Ukrán válság

2023.12.30. 08:20

2024-ben fokozatosan csökkenhet Ukrajna nyugati támogatása

Somkuti Bálint, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének kutatója a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy várhatóan megszűnik a nyugati támogatás, ami pedig a háború katonai szakaszának végét jelentheti.

MW

Ukrán katonák egy SZ60 típusú, egycsövű légvédelmi gépágyúval lövik az orosz állásokat a frontvonalnál, a dél-ukrajnai Zaporizzsja megyében 2023. december 18-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Jakiv Liasenko

Somkuti Bálint az ukrán ellentámadás sikertelenségének okaként említette, hogy az átadott fegyverzet mennyisége 2023-ban, sőt 2022 végén is jelentősen csökkent a korábbiakhoz képest. 

Egyértelmű volt, hogy az ukrán hadsereg nem fog azokkal a képességekkel rendelkezni, amelyek egy ilyen típusú támadást lehetővé tesznek, sőt elengedhetetlen feltételei

- fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Mint mondta, gyakorlatilag azok az eszközök, elsősorban a tüzérségi lőszer, az önjáró tüzérség, illetve a harckocsik száma messze nem érte el azt az arányt, amihez egy ilyen támadásra szükség lett volna. Egy ilyen műveletnél jelentős fölényt kell kialakítani, különösképp kiépített védelem ellen, ehhez pedig nemcsak a már említett eszközök, hanem műszaki járművek, légi támogatás és rendkívül jó kiképzés is szükséges. Sem a légi támogatás, sem a jó kiképzés nem állt rendelkezésre. Azok, a hat hónap alatt többé-kevésbé gyorstalpalón végzett alakulatok több alkalommal bizonyították – úgy ukrán, mint orosz oldalon –, hogy az összetett műveletek végrehajtását nem lehet tőlük elvárni. Ezek a tényezők már gyakorlatilag a támadás megindulása előtt valószínűvé tették azt, hogy egy ehhez hasonló végeredmény fog bekövetkezni - értékelt. 

Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója Fotó: MCC

Somkuti Bálint szerint azt egyértelműen látni kell, hogy az ukrán katonai műveleteket leginkább a politikai igények határozzák meg, nem a katonai szükségszerűségek.

A legvilágosabb példája ennek Bahmut mindenáron való védelme volt, amely katonailag egyáltalán nem volt indokolható, mégis jelentős ukrán veszteségeket okozott

- emelte ki, hozzátéve, hogy ugyanez igaz a déli irányba megnyitott támadásra. 

Ukrajna vezetésének teljesen mindegy, hogy délen vagy keleten foglal vissza területeket, ugyanakkor a nyugati támogatás feltételeként a déli támadás volt megszabva. Az ebben az irányban megindított műveletek már előreláthatóan azzal fenyegettek, hogy sikertelenségük esetén a nyugati támogatás csökkenni fog. Ez a helyzet be is következett. A Nyugat látványos, a tavaly nyárihoz hasonló sikereket várt el Kijevtől, amihez nem voltak adottak a feltételek. Ezért nem is meglepő, hogy nem sikerült. Innentől kezdve az, hogy a mai napig folynak kisebb jellegű támadások ezen a területen, inkább csak az ukrán politikai vezetés megszállottságát mutatja, semmint azt, hogy tényleges katonai eredményeket remélhetnek a helyzettől. 

Az igazi kérdés az, hogy a kudarc, amelyet Ukrajna elszenvedett, rövid és középtávon milyen hatásokat eredményez.

Hosszú távú hatásai már egyértelműek - jelezte. 

Az MCC kutatója úgy értékelt, 

Zelenszkij alapvető problémája, hogy politikusként egy víziót kell kínálnia, és az ő víziója egyre kevésbé esik egybe az ukrán nép elképzelésével a jövőről.

Az a fajta merev és kíméletlen, a kompromisszumot és megalkuvást nem ismerő hozzáállás, amit az orosz agresszióval kapcsolatban felmutatott, egy darabig mindenképp az előnyére szolgált. Azonban onnantól kezdve, hogy a háború nehézségeit, negatív hatásait kezdi egyre inkább érezni az ukrán társadalom, a nyugati támogatás pedig folyamatosan gyengül Ukrajna mögött, onnantól kezdve a lakosság egyre nagyobb része hajlik arra, hogy valamilyen megállapodást kell kötni az oroszokkal. Ezt Zelenszkij kategorikusan elutasítja, sőt, egy rendeletben saját magának is megtiltotta, hogy bármilyen tárgyalást folytasson az orosz vezetéssel. Álláspontja, amely korábban az előnye volt, most egyértelműen a hátrányára fordult - rögzítette Somkuti Bálint, hozzátéve, hogy 

előbb vagy utóbb valamilyen formában találni fognak egy olyan vezetőt, aki be tudja és be is akarja fejezni a háborút.

A teljes interjú ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában