin; SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; BERTA Tibor; TARNAI Richárd
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mond beszédet az Egységes Alapkiképzési Programban résztvevők nyilvános katonai eskütételén a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján 2023. február 25-én. Mögötte Novák Katalin köztársasági elnök (j4), Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegédje (j3), Berta Tibor tábori püspök (b), Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja (b2) és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka (b3)
Fotós: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

A magyar honvédség a bátrak közössége, hazafias érzelmű, elszánt, tiszta gondolkodású magyar fiatalok közössége, és

ebbe a közösségbe várjuk az önökhöz hasonló magyar fiatalokat

– szólt a jelenlévőkhöz Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémián 165-en tették le ünnepélyesen katonai esküjüket, köztük az államfő férje, Veres István.

Novák Katalin az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy hisz a Magyar Honvédség erejében, és egy évvel az ukrán–orosz háború kitörése után mindenki átérezheti, hogy szükség van a honvédekre.

Minden magyar ember átérezheti, hogy milyen nagy szükség van a honvédek összetartására, erejére és a hazaszeretetére

– emelte ki.

Hozzátette, hogy számára a mostani eskütétel éppen erről szólt:

hazájukat szerető és a hazájukat akár az életük árán is megvédeni kész honvédek tettek most esküt.

A köztársasági elnök bízik abban, hogy sokan fogják az önkéntes tartalékos szolgálatot választani a hagyományos hivatásuk mellett, hiszen ez is egy eszköz, lehetőség arra, hogy a bajban, ha fegyvert kell fogni, meg tudják ezt tenni, meg tudják védeni a családjukat, valamint a hazájukat.

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke az eseményen köszönetet mondott azoknak, akik vállalták, hogy ha kell, fegyverrel védik meg Magyarországot. Köszönetet mondott a hozzátartozóknak is, akik – mondta – rájuk merték bízni fiaikat, lányaikat, szeretteiket, mert tudták, hogy a Magyar Honvédségnél „most már jó kezekbe kerülnek”.

A most esküdt tevők január 16-án kezdték meg az egységes alapkiképzést.

Az Egységes Alapkiképzési Programban résztvevők nyilvános katonai eskütétele a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján 2023. február 25-én
Fotós: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Az ünnepélyes eskütételt követően Novák Katalin köztársasági elnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter átadta Durgó Tamás alezredesnek, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokának azon tíz Iveco busz egyikének a kulcsát, amelyekből a toborzásért felelős parancsokság az év során összesen 21-et kap.

A toborzást segítő járműveket a parancsnokság, a fővárosi és a vármegyei toborzóirodák fogják használni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában