2023.12.12. 17:24
A diaszpórából érkező diákokat köszöntötte Potápi Árpád János
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden a Halászbástyánál köszöntötte a fiatalokat.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a diaszpórából Budapestre érkezett diákok köszöntésén a Halászbástyánál 2023. december 12-én
Forrás: MTI
Fotó: Hegedüs Róbert
A politikus az eseményen elmondta, hogy a diaszpóra programot minden évben a Rákóczi Szövetséggel közösen indítják, amely a szervezője az utazásoknak, a nemzetpolitikai államtitkárság pedig támogatja azokat.
Ebben az évben tíz turnus tudott hazajönni
– közölte Potápi Árpád János, hozzátéve: olyan fiatalokról van szó, akiknek a szülei, nagyszülei vagy a dédszülei mentek el Magyarországról, illetve a Kárpát-medencéből.
Összesen 32 országból, mintegy 700 fiatal vett részt a programban ebben az évben, a mostani az idei utolsó turnus
– magyarázta az államtitkár, aki a fiatalokhoz fordulva úgy szólt: nagyon örül, hogy a diákok az ideutazás mellett döntöttek.
![POTÁPI Árpád János; CSÁKY Csongor](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/12/4f-CFCumk6yeJ4SkvJB_ouQZNMVw2ed7VwRNiVqzFXo/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlNGViNTMwODBhZTRjNjViZDQ1ODdmODY5MGZmYmE4.jpg)
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI
Reményét fejezte ki, hogy mindannyian jól érzik magukat Budapesten, és látják, hogy a szüleiknek, nagyszüleiknek „mit jelentett ez az ország.”
Köszönjük, hogy itt vagytok, adjátok tovább ennek a programnak a hírét, hogy minél többen tudjanak visszajönni Magyarországra
– fogalmazott.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy 2016 óta valósítják meg a diaszpóra programot, amelybe a mostani kirándulás keretében kilenc ország kapcsolódott be. A fiatalok ezúttal többek között Argentínából, Új-Zélandról, Kanadából és az Egyesült Királyságból érkeztek Budapestre.