Biztos alapok

2023.04.18. 13:08

Hornung Ágnes: a családok védelme közös, nemzeti ügy

A családok védelme közös, nemzeti ügy, amely a társadalom egészét áthatja – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványok ünnepélyes átadásán.

MTI

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Hornung Ágnes emlékeztetett, 2010-ben a kormány úgy döntött, hogy „nem hátráltató tényezőként, hanem a nemzeti önrendelkezés legfontosabb alapjaként” tekint a családokra, a családbarát fordulat részeként pedig elindította azt az Európában egyedülálló támogatási rendszert, amely már a gyerek fogantatása előtt segíti a családokat, és hozzájárul a családi élet biztos alapjainak megteremtéséhez.

A fordulat óta a támogatási rendszer folyamatos bővülésével a családok megbecsülése is növekszik, a munka és a családi élet összehangolásának feladatába pedig bekapcsolódtak a társadalmi intézmények, kiemelten a munkáltatók, hogy az élet két fontos színtere ne álljon konfliktusban egymással, hanem a hivatást és a magánéletet harmónia jellemezze – fogalmazott az államtitkár.

A Családbarát Magyarország Központ által alapított Családbarát Munkahely védjegyet a Semmelweis Egyetem (SE), a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (EI) Zrt. és a Magyar Suzuki Zrt. képviselője vehette át a rendezvényen.

Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője elmondta, 2019-ben alapították a védjegyet, amelyet munkahelyként és szolgáltatóhelyként lehet elnyerni, és amelyet már több mint 2200 szervezet kapott meg, ezáltal pedig több mint 300 ezer munkavállalóhoz érnek el a családbarát intézkedések.

HORNUNG Ágnes; MERKELY Béla; SZUROMI-KOVÁCS Ágnes
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora (j), miután átvette a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt a Családbarát Magyarország Központban rendezett ünnepségen 2023. április 18-án. Mellette Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője (b) és Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora arról beszélt, hogy intézményük legnagyobb értéke az egyetem polgáraiból épült közösség, amely több mint 14 ezer hallgatót és majdnem 10 ezer dolgozót fog egybe.

Az ő jóllétükre, mentális és fizikai teherbírásukra ugyanúgy ügyelni kell, mint a családtagjaikéra – emelte ki.

A rektor úgy fogalmazott, a családbarát szemlélet egy befektetés, ugyanis javítja a munkatársak tudományos aktivitását, elkötelezettségét és eredményességét is.

Váradi Ibolya, a HM EI Zrt. humánpolitikai divízió igazgatója közölte, az idén 30 éves cég szerteágazó és sokszínű szolgáltatást nyújt a magyar honvédségnek: foglalkoznak vagyon- és őrzésvédelemmel, ingatlanüzemeltetéssel, informatikai szolgáltatásokat nyújtanak, szakipari tevékenységeket végeznek, valamint a teljes magyar honvédség számára ők varrják a ruhákat.

Munkavállalóikat egészségügyi szűrőprogrammal, egyszeri gyermekszületési támogatással, a munkába visszatérő anyukákat pedig rugalmas, részmunkaidős foglalkoztatással segítik – ismertette az igazgató.

Varga Zoltán, a Magyar Suzuki Zrt. HR és jogi igazgatója azt hangoztatta, véleményük szerint a munkahelyi harmóniát úgy lehet igazán megteremteni, ha stabil hátteret biztosítanak ahhoz, hogy dolgozóik munkaidőben a munkára koncentrálhassanak, otthon pedig már csak a családjukkal foglalkozhassanak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában