Kárelhárítás

2023.08.07. 17:51

Árvíz Szlovéniában: nőtt a katasztrófa halálos áldozatainak száma, megérkezett a magyar segítség

A Magyar Honvédség két H145-ös helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

MW

Áradás megrongálta híd a szlovéniai Skofja Lokában 2023. augusztus 6-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Ziga Zivulovic Jr

Idézték Bali Tamás ezredest, a műveletért felelős parancsnokot, aki jelezte, hogy a tervek szerint a magyar katonák még hétfőn elsősorban tartós élelmiszereket és gyógyszereket szállítanak ki a Slovenj Gradec-i repülőtér 100 kilométeres körzetébe, a szárazföldtől elszigetelt, árvízzel körülvett települések lakóinak.

A tájékoztatás szerint a helikopterek egy felszállással csaknem 700 kilogramm élelmiszert szállítanak ki a rászorulóknak.

A Magyar Honvédség a mentés során mindenben együttműködik a szlovén hatóságokkal

– tette hozzá a műveletért felelős parancsnok.

Nőtt a szlovéniai árvíz halálos áldozatainak száma

Két további halottja van a szlovéniai árvíznek, velük együtt hatra nőtt a katasztrófa halálos áldozatainak száma.

Egy férfi az árvíz okozta károk elhárítása közben vesztette életét, egy másik áldozat holttestére a Temenica folyóban bukkantak

– jelentette a helyi média.

Hétfőn javult az árvízhelyzet Szlovéniában, de a katasztrófa sújtotta területeken számos földcsuszamlás fenyeget.

Megkezdődött a károk elhárítása, amelyben Szlovénia nemzetközi segítségre is számít. Az uniós katasztrófavédelmi együttműködés keretében a kormány elsősorban nehézgépeket és előregyártott ideiglenes hidakat kért, köztük húsz, legfeljebb 40 méter hosszú szükséghidat. A NATO-tól öt nagy szállító helikoptert, 200 katonát és további húsz szükséghidat várnak.

Árvízben tönkrement tárgyak a szlovéniai Skofja Lokában 2023. augusztus 6-án
Fotó: Ziga Zivulovic Jr / Forrás: MTI/EPA

A megáradt folyók vízszintje lassan visszahúzódik, már csak a Mura folyó kelet-szlovéniai szakaszán van érvényben a legmagasabb árvízvédelmi fokozat. Ott a helyzet változatlanul feszült, az árvíz továbbra is fenyeget egyes falvakat. Dolnja Bistrica községnél sikerült megerősíteni a megsérült gátat, a kimenekített lakosok visszatérhettek lakóhelyükre. Az árhullám jelenleg Hotiza és Kot helységeket fenyegeti.

Árvíz lerombolta híd a szlovéniai Kamnik környékén fekvő faluban, Stahovicában 2023. augusztus 5-én
Fotó: Miro Majcen / Forrás: MTI/AP

Az árvíz által legsúlyosabban érintett területeken a munkálatok a közúti összeköttetés helyreállítására, és az épen maradt hidak állapotának vizsgálatára összpontosulnak. 

Számos híd súlyosan megrongálódott, vagy teljesen megsemmisült. Sok helységben megszűnt a vízszolgáltatás, néhányban gondok vannak az áramszolgáltatással és a távközlési hálózattal is.

Szlovénia megköszönte a külföld támogatását, Ursula von der Leyen az országba látogat

A szlovén kormányfői hivatal hétfőn közleményben köszönte meg a súlyos árvíz ügyében a külföld, különösen a szomszéd országok által nyújtott segítséget, és bejelentette, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az országba látogat, hogy személyesen tekintse meg a katasztrófa sújtotta területeket.

„Szlovénia nem áll egyedül ezekben a nehéz időkben, számos ország és nemzetközi szervezet segít bennünket, köztük az EU, a NATO és az Egyesült Államok” – áll a közleményben, amelyben külön megköszönik a nyugat-balkáni országok és az uniós intézmények vezetőinek támogatását és szolidaritását a nehéz időkben, és az általuk küldött „olyannyira szükséges” segítséget.

Árvíz a szlovéniai Kamnik környékén fekvő faluban, Sneberjében 2023. augusztus 5-én
Fotó: Miro Majcen / Forrás: MTI/AP

Eddig húsznál is több ország, köztük Horvátország, Magyarország, Ausztria, Olaszország, Németország, Montenegró, Szerbia, Görögország, Koszovó, Bosznia-Hercegovina, Lengyelország, Bulgária, Románia, Szlovákia, Franciaország, Luxemburg, Portugália, Hollandia, Izrael, Nagy-Britannia, Örményország és az Egyesült Államok ajánlott fel segítséget a bajba jutott országnak.

Külföldi országok és európai uniós intézmények vezetői, köztük Robert Metsola, az Európai Parlament, Charles Michel, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a közösségi médiában fejezte ki szolidaritását.

„Szívettépő az áradások pusztítását látni Szlovéniában. Az EU a szlovén nép mellett áll. Minden szükséges segítséget mozgósítunk” – írta X-bejegyzésében Ursula von der Leyen, akit Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos is elkísér Szlovéniába.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök külön bejegyzésben fejezte ki szolidaritását a katasztrófa sújtotta országgal.

A szlovén kormány vasárnap jelentette be, hogy Ljubljana segítségért folyamodik az EU és a NATO mechanizmusain keresztül, és e célból Robert Golob kormányfő hétfőn telefonon Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral fog egyeztetni.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában