Háborúpártiak

2023.03.23. 06:13

Dobrev Kláráék a hazai baloldalnak üzentek a londoni útjukkal

A DK árnyékkormányának tagjai a brit Munkáspárt szintén háborúpárti árnyékkormányával találkoztak szerdán – számol be róla a Magyar Nemzet.

Forrás: Dobrev Klára/Facebook

„Nem hiszed el: Gyurcsány szerint őfelsége III. Károly brit király árnyékkormányával találkoznak ma az emberei” – írta közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. 

Nagy-Britanniában az árnyékkormány a politikai rendszer egyik régi, bevett, hivatalos eleme, amit az ellenzék legerősebb, legfontosabb pártja hoz létre egyfajta alternatívaként

– mondta a Magyar Nemzetnek Zila János. 

Az Alapjogokért Központ elemzője rámutatott: a magyar politikai és pátrendszernek ugyanakkor mindez nem része, így londoni látogatásukkal Dobrev Kláráék a hazai baloldalnak üzenik, hogy annak a Demokratikus Koalíció (DK) az uralkodó pártja, ahová továbbra is várják a többi, parlamenti küszöb megugrásával küszködő vagy egyenesen élet-halál harcot vívó ellenzéki párt politikusait. 

Dobrevék londoni útjával kapcsolatban az elemző felhívta a figyelmet arra is, hogy azon Vadai Ágnes, az árnyékkormány „hadügyminisztere” is részt vesz, aki korábban jelentős szerepet vállalt a Magyar Honvédség elsorvasztásában, eszközállományának lezüllesztésében. 

Vadai nem mellesleg pedig azzal a Chris Evansszel találkozik, aki a brit árnyékkormány hadiipari beszerzésekért felelős államtitkára és aki nyíltan háborúpárti álláspontot képvisel.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában