Magyar autókat rongálnak

2023.04.21. 21:05

Komoly konfliktus alakult ki az osztrák–magyar határátkelőhelyeken

Schattendorf polgármestere nemrég lezárta a magyar határhoz vezető utat. Az ingázók érthető okokból nem akarnak kilométereket kerülni, ezért a határon lévő parkolóban hagyják járműveiket. Ám egyre többen tapasztalják, hogy az autóikban kárt tesznek osztrák oldalon.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Nyolc éve már korlátozták ezen a határátkelőn az áthajtást, természetesen éppen a legforgalmasabb időszakokban tiltották meg: reggel 5 és 8 óra között és délután 4 és 7 óra között. Azóta az itt átkelők két autót használnak az ingázáshoz – tudatta a Hír TV.

A rongálások azóta történtek, hogy március 1-től lezárták az Ágfalva – Schattendorf közötti határátkelőt javítási munkálatokra hivatkozva, az osztrák település polgármestere ugyanis a határátlépési pontnál sétáló utcát szeretne létrehozni.

Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere személyesen is találkozott a károsultakkal. Korábban levelet is irt Schattendorf polgármesterének, amelyben kérte, hogy vizsgálja ki az ügyet.

Az ingázók 2015 óta használják a határátkelőt. Így jutnak el nap mint nap munkahelyeikre, hogy ne kelljen kerülniük a nagy határ irányába, ahol gyakoriak a fennakadások a reggeli forgalomban.

Ezeket az osztrák oldalon parkoló autókat rongálták meg az elmúlt hónapban. Jellemzően csak kisebb kár éri a járműveket: például a márkajelzést törik le, vagy rájuk festenek valamit, ám ez épp elég bosszúságot okoz a tulajdonosoknak.

Mindig csak olyan kár, ami egy bizonyos értékhatárt el nem ér, hogy az osztrák rendőrség intézkedési ingerét ne váltsa ki

 

– mutatott rá dr. Farkas Ciprián a Hír TV riportjában.

 A magyar külügy tárgyalna az osztrákokkal

Farkas Ciprián hisz abban, hogy sikerül valamilyen kompromisszumra jutni, de azt kizártnak tartja, hogy az osztrákok visszaállítják a határátkelési rendet.

Mi a reményt nem adjuk fel, napi kapcsolatban vagyunk a Külügyminisztériummal, hogy megoldást találjunk erre a helyzetre, de azt tudjuk, hogy az osztrákok jelen álláspontjuk szerint nem akarják megépíteni az A3 és az M85-ös út határon átívelő, magas szintű útkapcsolatát.

A magyar kormány 2024 végéig biztosan megépíti a gyorsforgalmi utat a határig, ahogyan azt a soproniaknak is megígértük.

Farkas Ciprián elmondta, 10-15 ezer autó minden nap elindul a határ felé, az utazókat nagyon rosszul érinti a lezárás, valamint a korlátozások. 

Ráadásul nemcsak ezen az átkelőn van gond: a Szentmargitbányáról Magyarországra vezető útról február 28-tól kezdve minden gépjárművet kitiltottak.

Ez alól csak a környező települések forgalma képez kivételt. A Magyarországról érkezők, köztük a Sopronból Ausztriába ingázók különösen érintettek.

A Hít TV videóriportja ITT tekinthető meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában