Diplomácia

2023.07.11. 12:14

Szijjártó Péter: Ukrajna sem meghívást, sem menetrendet nem kap az esetleges csatlakozásra (videó)

Jelen állás szerint jó esély van arra, hogy a NATO csúcstalálkozóján sikerül elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának kockázatát és felelősségteljes döntést hozni Ukrajna tagsági perspektívájáról - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Vilniusban.

MW

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Történelmi NATO-csúcstalálkozó zajlik Vilniusban, ahol minden bizonnyal sikerül felelősségteljes döntést hozni, mellyel nem idézzük elő a háború eszkalációját - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd délutáni Facebook-bejegyzésében.

 "Ukrajna sem meghívást, sem menetrendet nem kap az esetleges csatlakozásra. Svédország leendő NATO-tagsága is folyamatosan beszédtéma a két nap alatt: Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, egyeztettek a kérdésről és a jövőben is folyamatosan egyeztetni fognak" - olvasható a bejegyzésben.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a tárcavezető a kétnapos ülésre érkezve elmondta, Magyarország számára a legfontosabb a NATO azon korábbi világos döntésének megerősítése, amely szerint a katonai szervezet nem részese az ukrajnai fegyveres konfliktusnak, és mindent elkövet az eszkaláció megakadályozása érdekében.   

"Ez nekünk, a szomszédságban élőknek, rendkívül fontos, hiszen hogyha egy háború eszkalálódik, akkor az először a földrajzi szomszédság számára jelent veszélyt, nem a több ezer vagy több száz kilométerrel odébb fekvő országok számára" - mutatott rá.   

"Ennek a kontextusában kell értelmezni minden más kérdést, a NATO és Ukrajna jövőbeni viszonyának alakulását is például" - tette hozzá.   

Ezzel kapcsolatban aláhúzta, hogy van egy tábor, amely az utóbbi időben határozottan érvelt amellett, hogy Kijevnek ezúttal világos menetrendet kell kapnia a csatlakozásra vonatkozóan. Szavai szerint ezzel szemben állnak azok, akik felelősségteljesen gondolkodnak és folyamatosan óvatosságra intettek - mondta.   

Így voltunk ezzel mi is, egy darabig legalábbis a nyitott fórumokon egyedül, a zárt ajtók mögött azért többen is. Közülük azért jó néhányan most az elmúlt napokban kiléptek a napfényre, és világossá vált, hogy azért sokan felelősségteljesebben gondolkodnak a kérdésről, mint ahogy az tűnhetett

- mondta.   

Nyilvánvalóan egy háborúban álló ország felvétele a NATO-ba fel sem merülhet (..) Ez azonnal háborús kockázatot jelentene az egész szövetség számára

- figyelmeztetett.   

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy jó esély van arra, hogy e téren felelősségteljes döntés szülessen, a csúcstalálkozó záródokumentumának tervezetében ugyanis nem szerep semmilyen konkrét időpont a csatlakozást illetően, gyakorlatilag csak a még 2008-ban Bukarestben jóváhagyott nyilatkozatra utalnak vissza, amelyben az állt, hogy "Ukrajna majd valamikor a NATO tagja lehet adott esetben".   

Kiemelte, hogy az ukrán éves programokat majd a tagállami külügyminiszterek értékelik, márpedig a NATO nem pusztán katonai, hanem egyben értékalapú szövetség is, így ezek a szempontok is számítanak a belépés ügyében.   

Aláhúzta: ilyen fontos érték például a nemzeti kisebbségek jogainak védelme, ez elvárásként szerepel is Ukrajna felé, és Magyarország kiemelt figyelmet fog fordítani erre a kérdésre, ez hangsúlyos szerepet játszik majd a kormány álláspontjának kialakításában. 

A miniszter üdvözölte, hogy a zárónyilatkozat aktuális tervezete világosan fogalmaz annak kapcsán is, hogy Ukrajna adott esetben akkor kaphat meghívást a jövőben, ha teljesíti a feltételeket, tehát nincs "semmifajta elkötezelődés".   

... a dolgok mostani állása szerint jó esély van arra, hogy elkerüljünk egy abszolút felelőtlen döntést, elkerüljünk egy olyan döntést, amely a háború eszkalációjának óriási kockázatával járna

- közölte.   

"Ha nem változik a szövegtervezet a következő néhány órában, akkor azt hiszem, hogy megnyugtatóan érhet véget a NATO-csúcs, a legveszélyesebb, legfelelőtlenebb döntést sikerül elkerülni" - tette hozzá.   

A svéd csatlakozás ratifikációjával kapcsolatban közölte, hogy a magyar kormány már hónapokkal ezelőtt benyújtotta az erről szóló előterjesztést az Országgyűlésnek.   

"Nyilvánvalóan ezt azért tettük, mert támogatjuk a ratifikációt, hogy ha nem támogatnánk, akkor nem terjesztettük volna be. Tehát ez egy technikai kérdés, hogy a ratifikációs folyamatot a parlament mikor zárja le" - jelentette ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában