Török–szíriai földrengés

2023.02.16. 08:46

Elfogytak a helyek, tömegsírokba temetik a földrengés áldozatait (videó)

A 41 ezret is meghaladta Törökországban és Szíriában a földrengés halálos áldozatainak száma, egyes török városokban megteltek a temetők. Kahramanmarasban, egy 42 éves és egy 74 éves nőt, Antalyában pedig egy anyukát két gyerekével sikerült élve kimenteni kilenc nappal a földrengést után.

Áldozatoknak ásott tömegsíroknál emberek a törökországi Adiyamanban 2023. február 15-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Tolga Bozoglu

Aszad: a segítségnyújtási szükségletek meghaladják Szíria lehetőségeit

A múlt heti földrengés segítségnyújtási szükségletei meghaladják a szíriai kormány lehetőségeit - jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön. 

Ez volt Aszad első televíziós beszéde a súlyos pusztítást okozó, Törökországban és Szíriában több mint 42 ezer emberéletet követelő földregés nyomán. 

"A pusztítás mértéke és tennivalóink jóval meghaladják a rendelkezésre álló lehetőségeket" - húzta alá. 

Mindemellett arról is beszélt, hogy "a forrásokat és képességeket apasztó", 2011 óta dúló polgárháború "megadta a szíriai társadalomnak azt a tapasztalatot, hogy kezelni tudja a földrengés következményeit". Hozzátette, hogy mindazonáltal Szíria nem volt felkészülve egy ilyen földrengésre. 

A szíriai elnök egyben köszönetet mondott országa "arab testvéreinek és barátainak" segítségükért. 

Aszad ezen felül új intézkedéseket jelentett be a következmények enyhítésére. Mint mondta, a hatóságok szükségszállásokat és segélyalapot is nyitottak a rászorulóknak. 

Aszad csak ritkán mutatkozik nyilvánosan. A múlt héten azonban felesége társaságában váratlanul a földrengés sújtotta térségbe látogatott. 

A szíriai kormány uralta térségekben egyelőre 1414 halálos áldozatról tudni, míg az ellenzéki fegyveresek ellenőrizte északnyugati régióban több mint négyezerről. 

Az ENSZ szerint csaknem 9 millió szíriait érintett a földrengés, amely miatt 400 millió dolláros (143 milliárd forint) felajánlást kért a közvetlen humanitárius szükségletek fedezésére az elkövetkező három hónapra.

Egymilliárd dollárnyi felajánlást kér az ENSZ a törökországi károsultak javára

Egymilliárd dolláros (357 milliárd forint) nemzetközi adományozásra tett felhívást csütörtökön az ENSZ a február 6-i földrengés törökországi károsultjai javára, amelynek Törökországban  és Szíriában legkevesebb negyvenezer halálos áldozata volt – jelentette be csütörtökön a világszervezet főtitkára.

António Guterres közleményében rámutatott: ez az összeg, amellyel három hónapon át 5,2 millió embernek nyújtanak segítséget, lehetővé teszi a segélyszervezetek számára, hogy támogassák az ország történelmében az évszázad legpusztítóbb földrengése által sújtott Törökország kormányának erőfeszítéseit.

A főtitkár felszólította a nemzetközi közösséget, hogy lépjen fel határozottabban, és finanszírozza teljes egészében ezt a létfontosságú erőfeszítést, hogy kezelni lehessen korunk egyik legsúlyosabb természeti csapását.

„Törökország fogadta be a világon a legtöbb menekültet” – írta Guterres.

„Mostantól itt az ideje, hogy a világ támogassa Törökország lakosságát, mint ahogyan más segélykérések esetén is tette” – írta a főtitkár, hozzátéve, hogy „hatalmasak a szükségletek, az emberek szenvednek és nincs vesztegetni való idő”.

Az ENSZ-főtitkár kedden megközelítőleg 400 millió dollárnyi (körülbelül 141 milliárd forint) felajánlást kért a földrengés szíriai áldozatainak megsegítésére.

Egészségügyi válságra figyelmeztetett Szíriában a Vöröskereszt vezetője

Szíriában veszélyes járványok törhetnek ki a múlt heti pusztító földrengés miatt, ha a fedél nélkül maradt százezrek nem jutnak rövidesen állandó lakáshoz – mondta csütörtökön a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) főtitkára.

Jagan Chapagain hangsúlyozta: az ideiglenes, fűtés nélküli menedékhelyeken lévő családoknak sürgősen állandó lakásra van szükségük.

Továbbra is nagyon szerény körülmények között élnek nagyon hideg iskolai termekben. Ha ez sokáig folytatódik, annak egészségügyi következményei lesznek

 – mondta Chapagain az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban.

Sérült gyermek a török határon fekvő szíriai Bab el-Hava kórházában 2023. február 12-én, hat nappal a Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó 7,8-es erősségű földrengés után.
Fotós: Huszein Malla / Forrás: MTI/AP

 Az IFRC főtitkára azután beszélt erről, hogy visszatért Aleppóból, Szíria legnagyobb városából, ahol a polgárháború alatt éveken át heves harcok dúltak. Az északnyugat-szíriai városban 2022-ben kolerajárvány tört ki.

A földrengésnek a lakhatásra, az üzemanyag-ellátására és más infrastruktúrákra gyakorolt hatásának újabb járvány lehet a következménye" - mondta főtitkár, hozzátéve, hogy a katasztrófa pusztítóan hat a szíriaiak mentális egészségére is.

A konfliktus a gerincüket törte meg, ez a földrengés pedig - úgy vélem - a szellemüket

 – jelentette ki Chapagain.

 A múlt hétfői, 7,8-es erősségű, Törökországot és Szíriát megrázó földrengés a lázadók kezén lévő északnyugati területen és a közelben lévő, a kormány ellenőrizte területeken is pusztított. Becslések szerint a szíriai frontvonal két oldalán 3688 ember halt meg, közülük ezernégyszáz a kormány kezén lévő városokban.

Chapagain szerint Aleppó egész városnegyedei ürültek ki, sokan a légi és tüzérségi támadások után most a természeti katasztrófa következtében másodszor menekülnek el.

A hajléktalanná vált túlélőknek állítanak fel sátrakat a szíriai Idlíb tartományban fekvő Haremben 2023. február 11-én, öt nappal a Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó 7,8-es erősségű földrengés után 
Fotós: Gaisz asz-Szajed / Forrás: MTI/AP

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) becslései szerint 

a földrengés miatt 5,3 millió szíriai lesz hajléktalan, ha nem biztosítanak élhető menedéket és segítséget.

Chapagain szerint a háború által meg megrongált infrastruktúra újjáépítése az elsődleges cél, a polgárháború és a gazdasági válság miatt azonban nehezebb a földrengés utáni helyreállítás.

Az IFRC 200 millió svájci frankot (77,6 milliárd forint) gyűjtött össze, amelyből 2,4 millió szíriainak szeretne segítséget nyújtani a következő két évben. Az ENSZ 397 millió dollárnyi adományra tett felhívást, amelyből megközelítőleg 5 millió - többnyire szegénységben élő - embert akar támogatni.

Juhász Márton: tragikus pillanatok voltak

Amíg kint voltunk, nem engedtük elszabadulni az érzéseinket, de persze nem lehetett elmenni a látottak mellett. A kutatócsapatunkban voltak férfiak és nők, többen egy-egy helyzetben bizony elsírták magukat, hiszen nem volt könnyű, amikor gyerektúlélők után kutattunk és nem találtunk. Máskor találtunk, de nem élve. Volt, hogy nem egyedül, hanem négyen az édesanyjukkal összebújva, betakarózva. Nyilván ebben az esetben a fagyhalál is közrejátszhatott

– mesélte a Metropolnak Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, aki szerint a földrengés helyszínén átélt tragikus pillanatok feldolgozása még előttük áll. 

A Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentőcsapata öt ember életét mentette meg Hatay városában. 

Romokon gyújtott tábortűz körül emberek a törökországi Hatayban 2023. február 15-én, kilenc nappal a Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó 7,7-es és 7,6-es erősségű két földrengés után 
Fotós: Martin Divisek / Forrás: MTI/EPA

Juhász Márton drámai beszámolóját ITT lehet elolvasni. 

Csodás menekülés: a saját vizelete mentette meg a férfi életét 

Nyolc napot volt a romok alatt Hüssein Berber, akinek története egyike azoknak az eseteknek, amelyek csodaszámba mennek. A 62 éves cukorbeteg férfit a földrengés után 187 órával mentették ki a romok alól Antakya városában – számolt be róla a South China Morning Post nyomán a Világgazdaság

A földszinti lakásban rekedt férfinek sikerült a falakat egy hűtőgéppel és szekrénnyel megtámasztania, a kihűlés ellen pedig úgy védekezett, hogy egy szőnyeggel takarta be magát. 

BERBER, Huseyin
A romok alól kiemelt Huseyin Berbert viszik mentőautóhoz a törökországi Hatayban 2023. február 13-án, hét nappal a Dél-Törökországot és Észak-Szíriát sújtó 7,8-es erŐsségû földrengés után
Fotós: - / Forrás: MTI/EPA

Miután az egyetlen palack ivóvize elfogyott, a saját vizeletét itta – az orvosok szerint ez mentette meg az életét, valamint az, hogy a gyógyszereit is szedte. 

Hüssein Berber eleinte sokat kiabált segítségét, de ez nem vezetett eredményre, később sikerült megtalálni őt. A mentés részleteire nem emlékszik. Mersin városának kórházába szállították, és már egyre jobban van.

 

Törökországban és Szíriában is segít, adománygyűjtést indított az Ökumenikus Segélyszervezet

Bekapcsolódott a törökországi humanitárius segélyáruk beszerzésébe és kiosztásába Hatay tartományban az Ökumenikus Segélyszervezet Irakból delegált magyar munkatársa, aki helyszíni koordináció keretein belül segít felmérni a további segítségnyújtás területeit és legcélravezetőbb eszközeit a török Túlélésért elnevezésű partnerszervezetével. Szíriai partnerszervezetének munkáját pedig 5 millió forinttal támogatja a magyar segélyszervezet – közölte a segélyszervezet.

A segélyszervezet törökországi partnerszervezete többek között a területről elköltözni kívánó lakosok evakuálásában, pszichológiai segítséget nyújt, téliesített sátrakat állított föl elsősorban kisgyermekes családoknak, továbbá ivóvízzel, fűtőberendezésekkel, higiéniai eszközökkel, matracokkal és takarókkal segít. 

Mint írják, a legnagyobb szükség orvosi eszközökre és általános gyógyszerekre, valamit élelmiszerre, higiéniás termékekre és ivóvízre van. 

Az Ökumenikus Segélyszervezet eközben Szíriában a helyi egyházi partnerszervezetével szoros együttműködésben hajt végre humanitárius segélyakciót. , Aleppó városában 53 ezer ember talált átmeneti szállásra, köztük több mint 10 ezren az Ökumenikus Segélyszervezet partnerszervezete által megnyitott templomokban és kolostorokban kialakított 235 szükségszálláson. A szervezet Aleppó térségében élelmiszerrel, higiéniás csomagokkal, takaróval és szálláshelyekkel segíti a bajbajutott családokat. Miután mind a polgárháborúban, mind a földrengésben számos kórház és orvosi rendelő is megrongálódott, a működésképesek túlterheltségét enyhítendően az Ökumenikus Segélyszervet támogatásából orvosi kezelések és gyógyászati segédeszközök (mankó, tolókocsi) költségeit is fedezik.

A 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal tud bárki segíteni. Nagyobb összeget bankkártyával a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet felajánlani, míg banki átutalással a 11705008-20464565-ös adomány-számlaszámra "földrengés" megjelöléssel várják az adományokat.

Tragédia: a kézilabda-válogatott csapatkapitánya és kisfia is meghalt

A török kézilabda-válogatott csapatkapitánya az ötéves kisfiával együtt hunyt el a romok alatt – adta hírül a Metropol az M4 Sport nyomán.

„Nagy szomorúsággal értesültünk Cemal Kütahya, a török férfiválogatott csapatkapitányának és ötéves fiának, Çınarnak a haláláról, akiket a hétfőn Törökországot és Szíriát sújtó pusztító földrengések miatt a romok eltemettek. Kütahya a fedett pályás válogatott kulcsembere volt” – búcsúzott a kézilabdacsapat. 

A 32 éves Cemal Kütahya a Hatay Büyüksehirben játszott, emellett egyik kulcsembere volt a török strandkézilabda-válogatottnak is, melynek színeiben a 2021-es Európa-bajnokságon összesen 151 gólt dobott, amivel ő volt a torna legeredményesebb játékosa – olvasható a Metropol cikkében. 

Tömegsírokba temetik a földrengés áldozatait

Kotrógépekkel ásnak ki új sírokat a földrengés sújtotta török városok mellett, miután a temetőkben elfogytak a sírhelyek. Egyre több településen jelennek meg tömegsírok is, melyekbe névtelen, számokkal jelzett fejfákat szúrnak – adta hírül a Magyar Nemzet.

Áldozatok fejfái egy tömegsírnál a törökországi Adiyamanban 2023. február 15-én
Fotós: Tolga Bozoglu / Forrás: MTI/EPA

A családtagok csupán elhunyt hozzátartozójuk fejfára helyezett ruhadarabjaiból tudják, szerettük nyugszik ott: egy kisgyermek mellénye, egy pár cipő, egy női muszlim fejkendő jelzi, kit temettek el abban a sírban.

A hozzátartozók egyre jobban sürgetik a helyi önkormányzatokat, hogy alakítsanak ki új temetőket. 

Annak hátterében, hogy miért halad ennyire lassan a temetkezés, nemcsak a fogyó sírhelyek állnak, hanem az iszlám temetkezési előírásai is, melyek szerint az elhunytakat tilos hamvasztani.

Noha a vallás azonnali temetést ír elő a halál beálltát követően, a temetőkön lévő egyre nagyobb nyomás miatt sok család napokat vár arra, hogy szeretteiket elkísérjék utolsó útjukra.

Áldozatot temetnek tömegsírba a törökországi Adiyamanban 2023. február 15-én
Fotós: Tolga Bozoglu / Forrás: MTI/EPA

A teljes cikk ITT olvasható.

Újabb túlélőkre bukkantak a földrengés utáni kilencedik napon Törökországban

A Törökországban és Szíriában hatalmas pusztulást okozó földrengések után kilenc nappal újabb túlélőket találtak még a romok alatt. 

A romok alól kiemelt nőt visznek mentők a törökországi 2023. február 15-én
Fotós: Ugur Yildirim / Forrás: MTI/AP/DIA

Kahramanmaras török városban, egy 42 éves és egy 74 éves nőt, Antalyában pedig egy anyukát két gyerekével sikerült élve kimenteni – adta hírül a Magyar Nemzet a BBC-re hivatkozva.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában