Összefogást sürgetnek

2023.08.30. 06:27

Nem meri önállóan megméretni magát az MSZP az EP-választáson

A párt eddig azt hangoztatta, hogy saját listával, saját kampánnyal indul az európai parlamenti választáson, de most mégis ellenzéki összefogást sürgetnek.

MW

Kunhalmi Ágnes, az MSZP vezérszónoka felszólal az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetõjogi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. november 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Egyre kínosabb a már évek óta a megállíthatatlan lejtmenet útjára lépett MSZP vergődése, amit a jövőre esedékes európai parlamenti (EP) választásra való készülődés is igazol. A párt ugyanis mindeddig azt hangoztatta, hogy saját listával, saját kampánnyal, önállóan indul a megméretésen, sőt megszellőztették azt is, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes lehet a listavezetőjük. 

A napokban azonban Kunhalmi Ágnes már közös ellenzéki EP-listát sürgetett Facebook-oldalán, amit nem mással, mint Orbán Viktor Tranziton elmondott beszédével indokolt.

Az MSZP társelnöke idézte a miniszterelnök szavait, miszerint a választás nagy kérdése az, hogy sikerül-e Európában a jobboldalnak legyőznie a baloldalt, és amire szerinte most 

nagyobb az esély, mint öt évvel ezelőtt és sokkal nagyobb, mint tíz éve.

Mindezek alapján Kunhalmi úgy fogalmazott: „A helyzet világos. A következő EP-választások tétje, hogy képes-e a hazai ellenzék csökkenteni a Fidesz képviselőinek számát az Európai Parlamentben, ezzel segítve az európai demokraták többségének fenntartását is, fékezve a szélsőjobb előretörését, ahová Orbán is húz.

Erre csak akkor van esélyünk, ha együtt, egy EP-listán indulunk. Így akár nemcsak, hogy a Fidesz újabb kétharmadát akadályozhatnánk meg, de közel ugyanannyi mandátumot is szerezhetnénk, mint a Fidesz. Ma ez óriási eredmény lenne, és ami még fontosabb, hogy nem veszne el már 2024-ben a 2026-os országgyűlési választás is. Külön indulással könnyen kétharmada lesz itt is a Fidesznek, már csak egy mandátum választja el őket ettől. Ezt nem szabadna hagyni!” – írta Kunhalmi Ágnes. 

Az úgynevezett szélsőjobb megfékezésére való hivatkozás ugyanakkor leginkább üres kifogásnak tűnik, többek között annak fényében, hogy az MSZP támogatottságát már jó ideje öt százalék, azaz a parlamenti küszöb alá mérik – ugyancsak öt százalék szükséges az Európai Parlamentbe való bejutáshoz –, de a legutóbbi kutatások már csupán egyszázalékos támogatottságot mutattak. 

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában