Nyílt levél

2023.10.18. 20:31

Fülöp Attila: jelenleg Iványi Gábor tetteivel, kiállásával a rájuk bízottakat veszélyezteti

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára nyílt levelet fogalmazott meg az Oltalom Karitatív Egyesület elnökének.

MW

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Nemzeti Áldozatsegítési Koordináló Mechanizmus létrehozásáról szóló megállapodás sajtónyilvános aláírásán az Igazságügyi Minisztériumban 2023. június 30-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Ki fogom tolni az utcára a végtag nélküli hajléktalanokat, mert nem fogok tudni mit csinálni.

– üzeni a nagyvilágnak Iványi Gábor, a Magyarországi Evangélikus Testvérközösség (MET) nevében. De tud mit csinálni: fizesse meg az adót, fizesse meg a dolgozók után a járulékot, ne halmozzon fel köztartozást, és lássa el azt a feladatot, amit állami támogatás fejében saját maga vállalt.

Az elmúlt 13 évben 8,6 milliárd forint állami támogatásban részesült csak a szociális feladatokra a MET és az Oltalom Karitatív Egyesület.

Hová tűnt el a pénz? Miért lett akkora köztartozása a MET-nek, hogy idáig jutott el a szervezet, hogy a saját dolgozóinak nem teljesíti a fizetési kötelezettségeit? Ezek az alapvető kérdések.

De Iványi Gábor ezzel nem foglalkozik, helyette ma már nyíltan és büszkén használja túszul a legkiszolgáltatottabbakat személyes harcához.

Visszataszító és aljas dolog a rászorulókra és a kiszolgáltatott emberekre hivatkozva kötelezettséget nem teljesíteni. Márpedig itt ez a helyzet. Az elmúlt napokban elhangzott teljesen valótlan állításokkal szemben ugyanis a MET és az Oltalom Karitatív Egyesülettel kapcsolatban a következők a tények:

- nem 20 ezer, hanem összesen 1 ezer férőhelyen nyújt szociális szolgáltatásokat a 2 szervezet.

- az általuk ellátott feladatokat állami támogatással teszik, összesen 8,6 milliárd Ft-ot kaptak 2010 óta

- Budapesten a hajléktalan ellátás férőhelyeinek mindössze 5%-át tartják fenn

- országosan összesen 240 szervezet vesz részt a hajléktalan ellátásban, ebből a MET-en és az Oltalom Karitatív Egyesületen kívül 28 szervezet kap civil szervezeteknek járó normatív finanszírozást. Az ő esetükben – a MET-tel és az Oltalom Karitatív Egyesülettel ellentétben – adótartozásról nem tudunk, feladatukat stabilan ellátják.

- ha a MET úgy dönt, hogy megszünteti a szolgáltatásait, akkor az állam és az önkormányzatok felelősségüknél fogva ellátják a rászorultakat. A szociális ellátások megszervezésének felelősségi köreit a szociális törvény tartalmazza.

- minden szociális szolgáltatást végzőnek törvényi kötelezettsége van a szolgáltatás esetleges megszűntetése előtt 3 vagy 6 hónappal a kormányhivatal felé jelzéssel élni. A MET ilyen hivatalos jelzéssel nem élt.

Aki a szociális területen feladatteljesítést vállal állami finanszírozás mellett, példát is mutat kiállásával, tetteivel. Jelenleg Iványi Gábor tetteivel, kiállásával a rájuk bízottakat veszélyezteti, és saját a MET munkavállalóival szemben felelőtlenül jár el. Bízom benne, hogy a személyeskedésen még felül tud kerekedni a másokért vállalt felelősségvállalás, és a többi szolgáltatóhoz hasonlóan a MET is teljesíti az alapvető elvárásokat: betartja a törvényeket, megfizeti az adót, ellátja az elvállalt feladatát

– olvasható Fülöp Attila nyílt levelében.

Válasz Donáth Annának

Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Donáth Annának, a Momentum egykori elnökének írt nyílt levelet - adta hírül az MTI alapján a Magyar Nemzet.

Mint a helyettes államtitkár írta, Donáth Anna a közösségi oldalán néhány napja közzétett egy írást, amelyben arról tájékoztatott, hogy a MET érdekében az ellenzéki politikus az Európai Bizottsághoz fordult. Donáth Anna szerint Iványi Gábor egyháza már nem tudja fizetni az alkalmazottait a NAV-elvonások miatt, illetve a magyar állam alkotmánybírósági és európai emberi jogi döntés ellenére sem hajtja végre a kötelezettségét, és nem ismeri el egyházként a minden feltételt teljesítő MET-et.

Fürjes Zoltán kifejtette:

a MET helyzete annyira unikális, hogy egyedüliként rendelkezik bejegyzett egyházi státusszal, ami azt jelenti, hogy a MET a magyar törvények szerinti második legmagasabb egyházi státuszt élvezi.

Hozzátette, valótlan az az állítás, hogy a MET jogi tekintetben nem egyház, ennél fogva ormótlanság azt is állítani, hogy a magyar állam nem tett eleget bármely, rá nézve kötelezést megállapító fórum döntésének. A 2010–2023 közötti időszakban a kormány összesen 28,757 milliárd forintot fizetett a MET-nek, a köznevelési és szakképzési tevékenységek támogatása az említett időszakban 16,8 milliárd forint, míg a szociális tevékenység támogatása 8,6 milliárd forint volt. 

Ezen túl csaknem 1,2 milliárd forintot kapott a MET a polgárok által személyi jövedelemadójuk felajánlható egy százalékából és annak állami kiegészítéséből. Fürjes Zoltán hozzátette: a magyar állam minden, valamely, arra joghatósággal rendelkező döntéshozó fórum által megállapított fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.

Ebből megállapítható, hogy

nem igaz az az állítás, miszerint a magyar állam nem állította vissza a MET egyházi státuszát, és valótlan az is, hogy a kormány anyagilag ellehetetlenítette a MET-et, vagy hogy a magyar állam tartozik a MET-nek.

Éppen ellenkezőleg, a MET hozzájut minden, jogállásához kapcsolódóan őt megillető állami forráshoz, azonban nem tett eleget az államháztartás felé fennálló befizetési kötelezettségeinek, így valójában a MET tartozik a magyar államnak – világított rá a helyettes államtitkár.

A közlemény végén Fürjes Zoltán megkérte Donáth Annát, hogy a tényeket figyelembe véve értékelje újra a MET helyzetéről alkotott álláspontját, és ennek alapján vonja vissza az ügyben joghatósággal nem rendelkező Európai Bizottságnak írt levelében foglaltakat. 

Ezen felül a helyettes államtitkár azt is kérte, hogy a momentumos politikus győzze meg Iványi Gábort arról, hogy felelősen gazdálkodjon a rá bízott javakkal, és különösen felelősen járjon el abban az egyébként elismerésre méltó szolgálatban, amit kétségtelenül a társadalom perifériájára szorult emberek között végez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában