Pártelnökség

2023.10.20. 19:33

Négy hét múlva kezdődik a Fidesz harmincadik tisztújító kongresszusa

A pártelnöki posztra várhatóan ezúttal is Orbán Viktor lesz az egyetlen jelölt, hiszen a negyedig kétharmados választási győzelem után a kormányfő vezető szerepe és népszerűsége a a párton belül változatlanul töretlen – írja a Mandiner.

MW

Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke, miniszterelnök beszédet mond a Fidesz 29. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Hungexpón 2021. november 14-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

November 18-án 10 órakor kezdődik a Fidesz harmincadik tisztújító kongresszusa, a Hungexpo G pavilonjában – értesült a Mandiner. 

A pártelnöki posztra várhatóan ezúttal is Orbán Viktor lesz az egyetlen jelölt, hiszen a negyedig kétharmados választási győzelem után a kormányfő vezető szerepe és népszerűsége a Fideszben változatlanul töretlen. A Mandiner kiemelte, hogy: 

a korábbi tisztújítások tapasztalatai alapján, legfeljebb az alelnöki posztokon lehetséges változás, de egyelőre nincs erre vonatkozó információ.

A 2021 novemberében zajlott kongresszuson a pártelnök újraválasztása mellett egyetlen helyen módosult az elnökség: miután a hagyományoknak megfelelően miniszter nem töltheti be tartósan az alelnöki tisztséget, így Novák Katalin jelenlegi köztársasági elnök – akkor családokért felelős tárca nélküli miniszter – helyére Gál Kinga európai parlamenti képviselőt választotta meg a Fidesz kongresszusa. A további három alelnöki pozíciót jelenleg is Kubatov Gábor, Kósa Lajos és Németh Szilárd tölti be.

A november 18-i kongresszust a jövő júniusi európai parlamenti, illetve önkormányzati választási kampányra történő hangolás határozhatja meg.

Orbán Viktor a szokásoknak megfelelően beszél majd az ország előtt álló feladatokról és kihívásokról, és a június 9-i EP-választás tétjéről, aminek mottója: „Brüsszelben változás kell!"

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában