Izraeli–palesztin konfliktus

2023.12.02. 07:15

Izrael: „zsákutcába jutottak” a katari egyeztetések a tűzszünetről

Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Furgon kiégett roncsa mellett izraeli katasztrófaelhárítók Dél-Izraelben, a határ térségében, miután a Gázai övezetből kilőtt rakéta csapódott be 2023. december 1-jén

Forrás: MTI/AP

Fotó: Ariel Schalit

Benjámin Netanjahu: Izrael addig harcol, míg minden célját el nem éri

Izrael addig folytatja háborúját a Gázai övezetben, amíg minden célját el nem éri - jelentette ki szombat este az izraeli miniszterelnök, az övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet megsemmisítését emelve ki. 

"E célokat azonban nem tudjuk elérni, ha felhagyunk a szárazföldi műveletekkel, csak azokon keresztül nyerhetjük meg a háborút"

 - tette hozzá sajtótájékoztatóján Benjámin Netanjahu. 

Kitért arra is, 

a Hamász legyőzését követően Izrael nem fogja engedni, hogy a Palesztin Hatóság kiterjessze az ellenőrzést a Gázai övezetre is, "mert akkor ugyanez lesz". 

"Ugyanazt a meggyőződést vallják, azaz tagadják Izrael jogát a létezéshez" - fogalmazott. 

"Katonáink a tűzszünet idejét azzal töltötték, hogy a Hamász teljes legyőzésére készültek" - jelentette ki. 

A tűzszünettel kapcsolatban azt mondta, kormánya érzi "a rá nehezedő nemzetközi nyomást", ám leszögezte azt is: 

"ez a háború végül is a mi háborúnk, mi döntünk". 

Azon kérdésre, hogy egyes biztonsági tisztségviselők tudhattak-e előre a Hamász Izrael ellen tervezett akciójáról, a miniszterelnök azt felelte: ki fogják vizsgálni az ügyet. 

"Vannak kérdések, melyekre választ kell adni: mi történt, hogy történt, és ezeket meg fogjuk vizsgálni a háború végén" - fogalmazott. 

Mindeközben a Hamász fegyveres szárnya, az Izzedín al-Kasszám Brigádok azt közölte, hogy rakétákkal támadta Tel-Avivot, válaszul a Gázában zajló izraeli műveletekre.
 

Hamász: a háború végéig nem lehet további fogolycseréről tárgyalni

Nem lehet további fogolycseréről tárgyalni, amíg Izrael nem fejezi be a Gázai övezet ellen indított háborúját - jelentette ki szombaton az övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet politikai szárnyának helyettes vezetője. 

Szaláh el-Arúri az al-Dzsazíra pánarab televíziónak adott interjújában leszögezte:

 a mostanáig el nem engedett izraeli túszok "izraeli katonák és olyan civil férfiak, akik szolgáltak az izraeli hadseregben". 

A túszok szabadon engedésének feltételeként Arúri tűzszünetet és minden, izraeli börtönben fogva tartott palesztin elengedését követelte. 

"Menjen a háború a maga útján! A döntésünk végleges, és ebben nem kötünk kompromisszumot" - jelentette ki. 

Ugyancsak szombaton az izraeli miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy 

hazatértek Katarból az esetleges újabb tűzszünetről egyeztető izraeli tárgyalók, mert "zsákutcába jutottak" a Hamásszal folytatott megbeszélések. 

A Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, ahol mintegy 1200 embert, többnyire civileket gyilkoltak meg, mintegy háromezret megsebesítettek, és körülbelül 240 embert elraboltak. Azóta 110 túszt már szabadon engedtek, közülük 105-öt - többnyire nőket és kiskorúakat - a csütörtökön véget ért egyhetes tűzszünet alatt. Izrael a tűzszünet alatti fogolycsere-megállapodás értelmében 240 palesztin foglyot engedett el izraeli börtönökből. 

Az izraeli hatóságok pénteki közlése szerint a Hamász és a vele együttműködő fegyveres csoportok jelenleg még 137 túszt tartanak fogva.

Macron: Izraelnek "pontosítania" kellene a Gázai övezeti hadműveleteinek célját

Emmanuel Macron francia elnök szerint az izraeli vezetésnek "pontosítania" kellene a Gázai övezetben indított hadműveleteinek célját, mert

 ha valóban a Hamász palesztin iszlamista szervezet teljes elpusztítását akarják, akkor szerinte a háború tíz évig fog tartani. 

"Azon a ponton vagyunk, hogy az izraeli hatóságoknak pontosabban meg kellene határozni a végső céljukat. Elhiszi vajon bárki, hogy lehetséges teljesen felszámolni a Hamászt?" - tette fel a kérdést a francia államfő szombaton Dubajban újságírók előtt. "Ha ez a célkitűzés, akkor a háború tíz évig fog húzódni" - jegyezte meg. 

Macron kifejtette azt is, hogy "egy terrorcsoporttal szemben nem az a helyes fellépés, hogy eltörölnek egy teljes területet vagy lebombázzák a teljes polgári infrastruktúrát". Úgy vélte, 

"Izrael tartós biztonságát a térségben nem lehet garantálni úgy, hogy a biztonságért palesztin életekkel és a közvélemény neheztelésével fizetnek". 

Macron hangsúlyozta, hogy kettőzött erőfeszítéssel kell törekedni arra, hogy tartós tűzszünet jöhessen létre a Gázai övezetben annak érdekében, hogy elérjék a térséget a humanitárius segélyek, illetve kiszabadítsák a Hamász fogságában lévő összes túszt. 

A francia elnök szombat este Katarba utazik, hogy együtt vacsorázzon Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírrel, aki fontos szerepet játszik a gázai túszok elengedéséről folytatott tárgyalásokban.

Kamala Harris: az Egyesült Államok nem engedi a palesztinok kitelepítését

 Az Egyesült Államok "semmilyen körülmények között nem fogja engedni, hogy palesztinokat kényszerrel telepítsenek ki a Gázai övezetből vagy Ciszjordániából, illetve ostrom alá vegyék a Gázai övezetet vagy megváltoztassák a határait" - jelentette ki az amerikai alelnök szombaton Dubajban a Fehér Ház közleménye szerint. 

Az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel folytatott megbeszélésén Kamala Harris arról is beszélt, hogy miután véget ér a háború Izrael és a palesztin Hamász között, "olyan egyértelmű politikai célkitűzéssel kell nekiállni az újjáépítésnek, amely abba az irányba mutat, hogy

 a palesztin népnek legyen saját, széles körű nemzetközi és regionális támogatást élvező állama, amelyet egy megerősödött Palesztin Hatóság irányít". 

A Fehér Ház közleményében kiemelték: Kamala Harris világossá tette, hogy "a Hamász nem maradhat uralmon a Gázai övezetben, mert az tarthatatlan Izrael és a régió biztonságára, illetve a palesztinok jólétére nézve". 

A Nyugat támogatását élvező Palesztin Hatóság Ciszjordánia bizonyos részeit tartja ellenőrzése alatt. A Hamász iszlamista szervezet 2007-ben vette át az uralmat a Gázai övezetben Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah pártjától. 

Kamala Harris az ENSZ éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28) vesz részt Dubajban. A konferencián túl megbeszélést folytatott még Mohamed bin Zájid Ál Nahajannal, az Egyesült Arab Emírségek államelnökével, és telefonon egyeztetett Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírrel is, aki fontos szerepet játszott a gázai túszok elengedéséről folytatott tárgyalásokban.

Izrael: „zsákutcába jutottak” a katari egyeztetések a tűzszünetről

Hazatértek Katarból az esetleges újabb tűzszünetről egyeztető izraeli tárgyalók, mert „zsákutcába jutottak” a palesztin Hamász iszlamista szervezettel folytatott megbeszélések – közölte szombaton az izraeli miniszterelnöki hivatal.

A Hamász politikai irodája Katarban működik, és az arab emírség közvetít az iszlamista mozgalom és izraeli tisztségviselők között a Gázai övezetben fogva tartott túszok kiszabadítása és a tűzszünet érdekében. A katari külügyminisztérium pénteken még azt közölte, hogy a közvetett tárgyalások az Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász között a tűzszünet lejárta után is folytatódnak.

Pénteken evakuálásokkal és légicsapásokkal folytatódott a Hamász elleni háború, miután lejárt a tűzszünet. Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy folytatták a terület bombázását, a tűzszünet vége óta több mint 400 terrorista célpontra mértek csapást. Szombatra virradóra a Gázai övezet déli részén, Hán-Júnisz környékén mintegy 50 célpontra mértek csapást, illetve tankokkal és célzott légicsapásokkal támadták Bét Lahia körzetét az övezet északi felén. Az éjszaka folyamán tengerészeti alakulatok lőtték a Hamász katonai célpontjait Hán-Júnisz kikötőjében és Dir el-Balahban.

A gázai egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy a péntek reggel óta kiújult harcokban legkevesebb 193 palesztin vesztette életét, és 650-en megsebesültek a Gázai övezetben.

Újra tűzharc bontakozott ki izraeli katonák és a libanoni Hezbollah fegyveresei között Izrael északi határánál is. A Hezbollah közlése szerint a mozgalom két tagja életét vesztette izraeli légicsapások következtében Libanon déli részén, ahol egy civil is meghalt.

A szíriai védelmi minisztérium szombaton arról számolt be, hogy Izrael légicsapásokat hajtott végre Damaszkusz közelében. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a csapásokban négy Irán-párti fegyveres meghalt. Az iráni Forradalmi Gárda pedig azt állította, hogy Izrael az elit alakulat két olyan tagjával végzett, aki „tanácsadói küldetésen” tartózkodott Szíriában.

Szíria állítása szerint Izrael légicsapásokat hajtott végre Damaszkusz közelében

Izrael légicsapásokat hajtott végre Szíria fővárosa, Damaszkusz közelében – közölte a szíriai védelmi minisztérium. A BBC szerint az izraeli hadsereg nem kommentálta az állításokat.

Az AFP hírügynökség helyi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy az éjszakai támadásokban két szíriai Hezbollah-harcos halt meg. A Hezbollah harcosai – a Hamászhoz hasonlóan – Irán támogatását élvezik, a gázai konfliktus kezdete óta többször kerültek tűzharcba az izraeli erőkkel.

A tűzszünet megszűnése óta először érkeznek segélyszállító teherautók a rafahi átkelőn a Gázai övezetbe

A hétnapos gázai tűzszünet lejárta óta először érkeztek segélyszállító teherautók a rafahi átkelő egyiptomi oldalán keresztül – közölte a Palesztin Vörös Félhold.

A Palesztinai Vörös Félhold legénysége mostanra segélyszállító teherautókat fogadott a rafahi átkelőn keresztül partnereinktől, az Egyiptomi Vörös Félholdtól

– tette közzé a PRCS az X-en.

Pénteken egyetlen segélyszállító teherautó sem érkezett a Gázai övezetbe, mivel Izrael felújította az ostromlott enklávé elleni támadásait.

Megrázó felvétel a reggeli izraeli bombázásról

Miközben Izrael folytatja fokozott támadásait Gáza ellen, egy palesztin újságíró megosztott egy videót, amelyen a szombat reggeli súlyos légitámadások láthatóak Gáza északi részén.

Izrael blokkokra osztja a Gázai övezetet

Az izraeli hadsereg közzétett egy térképet, amely a Gázai övezetet több mint 2300 kis blokkra osztja. A hadsereg arra kérte a gázai lakosokat, hogy a térkép segítségével azonosítsák a blokk számát, ahol laknak.

Így mentette az embereket autójával az izraeli hős

Egészen megdöbbentő videó látott napvilágot a Mandiner szerint az izraeli sajtó által csak hősként emlegetett, Oz Davidianról, aki összesen 120 embert mentett meg a halál torkából az október 7-én, a Nova fesztiválon kitört Hamász-mészárlás során. A férfi órákon keresztül a saját testi épségét is kockára tette, amíg biztonságos körzetbe szállította a túlélőket. Az autója fedélzeti kamerája pedig mindent rögzített. A videóért kattintson.

Meghalt egy román–izraeli állampolgárságú túsz a Gázai övezetben

Meghalt egy, a Gázai övezetben túszként fogva tartott román–izraeli kettős állampolgár – közölte szombaton a román külügyminisztérium.

A román külügyi tárcát az izraeli hatóságok értesítették a román és izraeli állampolgársággal is rendelkező túsz haláláról. A szaktárca részvétét fejezte ki az elhunyt családjának.

Azt írták, még három román–izraeli kettős állampolgárt tartanak fogva a Gázai övezetben, a román külügyi tárca a túszok szabadon bocsátását szorgalmazza.

Románia tel-avivi nagykövetsége folyamatos kapcsolatban áll az izraeli hatóságokkal a túszok miatt – írták.

A szaktárca korábbi közlése szerint

november 26-án két, Izraelben élő, de román állampolgársággal is rendelkező túsz szabadult a Gázai övezetből.

Az eddigi legsúlyosabb bombázások a déli városban

Késő este a Gázai övezet déli részén fekvő Khan Yunis-ból érkezett jelentések szerint az eddigi legsúlyosabb bombázások érték a várost.

Hat izraeli túsz halálát erősítették meg pénteken

A 70 éves Ofra Keidart október 7-én rabolták el séta közben. Sikerült felhívnia a családját, és közölte velük, hogy a Hamász rálőtt.

Férjét, Samit a Kibbutz Be'eri-i családi otthonukban ölték meg.

Lánya, Yael túlélte a támadást, miután elbarikádozta magát egy menhelyen.

A pénteki napon Keidar volt a hatodik túsz, akinek halálát megerősítették. Korábban a 85 éves Arye Zalmanovich, a 75 éves Eliyahu Margalit, a 26 éves Guy Iluz, az 56 éves Maya Goren, és az 55 éves Ronen Engel haláláról számoltak be.

Ez történt pénteken:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában