Párbeszéd

2023.09.03. 17:14

Sámánokkal, buddhista szerzetesekkel és ortodox papokkal találkozott a pápa Mongóliában

Sámánokkal, buddhista szerzetesekkel, orosz ortodox papokkal, valamint bahái, hindu, sintoista, muszlim, zsidó és evangéliumi keresztény vezetőkkel folytatott felekezetközi párbeszédet Ferenc pápa vasárnap Mongóliában, hogy hangsúlyozza a különböző vallások szerepét a világbéke előmozdításában, és kiemelje a közép-ázsiai ország hagyományos vallási toleranciáját.

MW

Uhnágín Hürelszüh mongol államfő (j) és Ferenc pápa a katolikus egyházfő fogadási ünnepségén az ulánbátori kormánypalotánál 2023. szeptember 2-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Andrew Medichini

A katolikus egyházfő élénk figyelemmel kísérte a különféle vallások képviselőinek szavait, akik közül többen hangsúlyozták, hogy az ulánbátori találkozónak helyt adó hagyományos mongol jurta az égiekkel alkotott harmónia jelképe: a családi tűzhely és egység helyszíne, amely nyitva van az ég felé és minden arra járó idegen előtt is.

Az, hogy ma mind egy helyen találkozunk, már önmagában üzenetértékű: azt mutatja, hogy a vallási hagyományok, minden jellegzetes különbözőségük és sokszínűségük ellenére jelentős potenciállal rendelkeznek a társadalom egésze számára

– fogalmazott beszédében Ferenc pápa, aki Buddhát, Assisi Szent Ferencet és Soren Kierkegaard dán egzisztencialista filozófust is idézte.

Ha a világ országainak vezetői is a találkozás és a párbeszéd útját választják egymás között, annak döntő hatása lehet azoknak a konfliktusoknak a lezárására, amelyek a világ népei közül oly sokakat érintenek

– tette hozzá a katolikus egyházfő.

A felekezetközi megbeszélést Ferenc pápa négynapos mongóliai apostoli látogatásának közepére időzítették, amelynek során a világ egyik legkisebb és legfiatalabb, 1450 fős katolikus közösségének tagjai előtt vasárnap misét celebrált a mongol főváros sportstadionjában.

FERENC pápa
Ferenc pápa (k) a szentmiséjére érkezik az ulánbátori Sztyeppe Arénában 2023. szeptember 3-án
Fotó: Ciro Fusco / Forrás: MTI/EPA/ANSA

A szentmise végén az egyházfő külön üdvözletét küldte Kínának és a „nemes” kínai nép tagjainak, arra kérve a kínai katolikusokat, hogy legyenek „jó keresztények és jó állampolgárok”.

Ferenc pápa a liturgia szövegétől eltérve felhívta maga mellé a pulpitushoz a misén részt vevő korábbi és jelenlegi hongkongi katolikus egyházi vezetőt: John Tong Hon bíborost és Stephen Chow érseket.

Ennek a két püspök testvérnek, Hongkong korábbi és jelenlegi érsekének jelenlétében szeretném meleg üdvözletemet küldeni a nemes kínai népnek

– jelentette ki Róma püspöke olasz nyelven.

FERENC pápa
Hívek érkeznek Ferenc pápa szentmiséjére az ulánbátori Sztyeppe Arénában 2023. szeptember 3-án
Fotó: Andrew Medichini / Forrás: MTI/AP

 

A legjobbakat kívánom az egész kínai népnek, hogy mindig előrehaladjanak és fejlődjenek. És minden kínai katolikustól azt kérem: legyetek jó keresztények és jó állampolgárok

– fogalmazott Ferenc pápa ulánbátori szentmiséje végén.

FERENC pápa
Gabdzsu Demberel Csoidzsamc buddhista szerzetes, a Gandantegcsinlen kolostor vezetője (b) és Ferenc pápa ökumenikus és egyházközi találkozón vesz részt a Hun Színház rendezvényközpontban, Ulánbátortól 15 kilométerre, délre 2023. szeptember 3-án
Fotó: Andrew Medichini / Forrás: MTI/AP

A Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) nevű katolikus civil szervezet adatai szerint Mongólia lakosságának 53 százaléka buddhista, 39 százaléka ateista, 3 százaléka muszlim, 3 százaléka sámánista és 2 százaléka keresztény.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában