Elegük van

2023.03.23. 10:03

A német közvélemény ünnepli a szélsőbaloldallal szemben keményen fellépő magyar hatóságokat

A német közvélemény szerint az állam „a bal szemére vak", elnézik a szélsőbaloldali erőszakot, míg Magyarországon méltó büntetést kaphatnak az elkövetők.

Illusztráció/Barikád ég egy utcában Hamburgban, Németországban 2017. július 7-én

Forrás: NurPhoto/AFP

Fotó: Markus Heine

Valóságos kommentáradatot váltott ki a német újságok internetes kiadásaiban és a közösségi médiában a dollárbaloldal által Budapestre importált agresszív szélsőbaloldali aktivisták februári brutális támadássorozata. Az Origo cikksorozatának harmadik részéből kiderül, hogy a német társadalom döntő többsége megelégelte a baloldali erőszakot és az ottani hatóságok tehetetlenségét, miközben méltatják a magyar igazságszolgáltatást és a hazai bűnüldöző szervek munkáját.

A magyar rendőrség határozott és gyors fellépése a szélsőbaloldali merénylők ellen szokatlan a német közvélemény számára, de mint a reakciókból látható, a nagy többség kitörő örömmel fogadta. A közösségi oldalakon sorjáztak az olyan írások, kommentek, amelyek szembeállították a német hatóságok tehetetlenségét, a „kesztyűs kéz” politikáját a magyarok hatékony fellépésével. Az SFN nevű blogon arról írtak, hogy szélsőbaloldali „terrorhálózatot számoltak fel Magyarországon”. A cikk úgy méltatta a magyar rendőrséget, hogy egyből odaszúrt a német hatóságoknak is, akik elnézőek a lipcsei Lina Engel vezette szélsőbaloldali terrorcsoporttal szemben: „Magyarországon példátlan erőszaksorozat után a hatóságok – ellentétben a többnyire bal szemre vak németekkel – lecsaptak.”

A portál szerint a letartóztatott baloldali szélsőségeseket súlyos büntetés fenyegeti, most nem bízhatnak az igazságszolgáltatás engedékenységében, mint Németországban – a megfigyelők úgy vélik, 6 és 8 év közötti börtönbüntetés is várhat rájuk. Mint megjegyezték: Magyarországon más idők járnak.

A német kommentelők a magyar igazságszolgáltatás szigorát méltatják

Arra, hogy a német társadalom nagy része már megelégelte a politikai elit és az igazságszolgáltatás elnéző magatartását az erőszakos, felforgató baloldali szélsőségesekkel szemben, a vezető lapok cikkei alatt olvasható kommentek is bizonyítékul szolgálnak. A németek egyúttal méltatják a magyar államot, a törvénykezést, helyesnek ítélik, hogy itthon szigorúbb elbánásban részesülnek az erőszakos bűnelkövetők, mint Németországban.

A Die Welt egyik olvasója úgy fogalmazott: „Nézzük meg, hogyan kezelik a német erőszakos bűnözőket Magyarországon, talán még tanulhat valamit a Német Szövetségi Köztársaság igazságszolgáltatása.”

Ugyanitt egy másik kommentelő azt írta: „Magyarországon – Németországgal ellentétben – tulajdonképpen a bűneiknek megfelelő büntetést kaphattak.”

Hasonló véleményt fogalmazott meg az a német olvasó is, aki szerint évekre börtönbe zárják majd a tetteseket, hogy valódi büntetést kapjanak. Hozzátette: A magyar intézményeket minden bizonnyal szigorúbban vezetik, mint a németeket.

Szintén a Die Welt cikke alatt jelent meg egy némileg pikírt komment: „Remélem, a magyar bíróságok nem olyan engedékenyek a »jó« baloldali szélsőségeseinkkel szemben, mint a német bíróságok. Néhány hónap all inclusive egy szép magyar börtönben jót fog tenni a hölgyeknek és uraknak.”

Akadt olyan német olvasó is, aki érezhető iróniával már a brüsszeli uniós intézmények bosszúját vizionálta a magyar hatóságokkal szemben a letartóztatott szélsőbaloldaliak miatt. Az illető vélhetően figyelemmel kísérte az utóbbi években hazánk ellen folytatott uniós vegzatúrát, az alaptalan jogállamisági kifogásokat és eljárásokat.

Már az a tény, hogy őrizetbe vették őket, ok arra, hogy megkérdőjelezzék Magyarország jogállamiságát, és ok az uniós források befagyasztására – írta a német kommentelő, aki azt jósolta, hogy a német hatóságok megpróbálják kiadatni majd a szélsőbaloldali terroristákat, hogy otthon engedékenyebben bánhassanak velük.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) olvasói is kihasználták a lehetőséget, hogy a magyar hatóságok fellépésére hivatkozva megfogalmazzák felháborodásukat a német bűnüldöző szervek tehetetlensége miatt. Egyikük azt írta: „Négy gyanúsítottat fogtak el a budapesti rendőrök. Budapesten az első bűncselekmény után azonnal letartóztatják őket. Ezzel szemben Németországban annyit verhetnek és gyújtogathatnak, amennyit akarnak – teszi hozzá. – Valahogy a (német – a szerk.) rendőrségnek szinte soha nem sikerül azonosítani az elkövetőket. Döntse el mindenki saját maga, mi a véleménye erről.”

Volt, aki hosszabb fejtegetésbe bocsátkozott, és mélyebb társadalmi problémákra is felhívta a figyelmet az eset kapcsán. A FAZ egyik kommentelője arról írt, hogy szerinte a magyar szülők jobban nevelik a gyerekeiket a németeknél. Úgy vélte, a magyar börtönben a szélsőbaloldali terrorista megtanulja majd az alázatot. Átformáló élmény lesz számára, ahogy a rajtaütéseik is egy életre átformálják az áldozataikat. Szerinte éppen olyan tehetetlen lesz az elkövető a börtönben, amilyen kiszolgáltatottak voltak azok, akiket rossz embereknek bélyegezve összevertek az utcán. Az olvasó annak a reményének is hangot adott, hogy amikor néhány év múlva ez a személy visszatér Németországba, talán valóban jobb ember lesz. Végül kifejezte részvétét a terror áldozatainak.

Megszólalt az egyik német áldozat

A Freiburger Standard oldalán egy magát szintén a budapesti támadás áldozatának nevező olvasó azt írta: „Remélem, megtaláljátok őket! Én is áldozata vagyok annak a gyáva budapesti támadásnak! 32 ütés (dokumentált) a fejen, és 25 öltéssel varrták össze, és a tipikus paprikaspray! Várom, hogy tanúskodjak a bíróságon, és remélem, letartóztatják őket gyilkossági kísérlet miatt, és az Antifát terroristacsoportnak minősítik!”

Az osztrák Der Standard nevű lap egyik olvasója is azt sürgette, hogy a szélsőbaloldali csoportot kezeljék végre terroristaszervezetként.

A teljes cikket itt olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában