CPAC Hungary 2023

2023.05.05. 11:22

Lázár János a CPAC-en: a liberális hálózat már nemcsak globális, hanem immár lokális is (videó)

A liberális hálózat már nemcsak globális, hanem immár lokális is, képes egy kisváros konzervatív közösségébe is beépülni – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter pénteken a CPAC Magyarország konferencián.

Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond a CPAC Magyarország kétnapos konzervatív konferencia második napján a Bálna Budapestben 2023. május 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Lázár János az Alapjogokért Központ által szervezett Együtt erő vagyunk! című rendezvényen azt monda,

a magyar szuverenitás ellen a tavalyi országgyűlési választásokon vívott „proxy háborúnak” az országos politikában, sőt a magyar külpolitikában húzódó mellett egy vidéki frontvonala is volt.

Míg Orbán Viktor országosan győzte le a liberálisokat, ő helyben, Hódmezővásárhelyen bizonyult erősebbnek az egyesült – és „ma már tudottan dollármilliókkal pénzelt”, pontosabban, illegálisan finanszírozott – baloldali ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként is induló Márki-Zay Péternél – emlékeztetett a politikus.

A miniszter úgy fogalmazott a hódmezővásárhelyi polgármester nem a helyi ügyeket vitte fel az országos politika fórumaira, hanem az országos vitákat vitte le helybe, hogy megossza vele a közösséget. És ezt jól csinálta, „a rosszban mindig a liberálisok a legjobbak” – tette hozzá.

A Hódmezővásárhelyen és térségében 2002 óta folyamatosan országgyűlési képviselővé választott Lázár János tanulságként említette, hogy nyerni ugyan lehet felülről is, de győztes csak alulról maradhat a politikus.

Miniszterként is, országgyűlési képviselőként pedig különösen jelen kell lenni a hétköznapokban, hogy a választópolgárok érezzék: van egy saját emberük a törvényhozásban – hangsúlyozta. Szavai szerint azért, hogy érezzék: „mi konzervatívok vagyunk a garancia arra, hogy semmilyen döntés sem születik róluk, nélkülük”.

Legyünk hát bátran a választóink lobbistái, a közösség ügyes-bajos dolgainak hatékony megoldó emberei !

– szólított fel.

A konzervatív politikusokat ettől az se kell, hogy eltántorítsa, ha a liberális média ezért populistának nevezi őket. Ha a populizmus ellentéte a mai magyar ellenzéket jellemző cselekvőképesség hiánya, „akkor legyünk büszkék erre a címkére” – tanácsolta Lázár János.

A miniszter kitért arra is, hogy sajnos a konzervatívok is követtek el hibákat. Ezek közül az erő témáját említette. A német konzervatív vezetés lemondott a hadiipari fejlesztésekről, a hadsereg megerősítéséről, az európai konzervatív vezetés feladta az egységes európai hadsereg projektjét, sőt a különböző konzervatív kormányok a hátárvédelem kérdésében sem voltak mindig egységesek. Történt ez annak ellenére, hogy a problémát a magyar kormány jó előre jelezte.

A politikus hangsúlyozta, a békéhez is erőre van szükség. A béke elérésére a szuverenista erők és kormányok szövetségében van esélyünk. Háborút csak a liberális elitek akarnak. A tömegek Európában békét akarnak. Hiszen a háború drága: emberéletben, gazdasági fejlődésben, fogyasztói árakban mérhető ára van. „Ezt az árat pedig nem vagyunk hajlandóak megfizetni mások helyett” – mondta.

A kétnapos CPAC Hungary 2023 részletes programját IDE KATTINTVA találja meg, az egész napos élő közvetítést pedig IDE.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában