Interjú

2023.09.01. 07:49

Megerősítés Belgiumból: Orbán Viktor és a magyarok bátor emberek, de egyedül nehéz dolguk van

Már több éve a Flamand Érdek párt a legnépszerűbb Belgiumban, jövőre pedig lehetőségük nyílik, hogy megnyerjék a választásokat. A Magyar Nemzet a szervezet vezetőjével, Tom van Griekennel beszélgetett többek között az Európát érintő migrációs nyomásról, valamint az ukrajnai háborúról is.

MW

Tom van Grieken, a belgiumi Flamand Érdek párt elnöke beszédet mond a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórum második napján a Bálna Budapestben 2022. május 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az európai választásokkal egy időben jövőre parlamenti választásokat is tartanak Belgiumban. A Flamand Érdek már jó ideje vezeti a felméréseket. A párt vezetője a Magyar Nemzetnek ezzel kapcsolatban elmondta, hogy több mint négy éve vezetik a közvélemény-kutatásokat, jelenleg 22–27 százalékkal az első helyen állnak.

Van Grieken azt is elárulta, hogy azért fontos megnyerniük a választásokat, mert az országukban rengeteg problémával kell szembenézniük. 

Egyre erősödik a migrációs nyomás, romlik a gazdasági helyzet, valamint Belgium szokatlan állami berendezkedéséből fakadóan politikai válsággal is szembe kell néznünk, a kormány működésképtelen. A flamandokat ezek közül leginkább az első két probléma érinti.

Az erősödő migrációs nyomással kapcsolatban a politikus kifejtette, hogy 

az új migrációs paktum teljes katasztrófa, már a kiindulópont is hibás. 

Brüsszel csak irányítani akarja a bevándorlást, nem megállítani. Az illegális migrációból legális migrációt akarnak csinálni

– mondta a Flamand Érdek első embere. Hozzátette: ez olyan, mintha egy várost elöntene az árvíz, a vezetők pedig úgy próbálnák orvosolni a helyzetet, hogy minden egyes pincébe ugyanannyi vizet vezetnének el. 

Tom van Grieken kiemelte: abban bízik, hogy az európai parlamenti választásokat követően a jobboldali pártok növelni tudják mandátumaik számát. 

Követendő példának tartja a Fideszt és Orbán Viktor politikáját. 

Ő képes változást hozni, ugyanakkor szövetségesekre van szüksége, olyanokra, mint például Giorgia Meloni Olaszországban vagy a lengyel kormánypárt

–  jelentette ki a politikus. Hozzátette: Orbán Viktor és a magyarok bátor emberek, ugyanakkor egyedül nehéz dolguk van.

ORBÁN Viktor; VAN GRIEKEN, Tom;
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke (b) fogadja Tom van Griekent, a belgiumi Flamand Érdek párt elnökét a Karmelita kolostorban 2022. május 20-án
Fotó: Fischer Zoltán / Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Tom van Grieken a gazdasági problémákra is kitért, illetve arra, hogyan hat mindezekre az ukrajnai háború.

Európa erőssége a diplomáciában és a gazdasági erejében van. Mit tesz az unió és a tagállamok többségének vezetése? Megszakítja a diplomáciai kapcsolatot Oroszországgal és tönkreteszi saját gazdaságát. A szankciók nem Oroszországra, hanem a saját népünkre vannak negatív hatással.

A politikus szerint a háborúra békével, az eszkalációra deeszkalációval kell válaszolni. Kiemelte: a Flamand Érdek természetesen elítéli Oroszország agresszióját és a párt kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. Ennek ellenére Tom van Grieken nem érti, hogyan hozhatnák el az újabb fegyverszállítmányok a háború végét, ráadásul úgy, hogy eleinte csak védekező hadi eszközökről volt szó, mostanra pedig már vadászgépeket küldenének.

A nyugati liberális vezetők annyira bátrak, hogy az utolsó ukránig harcolnának Oroszországgal. Ez nem megoldás

– véli a Flamand Érdek párt vezetője.

A teljes cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában