Mondvacsinált okok

2023.05.15. 12:55

Évek óta harcol a baloldal, hogy hazánk ne kapja meg az uniós pénzeket

A Gyurcsány-párt jelentős szerepet játszott ebben az aknamunkában - írja az Origo.

Mw

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke felesége, Dobrev Klára társaságában

Forrás: MTI

Fotó: Marjai János

Bár a magyar kormány többször is világossá tette, elkötelezett a pedagógus-béremelés mellett, a baloldal európai parlamenti képviselői közvetve évek óta ennek megvalósulása ellen lobbiznak. Ugyanis az emeléshez szükségesek lennének a hazánknak járó uniós források, ám a Brüsszelbe delegált baloldali politikusok mindent megtesznek azért – olyan mondvacsinált okokra hivatkozva, mint a jogállamiság kérdése –, hogy a kormányhoz ne jussanak el az említett pénzek. 

Így lényegében épp a szivárványkoalíció havi közel 6 millió forintból gazdálkodó EP-képviselői akadályozzák a tanárok és a szakpedagógusok bérfejlesztését. 

A Gyurcsány-párt jelentős szerepet játszott ebben az aknamunkában, amelyből Gyurcsányné, a Gyurcsány-párt árnyék-miniszterelnöke és EP-képviselője oroszlánrészt vállalt. Gyurcsány Ferenc felesége az Indexnek adott minapi interjúban már azt is kerek-perec elismerte: politikai tőkét kovácsolnak abból, hogy nem érkeznek meg a hazánknak járó uniós források. Az újságíró ezt firtató kérdésére ugyanis a következő választ adta: „Ha valamit az Orbán-kormány rosszul csinál, akkor nekünk az a dolgunk, hogy elmondjuk, hogyan csinálnánk mi jól. 

Ha ez politikai tőke, akkor igen, azt kovácsolunk. 

Azt mutatjuk meg, hogy van alternatíva" – fogalmazott Gyurcsányné, aki úgy vélte, ha ők lennének kormányon, az uniós pénzek már Magyarországon lennének. Bár a baloldal rendre a jobboldali kabinetet hibáztatja az inflációért, Gyurcsányné egy félmondatával azt is elárulta, hogy jól tudja: 

a források visszatartása jelentős mértékben járul hozzá a dráguláshoz. 

Gyurcsányné azt sem rejtette véka alá, hogy a Gyurcsány-párt tovább folytatja a kormány ellen irányuló – és a magyar gazdaságot hátrányosan érintő – politikát, amely immár évekre datálódik vissza.

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában