Pedagógusbér-emelés

2023.06.08. 06:20

Az uniós források kifizetése ellen harcol Donáth Anna

A Momentum képviselői folyamatosan hazánk ellen dolgoznak Brüsszelben – ismerteti a Magyar Nemzet.

MW

Donáth Anna Júlia, a Momentum képviselője az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

– Arra kérjük az Európai Bizottságot, hogy emelje be a magyar kormánnyal szemben támasztott feltételek közé a pedagógus-státustörvény visszavonását, ötvenszázalékos azonnali pedagógusbér-emelést és a magyar oktatás átfogó reformjának megindításának a diák- és tanárszervezetek bevonásával – jelentette be büszkén Donáth Anna. A Momentum EP-képviselője közösségi oldalán számolt be arról, miként igyekeznek ismét megfúrni a hazánknak jogosan járó uniós pénzek kifizetését. 

Donáth a siker érdekében személyesen egyeztetett Vera Jourovával, az Európai Bizottság alelnökével, aki biztosította róla, hogy komolyan veszik a megkeresését.

A Momentum még aláírásgyűjtésbe is kezdett, hogy megfúrja a pedagógusok béremelésére felhasználható források folyósítását – számol be róla a Magyar Nemzet.

Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője szerint nem új keletű dolog, hogy 

a Momentum Magyarország érdekeivel ellentétesen lobbizik Brüsszelben, ahogy politikai tevékenységük egészét is azzal kezdték, hogy elgáncsolták hazánk olimpiai pályázatát.

– EP-képviselőik minden, hazánkat elítélő határozatot automatikusan megszavaznak vagy akár előterjesztőként is részt vesznek azok kidolgozásában, mint legutóbb Cseh Katalin, aki a nemrégiben hazánkba érkező EP-delegációnak is tagja volt, noha egy uniós pénzekkel kapcsolatos csalási ügynek is érintettje. Ezzel a Momentum szerves része annak a brüsszeli struktúrának, amely most – miként azt korábban Vera Jourová is kifejtette – elsősorban a háborúval kapcsolatos békepárti álláspontja miatt támadja Magyarországot – mondta az elemző.

Hangsúlyozta, 

Donáth felvetése jogi értelemben is fából vaskarika, hiszen az oktatás elsősorban tagállami hatáskör, az unió legfeljebb támogató szerepet tölthet be ezen a területen.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában